A kusán követ elégedett volt a hsziungnu birodalom fejével, Toumannal folytatott megbeszélések eredményével.
Touman birodalma érezhetően megerősödött uralkodása kezdetétől, és ezt a környező népek, így a kusánok is fájdalmasan érezhették. Az elmúlt években több hadjáratot, betörést is vezetett ellenük, de a hatalma nem volt akkora, hogy le is igázza őket. Véres csaták, feldúlt vidékek jelezték az útját, de a halottakon és a zsákmányon kívül ezek semmilyen eredményt nem hoztak a számára.
Azonban nekik, a kusánoknak sokkal többet, a pusztulásukat vagy életben maradásukat jelentette egy-egy ilyen hadjárat eredménye. De ha nem háborúznának folyton, békét tudott volna kötni Toumannal, az jelentette volna az igazi megoldást. A követ úgy vélte, ennél sokkal többet tudott elérni.
Touman elsőszülött fia, aki megfigyelése és információi alapján legalább olyan uralkodói képességekkel rendelkezett, mint apja, hozzájuk fog utazni, náluk fog élni. Megbeszéléseket folytatnak a két birodalom kapcsolatáról, előre meg nem határozott időtartamig.
Azaz Batur túsz lesz náluk.
*
Touman ezt az ágyasát kedvelte leginkább. Érett, napégette testén még mindig feszes a bőre. Ez, és a belőle áradó illat is kedvenc gyümölcsére, a cseresznyére emlékeztette. Ő, amikor ágyába szólította, tudta, megérezte minden vágyát, kérés nélkül teljesítette azokat.
Ágyékából már megszületett az a fiú, akinek a saját halála után a birodalmat szánta. Amikor tehette, maga mellé szólította a fiút, megismertette, felkészítette az uralkodás fortélyaira. Könnyen, gyorsan tanult, hamar átlátta a szövevényes kapcsolatokat, az érdekek összecsapásainak mikéntjét.
Azonban nem volt eléggé vad, eléggé kegyetlen, eléggé számító, azaz hiányzott belőle a fejedelmi keménység.
Összességében megfelelő utódnak találta. A tudása, a lehetőségei kifogástalanok voltak, a képességei pedig megakadályozzák abban, hogy amikor elég erősnek érzi magát, akkor esetleg ő, Touman ellen forduljon.
Volt még egy gond, ami mindezidáig foglalkoztatta. Nem ez a fia, hanem a legidősebb, Batur követte volna őt a trónon. De a kusán követ által ezt a problémát is megoldotta.
*
– Mindezért a kusán fejedelemhez fogsz utazni! Adok melléd a seregemből egy tucat embert – közölte végül Touman Baturral.
Batur ismerte a két birodalom viszonyát, az imént felesleges volt azt ismertetni vele. Megítélése szerint az apja túl hosszan közölte vele a lezajlott eseményeket, a tárgyalás menetét. Részletesen elmesélte az előzményeket, a történteket, a döntéseinek mozgatórúgóját. Hosszan, mintha magyarázkodna.
És Batur tudta, a valódi miérteket, okokat nem hallotta, de ennek ellenére ő ismerte azokat. Egyedül a két utolsó mondat volt számára lényeges.
Hosszan, keményen nézte apját, aki egy idő után elfordította róla a tekintetét. Ekkor válaszolt csak Batur, ellentmondást nem tűrő hangon:
– Rendben. A katonákat magam választom ki! – azzal a dolgot befejezettnek tekintette. Legalábbis egyenlőre.
*
Az út nem volt különösebben nehéz, lóháton hamar megtették. Batur közben számba vette a lehetőségeit.
A hsziungnuk a legerősebbek a környező népek közül. Apja állandóan hadakozik valamelyikkel, hogy uralma alá gyűrje őket. Eddig még egyet sem sikerült legyőznie. Batur szerint azért nem, mert apja nem elég erős a feladatra.
Most éppen a kusánokat próbálja leigázni, akik nagyon nagy falatot jelentenek számára. De ha békét köt velük, akkor más, kisebb, gyengébb nép ellen fordulhatna. Így érthető a döntése. Feltéve ha őt, Baturt élve akarja viszontlátni.
Toumannak azonban esze ágában sincs a háborút befejezni. Így még érthetőbb a döntése. Elaltatja a kusánok figyelmét, váratlanul tud lecsapni rájuk. Azonkívül a feldühödött kusánok megölik őt, akit apja nem szívesen látna a trónján. Ha pedig életben hagyják, akkor Touman serege végez vele, azzal, hogy összepaktált az ellenséggel.
Az apja tizenkét embert adott melléje. Ahhoz kevés, hogy megvédjék egy ellenséges birodalom közepén, de ahhoz elég, hogy szemmel tartsák, esetleg végezzenek vele ha szükséges.
Ezért akarta saját maga kiválasztani őket. Olyanokat választott, akiket jól ismert, és úgy gondolta, ha döntésre kényszerülnek, akkor neki lesznek hűségesek, nem apjának. De tudta, nem mindegyikük fog mellé állni, pedig a döntésüket meg kell hozni.
Tizenkét katona vigyáz rá, akiket ismer. Tizenkét katona apja seregéből, aki a halálát kívánja.
*
Kadzsula, a kusán nép feje, kezdetben nem sok figyelmet fordított Baturra. Ő is, akárcsak a követe, egyszerű túsznak tekintette, aki által biztosított a béke népeik között.
De hamarosan feltűnt neki, hogy Batur és Touman nem üzennek egymásnak, futárok alig-alig járnak közöttük. Ez azt jelenti, hogy Touman vagy feltétlen megbízik Baturban, vagy kegyvesztett lett nála. A követ meghallgatása után – aki járt a hsziungnu udvarban – sem jutott közelebb a kérdés megválaszolásához. Az, hogy Baturnak minden képessége megvan az uralkodásra, jelenthette mindkettőt. Akár feltétlen hitet, akár féltékenységet, félelmet is.
Azt is furcsának találta, hogy a tizenkét ember, akik Baturral jöttek, nem tanácsadók, akik ismerik a népeik viszonyát, helyzetét, hanem egyszerű katonák.
Sokat gondolkodott a helyzeten, majd egy nap magához rendelte a vezéreit, kiadta nekik az utasításait. Batur, amíg náluk lesz, semmilyen körülmények között sem halhat meg kusán fegyver által.
*
Touman támadása gyors volt, váratlan, és megfelelően erős. Azonban a kusánok az utóbbi években hozzászoktak a hsziungnu sereg betöréseihez, a kezdeti vereségek után hamar rendezni tudták soraikat.
A támadás hírére a Baturral jött tizenkét katona közt éles, gyakran késhegyre menő viták zajlottak le. Amikor elindultak, Toumantól azt a parancsot kapták, ha a két nép közt újabb háború robbanna ki, az Batur alkalmatlanságát, gyengeségét, árulását igazolná, öljék meg. És ők katonák, katonák Touman seregéből.
De mindnyájan jól ismerték Baturt, tudták, látták, hogy se nem alkalmatlan, se nem gyenge, se nem áruló. És talán erősebb is, mint Touman. De ők katonák, katonák Touman seregéből.
– Velük megyünk, harcolunk – mondta nekik gondolkodás nélkül Batur, amikor a parancsaira vártak.
A saját seregük ellen. Négyen kiléptek, a döntését vitatták. Batur régóta ismerte őket, bízott bennük, ezért voltak a kiválasztottjai között.
– Öljétek meg őket! – fordult a többiekhez.
Végignézte a halálukat, majd elindult a többiek között. Az egyikük előtt megállt, aki nem lépett ki a néggyel együtt, de nem vett rész a legyilkolásukban sem.
– Azt parancsoltam, öljétek meg őket! – Batur tőre gyilkos volt, pár pillanat múlva ő is holtan hevert a lábai előtt.
Baturnak hét katonája maradt. Hét olyan katona, akik parancsait minden körülmények közt teljesítik.
*
Touman ugyanazt érte el, mint eddig. Rengeteg halott, hatalmas zsákmány, de semmi több. A kusánok nem törtek meg, a hsziungnuk nem tudták az uralmuk alá hajtani őket.
Azonban a környező népek megértették az eddig háttérben folyó események egy számukra nagyon is fontos elemét.
Toumannak erős ellenfele támadt Batur személyében, akitől fél. Erős, mert eltávolította az udvarából. Nem léphetett túl, nem nézhetett át rajta, nem hagyhatta ki az uralkodásból, ezért küldte el. És fél tőle, mert még ezek után is, amikor Batur már távol van a hsziungnu birodalomtól, akkor is a halálát akarja.
Támogatniuk kell Baturt, mert amíg Touman a saját birodalmával van elfoglalva, addig nem tudja őket állandó fenyegetettségben tartani.
Mindezek a gondolatok Kadzsulában fogalmazódtak meg először. Náluk él Batur, van pár harcképzett katonája, akik követik a parancsait, és akik jó vezetői lennének egy kisebb csapatnak.
Tudta, hogy Batur hogyan győződött meg katonái hűségéről, hogyan választotta ki őket a többiek közül, és mi történt azokkal, akik nem engedelmeskedtek neki. A katonái is ismerték az esetet, félték, de ugyanakkor becsülték is erejét, vadságát. Erős vezetőnek tartották, aki alatt szívesen harcolnának.
Felajánlotta Baturnak, hogy seregéből rendelkezésére bocsájt egy csapatnyi katonát. Szeretné, ha Batur jobban megismerné népét, járná az országát, és ha szükségét érzi, hogy meglátogassa apja birodalmát, vigye magával őket, megvédik minden támadás ellen.
Batur megértette a célzást. Kadzsula semmilyen lépést nem tesz Touman ellen, viszont ő, Batur ezt megteheti, Kadzsula támogatni fogja.
A katonákat ismét maga választotta ki. Gyors, ugyanakkor ütőképes csapatra volt szüksége. Ügyes lovasokat választott, akik jól bánnak az íjjal. Gyakran köztük járt kedvenc lován, amivel a kusán birodalomba jött. Figyelte őket és a vezéreiket, akik a vele jött katonákból kerültek ki.
Egy nap úgy gondolta, elérkezett az idő, aznap este elbeszélgetett vezéreivel. Az utasításai rövidek voltak, mindnyájan értették.
Másnap a katonák feszülten várták az érkezését, a vezetőik csatasorba állították őket, komor arccal.
Amikor Batur megérkezett, szokásával ellentétben leszállt lováról, kissé hátrahagyva, gyalog indult feléjük. Egyszer csak, mindenféle bevezetés nélkül kiadta a parancsot:
– Íjakat feszíts! Cél a lovam – majd pár pillanat múlva folytatta – Lövés!
Nyílvesszők suhogásának hangjával telt meg a levegő. Voltak akik haboztak Batur kedvenc lovára lőni, féltek haragjától. Joggal, mindenkit aki nem lőtt, nem hajtotta végre parancsát, kivégeztetett.
Batur lova ott feküdt a porban, testéből nyílvesszők álltak ki. De Baturnak olyan csapat kellett, akik parancsait minden körülmények közt teljesítik.
*
A hsziungnu birodalom határán megjelentek, majd egyre sűrűbbé váltak a kusán területekről érkező betörések. Kezdetben nem voltak jelentősek, de váratlanul érkeztek, gyorsan átgázoltak egy-egy vidéken, majd eltűntek. Touman tehetetlen volt ellenük, de tudta ki, kik állnak mögötte. Követet küldött Kadzsulához.
A követ ecsetelte, hogy a két birodalom közt nemrég lezajlott háború, és a jelenlegi helyzet világosan mutatja Batur alkalmatlanságát. Nem tudta a békét megteremteni birodalmaik közt, ezért küldetése véget ért, Kadzsula küldje vissza Touman követével.
Kadzsula válasza elutasító volt. Batur látva alkalmatlanságát, megszökött az udvarából, vidéken bujkál. Ő, Kadzsula mindent megtesz Batur elfogásának érdekében, de mindezidáig sikertelenül. De ő is szeretné, hogy birodalmaik békében éljenek egymás mellett, szívesen látna udvarában egy másik, alkalmasabb követet.
A környező népek megértették, Touman hatalma gyengül. Ő küld követeket, nem hozzá érkeznek kérésekkel. És Kadzsula nemleges választ ad, nem fél a következményektől.
Batur csapata eztán nem csak a Kadzsulától időnként érkező pár katonával gyarapszik, hanem a környező népek is küldenek támogatást neki, és a betöréseik alkalmával hsziungnu harcosok is csatlakoznak Baturhoz. Kis csapata lassan számottevő sereggé gyarapszik.
Hatalma immár nem csak a seregére terjed ki, állandó kapcsolatban van a környező népek vezetőivel is.
– Már ismered seregeim vezérét – fordult felé egy ilyen találkozásnál az egyik nép vezetője – Szeretné, ha legidősebb lányát ágyasodul fogadnád.
A lány szép volt, Batur ízlésének megfelelő, elnyerte tetszését. Azonkívül jelzés értékű minden nép és Touman felé. Batur fontos kapcsolatokkal rendelkezik, akik támogatják is őt.
Batur eztán mindenhol ágyasával együtt jelent meg. Mindig, amikor követségben járt, mindig, amikor a seregénél volt, egyedül harcba nem vitte magával.
A hsziungnu birodalomba indított betörései egyre nagyobbakká, mélyebbé váltak, egyre nagyobb zsákmánnyal jártak, egyre több gondot okoztak Toumannak. Ezzel együtt Batur serege is egyre gyarapodott.
Amikor Batur elég nagynak ítélte meg a seregét, magához szólította vezéreit, kiadta parancsait. Rövidek voltak, mindenki értette.
Másnap, amikor batur ágyasával megérkezett a seregéhez, azonnal kiadta a parancsot:
– Íjakat feszíts! Cél az ágyasom – majd pár pillanat múlva folytatta – Lövés!
Megismétlődött az, ami a kedvenc lovánál. Mindenkit, aki nem hajtotta végre parancsát, kivégeztetett.
Batur ágyasa ott feküdt a porban, testéből nyílvesszők álltak ki. Batur olyan seregnek a vezére lett, aminek az összes katonája parancsait minden körülmények közt teljesítik.
*
Az összecsapás Batur és Touman közt elkerülhetetlenné vált. A hsziungnu birodalom ellen intézett betörések már nem csak kisebb portyák voltak, komoly sikerekkel jártak. Nem pár rongyos katona portyázásáról szóltak immár, hanem egy sereg rablóhadjáratairól, amit Touman nem tűrhet többé válaszcsapás nélkül.
Az összecsapás idejét Touman mesterien időzítette. Batur serege már elég nagy ahhoz, hogy csatára lehessen kényszeríteni, ne tudjon villámgyorsan eltűnni előlük, viszont még nem elég nagy ahhoz, hogy Touman seregével szemben sikerrel vegye fel a harcot.
Touman tudott Batur ágyasának haláláról, aminek következtében az addig őt támogató népek, uralkodók megvonták tőle bizalmukat. Batur egyedül maradt seregével, mindenféle segítség nélkül.
És Batur mindezek ellenére a mostani betörése alkalmával túl mélyre tört be birodalmába, az összecsapást semmilyen körülmények közt sem lehetett elkerülni. Touman serege támadásba lendült.
A csata véres volt, kegyetlen, de nem különösebben hosszú. Hamar kiderült, Touman seregének jelentős számbeli fölénye eltörpül Batur katonáinak fegyelme, és a vezérek ereje, tudása mellett.
A csata után Batur apja, Touman ott feküdt a porban, testéből nyílvesszők álltak ki. Egy nép elindult a felemelkedés útján.
***
14 hozzászólás
Kedves István!
Tetszik a történeted, a felkészültséged a hsziungnukról, a kusán birodalom hajnaláról, jók a jellemrajzok is. Ami kicsit zavar, hogy vegyíted a jelen időt és a múlt időt, néha egy mondaton belül is. Lehet, hogy így a jó, majd eldöntöd! Szerintem megér egy átnézést. 🙂
Összességében nagyon jónak tartom, gratulálok!
Szeretettel:
Ylen
Szia Ylen!
Köszi, hogy felhívtad a figyelmemet ezekre a hibákra is! A feltöltés után pár nappal olvasva magam is láttam más jellegű hibákat, hát igen az írás viszonylag sok sebből vérzik.
Mentségemre legyen mondva – bár ez sem mentség -, hogy ezt az művemet amolyan jegyzetnek szántam, ahol gyakorlom az írást, és elraktározom egy történet alapgondolatát.
Köszi az észrevételeidet: István
Kedves István!
Igen nagy hatást tett rám a történeted!
Szerintem érdemes továbbiakat írnod.
Gratulálok szeretettel:
Ildikó
Szia Ildikó!
Örülök, hogy hatást gyakorolt rád a történet.
"Érdemes tovább írnod": A történetet? – Azt befejezettnek tekintem ebben a formában. Nekem? – Kedv, hangulat, miegymás kérdése.
Üdv: István
Szia István!
Igen, befejezett a történet.
Szemernyi hiányérzetet sem hagyott bennem.
De jól áll neked, ez a történelem kezdete, vagy inkább őstörténeti téma.
Elcsépelve sincs még.
A kedv, sokszor írás közben jön meg.
Szeretettel:
Ildikó
Szia Ildikó!
Köszi a biztatást!
Az újraolvasás, akkor, amikor már nem a mű körül jár a gondolatod, ebből a szempontból nálam bejön. Viszonylag kívülről látod az írást, racionálisabban értékeled. Itt azt látom, hogy nagy hibát nem vétettem, de azért akadnak.
A történelmi dolgok jól állnak-e nekem? Lehet, bár ez csak a harmadik ilyen írásom – Az élet parancsa, A döntés -, viszont az igaz, hogy nincsenek elcsépelve.
A legfontosabb, ami a hozzászólásodban megfogott: "A kedv, sokszor írás közben jön meg."
Ez viszont fordítva is igaz: A kedv sokszor írás közben megy el.
Üdv: István
Az előzőt folytatom egy kicsit.
"nagy hibát nem vétettem", hát itt fényeztem magamat rendesen. Érdekes, hogy csak nekem tűnt fel – vagy csak senki nem akart szólni érte -, hogy azért van nagy hibája a történetnek. Az utolsó mondat: " Egy nép elindult a felemelkedés útján.".
De melyik nép? A történetből nem egyértelmű, hogy az író – aki én volnék – melyik népre is gondolt.
Nos, szerintetek?
Kedves István!
Nem a Kusán Birodalomra gondoltál? Vagy csak nekem volt ez egyértelmű, de valójában másról szól? Félreértettem? Most már nagyon érdekel!
Voltak hézagos emlékképeim, de éppen ez a homályban maradt részlet, az utolsó mondatod indított el egy kis kutató munkára az interneten, és én ide jutottam.
Ylen
Kedves István!
Hogy elmegy-e az ihlet?
Néha elfáradok. Vagy, ha túl sokat akarok magamtól. Ilyenkor abbahagyom.
Persze, apró hibák becsúsznak, előfordulnak. ezeket én nem szoktam szóvá tenni, hisz addigra a vétője is rájött. Ezt magamból kiindulva gondolom.
Nekem a központozással van bajom. De csak amióta tudom, hogy bajom van vele!
Ne aggódj! Hogy melyik nép? Hát Batur népe! Világos mint a nap!
Üdvözlettel: Ildikó
U.i.: Még napok múltán is gondolkodtam a történeteden.
Alig várom, hogy a férjemnek is megmutassam. Értékelni fogja! Ismerem.
Sziasztok!
Ezért jó, ha olyan hozzászólásokat kapsz ahol konkrétan megfogalmazódik, az olvasód mire gondolt a mű olvasása közben. Megtudod, sikerült-e elérned azt, amit ki akartál váltani. Itt kettőtöknek két különböző dolog a természetes. Pedig az író – szerény személyem – a végén egyetlen közbeiktatott mondattal elkerülhetett volna mindenféle félreértést:
A csata után Batur apja, Touman ott feküdt a porban, testéből nyílvesszők álltak ki. Az új hsziungnu fejedelem folytatta útját serege élén. Egy nép elindult a felemelkedés útján.
Korábban említettem az újraolvasást, és elég kritikus vagyok az írásaimhoz akkor már. Jó példa erre a két Sámántánc írásom, ahol újraírtam az egész történetet.
folyt. köv.
Szia István!
Míg olvastalak, semmi nem fogalmazódott meg bennem, minden figyelmemet lekötötte az írásod,
s a végén, pedig ott volt a katarzis.
Tehát, műélvezővé váltam, s néha egy-egy mondatot újra el kellett olvasnom, de azokra már a végén nem emlékeztem.
Előzőleg láttam a témában egy You Tube videót, úgyhogy, remekül időzítve jött nekem az írásod,
mert közel hozta nekem a témát.
Üdvözöllek:
Ildikó
folyt.
A történet maga akár meg is történhetett volna, a szereplők tényleg éltek, tényleg létezik hasonló monda. Azonban a kusán fejedelem, Kadzsula jóval a többiek után élt, neki csak a nevét vettem át.
Üdv: István
U.i.: Ihlet? Az a baj Ildikó, hogy nem az ihletem ment el, hanem a kedvem. Nem az a kérdés, hogy miről, hanem az, hogy minek?
Kedves István!
Ez egy összetett probléma!
Ezt nehéz itt így megbeszélni.
Nekem annak idején, 50 évre ment el a kedvem az írástól.Nem volt rá "igény", mondjuk így.
Sajnos.
Most is valami hasonló történik,
de akkor, nem volt kivel beszéljek róla.
Szeretettel:
Ildikó
Szia Ildikó!
Örülök, hogy ilyen érzések kerítettek hatalmukba az írásom olvasása közben.
Üdv: István