Kr.u. 33 Niszán 14. körül
Eljött a Nap, sötétség borult a Földre. A Nap, melyet szívem remegve várt elérkezett. Azonban mást hozott el, mint amit vártam. Őrület borult a Földre, árnyék lebeg most Sionnak tövében. Az urak döntöttek Királyuk felől, s elítéltek őt, mint holmi törvényszegőt. S a nép, kiket Ő gyógyított, kiket Ő tanított megtagadták Mesterüket, nem egyszer, nem kétszer, hanem háromszor. Kukorékolt a kakas, a szikla megrepedt, nem tudta már azt sem, hogy kicsoda ő valójában. Én tudtam azonban, sejtettem, éreztem azt, hogy nehéz döntés előtt állok. S e döntést nem kerülhetem el! Szomjazok az Igazságra, mégsem állhatok most Uram színe elé. Bevégeztetett! Kivitték Őt a hegyre, melyet ők Golgotának hívtak, a Halál Hegyének. Szörnyűek voltak ezek az idők, a Nap oly hosszan telt mint még soha. A kereszt súlya nehezült rá a vállára, de a teher nem ez volt. Az Ő terhe ennél sokkal nagyobb, sokkal visszataszítóbb. Felért hát a hegyre, s azok kik szerették ott voltak, sírtak, de nem tettek semmit. Felfeszítették hát őt, kit én Mesteremnek tartottam, tartom is. Ő az én Uram, a Győzhetetlen Király! Nagy volt szívemnek bánata, mely úgy nehezült rám, mint Júdásra az árulásának súlya. Mit tegyek? A Döntés elérkezett, de várok, siratom azt, kit siratnom nem szabad. Vérzik, az Élet távozna belőle, de nem tud, hisz ő maga az Élet! Mit tegyek? Elvegyem-e attól az Életet, ki az Élet Hordozója? Sírok, könnyezek magamért. Nem tudom, mi a helyes. Ha nem teszem meg örökké szenvedni fog, ha megteszem Uramat elárulom. A döntés kétséges, bár tudom mit kellene tennem, de így árulóvá leszek. A Törvény rendelte célom bukásra ítél engem? Az nem lehet! Szerte nézek égen és földön, de nem látok más esélyt arra, hogy megszabadítsam Uramat szenvedésétől, mely így is sokáig tart az én belső harcom miatt. Lelke távozni kíván, de köti őt a test bilincse. Nem akar mások szeme előtt igazi Királlyá válni, hisz nem kívánja Ő a félelemből való szolgálatot. Ő azt akarja, hogy mindenki azért boruljon le előtte, mert szereti és hisz Benne! Elrejtőzött bár az emberek színe elől, s vállalta a szenvedést értük, s akkor nekem is vállalnom kell az én jussomat azért, amit tenni fogok. Bevégzem hát én is!
Kr.u. 33 Niszán 14-16. talán
Távozott az, kit Joshuának hívtak ebben a világban. Emmánuel volt ő, az ember tanítója. Elment, távozott innen, hogy diadalt arasson Felettem. Én vagyok most ki az útjában áll, de tudom jól, hogy nem győzhetek. Uram ő, de most ellenfelem. Küzdök addig, amíg lehet. Fel nem adom Én, nem is adhatom, hisz hogy néznének reám akkor az angyalok?
Kr.u. 33 Niszán 16-17.
Elsöpöre engem egyetlen Kezével, a győzhetetlen Isten harci szellemével. Nem szabhattam gátat az Élet Alkotónak, nem vethettem véget szomorú sorsomnak. Sírtak az emberek, feledték hitüket, nem figyeltek oda amire figyelni kellett. Drága asszonyok a sírjához menvén hűlt helyét találtak a Hatalmas Istennek. Üres volt a Sír, csupa por és hamu, hatalmas küzdelemből a halott FELTÁMADOTT. Szólt egy angyal, hogy győzött FELETTEM, elment már az én Uram, a Felkent. S az asszonyok megdöbbenve álltak, szívüket most is szorította a bánat. Nem hittek ők most sem az angyal szavának, hittek azonban a látvány magvában. S ekkor elmentek a többi tanítványhoz, nagy buzgón hirdették: „Urunk feltámadott!” S én a magány felé úsztam, sötét Mélység felé utam fordítottam. Bánkódtam, örültem egyszerre. Győztek hát felettem, ezzel végem lett. Nem kell többé immár Életet elvennem, jobb lesz nekem a porban elhevernem. Uram szólj újból, s Hozzád visszatérek. De amíg nem szólsz, addig verembe térek. Siras_distinctson az, ki nem látott még csodát, örüljön a Föld, örüljön a Világ! Hatalmas Isten győzött felettem, eszköze tárgyát juttatta verembe. Azonban nem bánom, hisz csak eszköz vagyok, nem mondhatom Uramnak, hogy én ezt nem akarom. Örök hála érte a Nagy Magasságnak, még nagyobb Egyszülött Fiának!