Ahogy átfordulok a jobb oldalamra a párnám gyapjúszálai súrolják egymást, furcsa zizegő hangot hallatva. Kellemes hang ez számomra, ami párosul az álom illatával, amit testem kölcsönöz a párnának. A nyugalom. Így lehetne jellemezni az érzést, ami tudat alatt játszódik le elmémben. Lassan kinyitom a szemem és az érzés tudatossá válik. Mennyire más így, hogy odafigyelek rá!
Becsukom szemem és összpontosítok. Hallgatok és hallok. Milyen furcsa, hogy nap mint nap minden reggel ugyanazokat a dolgokat csinálom, amikor felébredek, de mégsem figyelek rájuk kellőképpen. Olyan megszokottá vált – mondom, és teszem továbbra is úgy, ahogy eddig.
Most figyelek. Tudatossá teszek minden felém áramló információt, amit csak lehet. Ahogy leemelem a paplant hallom, ahogy a textil megtörik és a lendülettől enyhén susogós hangot hallat. Felülök az ágyon. Egyre nagyobb nyomást gyakorlok az ágy egy kis területére, ami besüpped alattam. Hallom, amint a textilszálak neki feszülnek súlyomnak, miközben az utcáról autók motorzaja szűrődik be a redőny résein keresztül a csiklandozó napsugárral együtt.
A lábam tapogatózni kezd a papucsom után. Halk dobogást idéz elő ez a mozdulatsor a parkettán, mintha valaki a göröngyös földet akarná simává taposni. A dobogás hirtelen elhal. A parkettát puha szövet váltja fel, mely elnyeli a dobogást, s helyette olyan hangot üt meg, mint amilyet a mohás talajon járó őz idéz elő, mikor a patak partján sétál a friss víz felé, hogy csillapítsa szomját. Megvan a papucs! Micsoda megkönnyebbülés.
Felállok az ágyról. Csontjaim apró reccsenésekkel tudomásomra juttatják, hogy a nap megkezdődött. „Lendületbe” jöttem. Egyik lépés a másik után. Dobolás és klaffogás. Bamm… bamm… flllok… flllok… És ez így megy, míg el nem érem a mellékhelyiséget. Megállok. A kezem a kilincsre helyezem, majd lassan erőt kifejtve lenyomom. Kattanás. A zárnyelv elmozdul és az ajtó halk nyikorgás kíséretében kinyílik. Flllok… flllok… és bent vagyok a másfélszer másfél méteres helyiségben. Ajtó becsuk. Újra halk nyikorgás. Vécédeszka felemel. Apró koccanás, ami jelzi, hogy célhoz ért a deszka, s tovább már nem lehet tolni.
Nadrág letol. A gyapjú súrolja bőrömet, most álomillat nélkül, mert ez most más. Az előkészület megtörtént. A feltételeknek minden megfelel. Hatalmas erővel zúdul alá a mindent elsöprő folyam. A Niagara vízesés elbújhat eme hangtenger mögött. Na persze párás, vízgőztől homályos levegőt nem tudok produkálni, de az élmény csodás. Ahogy az alvás a nyugalmat, úgy ez a művelet a megkönnyebbülést idézi fel tudatomban. Csipp-csepp. A folyó kiszáradt vagy a gátat zárták el? A tény, hogy az este folyamán felgyülemlett folyadék feladta folyását. A vécézésnek immáron vége. A nadrág visszakerült eredeti pozíciójába, ami azt jelenti, hogy elhagyhatom a mellékhelyiséget. Kilincs lenyom, zárnyelv kattan, ajtó kinyit (halk nyikorgás) és az elmaradhatatlan flllok… flllok… bamm… bamm… A kijövetel megtörtént. Ajtó becsuk (halk nyikorgás), zárnyelv újra kattan immár a helyére, és az ajtó zárul. Ez megvolna. Most irány a fürdőszoba. Flllok… flllok… bamm… bamm… ez legalább háromszor megismételve.
Érkezés menetidő szerint 8 óra 00 perckor. Megálló: Fürdő-szoba. A kéz a kilincsen, zárnyelv kattan, halk nyikorgással fémjelezve tárul elém a fürdőszoba. Két flllok… és bent vagyok. A tükör előtt bámulom magam. A látvány a Gyűrűk Ura mágikus lényeit kelti életre, de amint tisztul a kép rövidesen magamat is felfedezem a háttérben. Egy kicsit Picasso stílusát idézem. Darabos vagyok. A nyugalom és megkönnyebbülés után ez az érzés a döbbenet. Lassú mozdulattal nyúlok a csap karja után. A vízsugár hangja jelzi, hogy sikeresen elvégeztem a műveletet. Gonoszságom nem ismer határt saját magam számára. Még a mágikus lények is a tenyerüket dörzsölik és sóvárgó pillantással tekintenek rám, és amint a hideg vizet az arcomra fröcskölöm kirobbanó nevetésben törnek ki. Átkozott szörnyszülöttek! Még egy „kis fröccs”, majd utána egy nagy levegő. Újra felnézek a tükörbe. A csapból továbbra is folyik a víz emlékeztetve, ha a lények esetleg nem tűntek el, akkor a procedúrát újra el kell végeznem.
Jaj de jó! Csak én vagyok, aki visszanézek magamra. Semmi apró manó, vagy csúf törpe. Sőt Picasso ecsetvonásai is eltűntek.
Felébredtem!
3 hozzászólás
Ezért kerülöm én el a felébredést. Mert mi van, ha történetesen a Gyűrűk Urában szereplek, vagy Picasso festett meg?
Szia!
Nagyon jó a stílus, a fogalmazás és a tartalom is. Tetszik nagyon!
Szeretettel: Rozália
Kedves Rozália!
Köszönöm a véleményt! Örülök, hogy az írással elnyertem a tetszésedet!
Üdv.: Sanyi