Ég veled! 15/6

Amikor már kívül volt a kórházon, azonnal hívta Brendont.
– Hol tart az örökbefogadás?… Brendon, félek, nagyon félek!… – hadarta Mendi szipogva.
– Nem tudunk most beszélni, ügyfeleim vannak, estefelé beugrom hozzád, jó? – hallotta Brendon hangját valahonnan a távolból… Nincs senki, nincs senkije, akit hívhatna, akivel megbeszélhetné a gondjait… Mit akarhat Jolanda? Miért olyan biztos a dolgában?… Bárcsak ő lehetne olyan biztos mindenben, de neki semmi sem megy úgy, ahogy kellene… nem elég, hogy elveszítette Ludvigot, ráadásul most tudja meg, hogy megcsalta őt… Ludvig, Ludvig drágám, bárcsak választ kaphatnék tőled erre a kérdésre… Válaszolj, kérlek!

Este korán lefeküdt. Nagyon kimerültnek érezte magát. Brendon és Cézár nála voltak órákig, alaposan kibeszélgették magukat. Egész nap rekkenő volt a hőség, amikor jött az alkony, kellemes szellő kezdett lengedezni, a sarkig kitárt ajtó és ablak, kellemes közérzetet biztosított számukra. Ültek az ebédlőasztalnál, szemben egymással, és jégkrémet kanalaztak. Cézár ott hasalt a hideg márványkövön, a fejét a lábaira fektetve figyelt. Figyelte Mendi minden mozdulatát, minden hangszín-változásra felkapta a fejét, mert érezte, hogy bajban van, nagy bajban van az, akit ő oly nagyon megszeretett.
Mendi mindent elmondott Brendonnak, szóról-szóra, amit Jolandától hallott, aztán rákérdezett:
– Neked nem mesélt Ludvig valamit, voltak neki nőügyei?…
– Nem Mendi, nem mesélt semmit, és biztos vagyok benne, hogy nem voltak nőügyei. Szeretett téged, én még soha nem láttam úgy szeretni senkit, mint titeket. Kizártnak tartom, hogy megcsalt volna.
– Akkor is, ha tudod, hogy Jolanda csinos, és még a húszas éveiben jár… Nem lehet, hogy mégis elcsábította, mondjuk egy éjjeli ügyelet tökéletes egy ilyen célra…
– Mendi, régebben ismertem Ludvigot, mint te, kezeskedni mernék érte. Mindig egyenes ember volt, csak a betegei érdekelték és te. Te voltál a szeme fénye, sohasem kockáztatott volna, hogy téged elveszítsen. Tudott nemet mondani, akkor is, amikor még nem ismert téged, nem volt könnyen elcsábítható, utálta a férfiakra tapadó nőket.
– Köszönöm Brendon, mégsem tudok megnyugodni, mit akarhat Jolanda, és miért olyan biztos a dolgában?
– Ezt ugyan nem tudom megmondani, de tény, hogy azzal árthat neked, ha tud arról, hogy a gyerek Ludvig szívét kapta. Akkor megvétózhatja valaki, mert megvádolhatnak azzal, hogy csak azért ragaszkodsz a gyerekhez, mert Ludvig szíve dobog benne. Ebből tényleg lehetnek bonyodalmak. Tudakold meg Konrádtól, hogy Jolanda valóban tudhat-e erről, vagy csak blöfföl, mert a szívátültetés és Ludvig halálának időpontja igen csak megegyezik.
Mendi fájdalmasan felsóhajtott, bár Brendon megígérte, hogy mindent megtesz az ügy felgyorsításának érdekében, ő mégis kezdte elveszíteni lába alól a talajt.

Sokáig forgolódott álmatlanul az ágyán. Számtalanszor kapta azon magát, hogy megtapogatja, nem fekszik-e Ludvig mellette. Talán csak álom volt minden… egy szörnyű álom, és reggel együtt ébrednek, mint annak idején, hozzá bújik és azonnal elmúlik ez a rémálom… megvigasztalódik.
Az ablakon áramlott be a friss levegő, olykor meglebegtette a szél a függönyöket és kellemes virágillatot lopott be a szobába. Telihold volt, és éppen bekukkantott Mendi ablakán. Mosolygott a vén kaján s közben álomport hintett reá.
Az álma is csodaszép volt. Virágos réten futkározott, forgott, kacagott, majd észrevette Ludvigot, jött szembe vele az akácsoron. Futottak egymás felé. Ludvigon fehér, feltűrt ujjú ing volt, szürke nadrág, s lobogott a dús sötét haja, ahogy futott. Rajta könnyű, lenge fehér ruha volt, érezte az éjszaka varázslatos illatát, hosszú szőke haja nagy hullámokban, szinte szállt utána… olyan volt a futása, mint a lassított film… de nem bánta, mert csodálatos volt az éjszaka, csillagok őserdeje ragyogott rájuk az illatos éjszakában… majd azt tűnt fel, hogy minél inkább közelebb kerülnének egymáshoz, úgy távolodnak… Ludvig egyre messzebb lesz, és érezte, látta, hogy sohasem fogja elérni, akkor kiáltott neki: – Ludvig, ne hagyj el! Ne menj el drágám, mihez kezdjek nélküled?… Látod nem megy… sehogy sem megy nélküled!…
Akkor hallotta Ludvig hangját, azt mondta: – Ne félj drágám, mindig veled leszek, minden rendben lesz… a kérdésedre is hamarosan megkapod a választ… szeretlek! – Ennyi volt, és már nem látta többé, eltűnt a fasorban…
Csupa könny volt a szeme, amikor felébredt, s a könnyein át látta még, ahogy Ludvig visszaint a fasorból és utána gyorsan felszáradtak a könnyei.
Nem értett semmit. Nem tudta, hogy álmodott-e, vagy valóban látta Őt, valóban szólt hozzá, de az éjszaka illatát most is olyannak érezte, mint előbb és érezte azt is, hogy Ő megnyugtatta, már nyoma sem volt a kétségeinek, már nem félt semmitől, érezte, hogy Ludvig vele van, s minden megoldódik, nincs mitől félnie.

Másnap reggel egyenesen Konrádhoz tartott. Először annak akart utána járni, honnan tudhat Jolanda, akár arról, hogy ő örökbe fogadná Dominikot, no meg a donor kilétéről, vajon tudhat-e?
Konrád nagyon gondba esett a hallottak után. Állítása szerint, Jolanda nem volt beavatva az ügyekbe. Hivatalosan viszont, még aznap külföldre szállították a donor szívet, majd két nappal később úgyszintén külföldről érkezett a szív, amit Dominik kapott. Ha esetleg turkált volna az iratok között, ott nem található semmi bizonyíték. Viszont, ha valaki mégis elszólta volna magát, tehát hallott róla, azt viszont bizonyítania kell, de az már nem fog menni, nyugtatgatta Mendit.
– Az viszont tény, Jolanda üldözte Ludvigot a szerelmével. Ludvig engem kért meg, szóljak a főnővérnek, hogy amikor ő ügyel, ne ossza be Jolandát, amit a főnővér meg is tett, viszont előfordultak cserék a nővérek között és nem mindig sikerült ezt elkerülni, már éppen elgondolkodtam azon, hogy megszabadulunk Jolandától. Mendi drága, maga számíthat ránk, ne aggódjon.

Így hát, megnyugodva hagyta el a főorvos szobáját és tért be Dominikhoz. Gondtalanul játszottak, a kisfiúnak éppen valami kártyajátékhoz volt kedve. Derűs volt a hangulat, és olykor-olykor felszabadult kacagás hallatszott ki az egyébként csendes kórteremből.
Nyílt az ajtó. Mendiben egy pillanatra megállt az ütő. Arra gondolt, mi lesz, ha Jolanda az? Ha ide merészkedik és a gyerek előtt kezdi boncolgatni az ügyet? Már látta is maga előtt agyonsminkelt arcát, hatalmas műszempilláit, a dús vörös haját és roppant csinos, karcsú alakját. Egy pillanatra megborzongott.
– Helló, kisöreg! Hogy vagyunk, hogy vagyunk? – A hang hallatára Mendi felugrott a helyéről, a jövevény is megtorpant – bocsánat, zavarok? Ön Dominik édesanyja?… – kérdezte zavartan.
– Ó, n-ee-m… vagyis i-i-i-igen… leszek… jaj, miket is beszélek?…
– Mendi néni örökbe fogad engem, és ő lesz az anyukám – sietett Dominik a segítségére.
– Óóó, de hiszen ez fantasztikus…
– Már én is nagyon várom! Mendi néni, ez az új doktorbácsim!

Mendivel fordult egyet a világ. Le kellett ülnie, hogy el ne essen. A szoba legtávolabbi zugában foglalt helyet, s onnan nézte, amint dr. Keveházi Kelemen, kardiológus, megvizsgálja Dominikot. Az az ember, akinek ő kétszer nekifutott, és durva szavakkal illette. Ez az ember lett Ludvig utóda a Kardiológián. Elmosolyodott… a sors különös véletleneket képes produkálni.

Folyt. köv.