Egy anya aggodalmai. Gondozásra szorulók sorsa. 4

Alcím: Gyógyszer mellékhatása, és emberi mulasztások sorozata?*

A felmerült gondokra az intézetben dolgozó „szakképzett” alkalmazottaknak előbb rá kellett volna jönniük és a gyógyszer hatását szakorvosnak kellett volna tisztázni (nem büntetni és fegyelmezni olyanért egy embert, amit mások okoztak neki), ugyanis a gyógyszer-tájékoztató erre felhívja a figyelmet! Ha valamilyen rendellenességet tapasztalnak, akkor kérdezzék, beszéljék meg az illetékes orvossal. S miért nem olvasták el az Intézetben is a betegtájékoztatót – pedig tudtukkal, sőt a kérésük alapján írták föl az erősebb, egyéb hatású gyógyszert, ahelyett, hogy nekem szóltak volna időben, hogy tisztázzam azzal, aki fölírta először a gyógyszert?! – Ez válasz nélkül maradt rám.

Itt állok a fiam becsomagolt holmijával, már kontroll-vizsgálatra elvittem őt (2012. okt. 11.) a fővárosi baleseti sebészetre csípő műtétei miatt, ezt sikerült elintézni, de olyan sokan voltak, későn végeztünk, ezért már a fogászati klinikára nem került sor rá, ahol az alsó-felső fogsorát készítették, mivel időnként fájdalmai vannak.
A gépkocsi vezetője tanú lehetne rá, hogy indulás előtt több mint fél órát kellett könyörögni a fimnak, amíg végre mégis lejött és beült az autóba! Ezért késtünk le a másik helyről.
S mindezt nekem kell intéznem, mert másra nem hagyhatom, pedig a szobában is nehezen tudok közlekedni, s a háziorvos is szabadságra ment közben, s több mint egy hónapja kellett a beadványhoz szükséges valamennyi iratot beszereznem. Sajnos, már nem tudok tömegközlekedési eszközöket igénybe venni, s nem csak kísérőként, hanem saját magam ellátása miatt kellene az állapotom felmérése, mert nincs gépkocsink, és mégsem vehetek igénybe minden alkalommal betegszállító mentőt vagy taxit különféle kezelésekre.

Mindez azért történik, mert a Gondoskodó Otthonból kipakolták a Down-szindrómás fiamat, annak ellenére, hogy minden felhozott ok kimondottan az általuk okozott gondatlanság miatt állt elő: a gyógyszer-mellékhatását észre kellett volna venni, szakorvossal tisztázni, s az ilyen látványos változás tisztázásához pedig pszichiáter segítségét kellett volna igényelni!

Mióta itthon van a fiam, igyekszem a gondokat kezelni, ami nem könnyű feladatot jelent számomra. Fiamat szakorvosi vizsgálatra kísértem, aki továbbra is a kisebb: 0,25 mg-os Xanax gyógyszert ajánlja, naponta két alkalommal. Csodák csodája, több ijesztő tünet megszűnt, vagy ritkulnak nála: már ritkábbak a depresszió tünetei, nem dühöng állandóan (ritkán még előfordul minden apróságra, ok nélkül). Csendesen rajzolgat magában, csak éppen lehetetlen rávenni arra, hogy autóba üljön, mivel attól retteg, hogy visszakerül a Gondoskodó Otthonba!* Ez történt vele, amikor vizsgálatra mentem vele, a pszichiátriára, és a budapesti út előtt is (2012. okt. 11.) Tanúm rá a szolgálat gépkocsi-vezetője is.
Nos, ennek mégis csak lehet valamilyen oka…?

Nem hiszem el azt, amit az igazgató-nő állított, azonban sajnos, az intézet felsőbb hatósága (minisztérium) elhitte, ahol segítséget kértem ügyemben. Azt írták válaszul: Az Intézet „gondozói magas szinten elkötelezett, feladatukat hivatástudattal végző emberek, akiknek kommunikációja is türelmes, kedves.” (Köszönöm az ilyen kedves és hivatástudattal rendelkezők munkáját, de nem kérnék többé belőle!, csak az ott élőket sajnálom, ha velük is így elbánnak.)

Ugyanis „elfelejtettek” behatóan utánajárni, mi okozta a szakintézetben elhelyezett fiamnál a változásokat… Büntetések helyett pszichológushoz kellett volna fordulni, aki kiderítette volna az okok okozóját! – amivel nem csupán családom nyugalmát tették tönkre, hanem anyagi- és egyéb károkat is el kell szenvednünk:
*
2012. október végén – meglepetésemre – a helyi Önkormányzat Képviselő Testületének határozatát kézbesítették címemre, melyben az állt, hogy a képviselő testület – a Gondoskodó Otthon intézet igazgatójának levelében szereplő adtok alapján – fiam „fennálló jogviszonyát 1912. augusztus 30. napjával megszüntették.
Azonban a döntés indoklásában szereplő adatoknak bizonyos része nem fedi a valóságot. Ugyanis nem hogy kezdeményeztem volna, sőt, első alkalommal tiltakoztam fiam helynek megszüntetése miatt, sérelmeztem másik intézménybe irányítását, azért mert tudtam, hogy ez nála óriási törést idéz elő. Akkor még sejtésem se volt róla, mit tettek vele! Azt se vették figyelembe, hogy a fővároshoz közeli hely lenne számára alkalmasabb – családi körülményeink miatt.
Tekintettel arra, hogy mélyen sérelmeztem az intézet eljárását, időközben előbb az „Ellátott jogi képviselő”-höz fordultam még májusban, aki szabadágon volt, késve foglalkozott ügyemmel. Egyébként az intézetben tartja a fogadónapjait, befolyással bírnak rá, ráadásul rövid idővel előbb foglalta el a megbízatását, ezért az intézet véleményét fogadta el, s ezt közölte velem.

Levélben kerestem meg szintén májusban a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Lakossági Tájékoztatási és Tanácsadási Osztály Ügyfélszolgálati Irodája Vetetőjét (szintén) azzal, hogy ügyemet adja át az illetékes minisztériumi osztálynak (akkor itthon még nem tudtam, mi okozhatta fiamnál a hirtelen viselkedésbeli változásokat, legfeljebb azt tapasztaltam, hogy amikor hazahozom őt, tele van sérülésekkel).
Ha én lettem volna a kezdeményező a Gondoskodó Otthon Intézettől való áthelyezésnél, akkor miért tettem volna mindazt, amit felsoroltam?
Kapkodtam, a hirtelen rám tört helyzetben azt sem tudtam mitévő legyek, hiszen magam is kórházi ápolásra szorultam, ráadásul azt sem tudtam, hová fordulhatok, mivel azt nem közölték velem.

A sajnos, a minisztériumban kivizsgálás nélkül is elhitték az intézet igazgatója által közölteket, s azt a választ kaptam: az intézet „gondozói magas szinten elkötelezett, feladatukat hivatástudattal végző emberek, akiknek kommunikációja is türelmes, kedves.” – Sajnos, ebből az ügyből nem a gondoskodásukra derült fény. Ugyanis súlyos mulasztásuk miatt került a fim olyan állapotba, ahol kezdeményezniük kellett volna a gyógyítását, nem átpasszolni más intézménybe, vagy hazaküldeni!

* Az előforduló személy- helység- és intézmény neveket megváltoztattam.

Utolsó rész következik!