Efrefefef

Egy rendszerekbe álló világ feltalálta és feltálalta a dogok változatos formáit. A folyamat tart, volt, van, lesz. Sokszínű a paletta, végeláthatatlan a lista. Mi egyszer lett visszatér, szaporodik, létrejön, újra él. Mit a természet kitalált változataiban visszajár. A fű, a fa, a madár, a rák, a szín, a kő, a faj: megannyi képben rátalálsz. A csírában a nagy benne leledzik már, de a dermedő fa a percben alakul át. Az 1-et meg nem találod, de menj közel és arcait látod. 1szer volt, sokszor lesz.
Az ember találta azt ki, hogy is lehet sokszorozni. Tömeggyártással létrehozni, lemásolni, koppintani. Hogy mindenkinek legyen 1 (sok kicsi sokra megy).
Felhúzott világ, tucatutca, betonsivár.
Szét és fel, míg marad lég, felhőkarcolótól fogy a kék.
Morog, majd őrjöng az ősz hajú szél, útjában mindig sokat látott egyforma szemét, repedésekben alszik, mert a beton végére nem ér. Szakálla áporodott a városi pocsolyáktól.
Helyet és teret az újnak, a most jövőnek, a kialakulónak.
Alattunk a sötétben egy denevér sokszorozza magát. Nem eszik. De táptalaját, vadságát, mi magunk hizlaljuk, oda leszivárog neki. Bűneink humusza, zsíros, olajos, izzadó, penészes kalitka. A perc mikor enged a rács, e fekete sereg egy vijjogást, egy bosszút kiált.