Egy hétköznapi bűnügy

Jimbo még le sem vette a kabátját, máris csöngettek.
– Ki a franc az ilyen korán – szitkozódott magában.
Olyan jól eltervezte, hogyha hazaér, végre megszabadul a mocskos ruháitól, vesz egy forró fürdőt, és alszik egy nagyot. Erre tessék, csöngetnek.
Jimbo egy ideig vacakolt a kulccsal, de azért csak sikerült kinyitni az ajtót.
– Jó napot, Mikro felügyelő vagyok, ő meg a társam Makro felügyelő.
– Jó napot. Azt mondta felügyelő? – pislogott Jimbo a meglepetéstől.
– Igen azt.
– Mit óhajtanak?
– Ön a Jimboként ismert személy, ha nem tévedek? – kérdezte Mikro felügyelő.
– Igen, én.
– Akkor csak néhány kérdést szeretnénk feltenni önnek augusztus ötödikével kapcsolatban – mondta Makro felügyelő.
– De hiszen az egy hónappal ezelőtt volt.
– Pontosan, méghozzá azon a napon, amikor maga eltűnt – vágott közbe Mikro felügyelő.
– De én nem tűntem el – tiltakozott Jimbo.
– Neeeem? – kérdezte egyszerre a két felügyelő.
– Nem. Láthatják, itt vagyok.
– Hm. Ami igaz, az igaz – mondta Mikro felügyelő –, ön tényleg itt van.
– Esetleg bemehetnénk, hogy feltegyük a kérdésinket? – szólalt meg Makro felügyelő.
– Persze, jöjjenek csak.
Jimbo bevezette a két felügyelőt a nappaliba, hellyel kínálta őket, és mivel régen egy krimiben látta hogy illik a nyomozókkal bánni, megkérdezte tőlük, kérnek-e teát.
Nem kértek.
– Mondja Jimbo, maga nem érzi ezt átkozott büdöset? Talán dugulás van a WC-ben? – kérdezte Mikro felügyelő.
– Nem tudom, még nem volt időm megnézni a WC-t, de én nem érzek semmit. – válaszolt Jimbo. – Bár attól még lehet büdös, mert én soha nem érzek semmit. Tudják a szaglóhámsejtjeim tropára mentek a laborban, ahol dolgozom. Nincs a világon olyan illat vagy szag, amit érzékelni tudnék.
– Akkor nézze meg gyorsan a WC-t, mert kibírhatatlan ez a büdös! – mondta Makro felügyelő.
Jimbo megnézte, de minden a legnagyobb rendben volt, sehol egy fekália.
– A WC tiszta – mondta, mikor visszatért a nappaliba.
A WC tiszta – jegyezte fel Mikro felügyelő a füzetébe.
– Akkor kezdjük az elején. Hol volt augusztus ötödikén este? – kérdezte Makro felügyelő.
– Augusztus ötödike. Igen, jól emlékszem rá, mert azon a napon utaztam el. Nem akartam, de elutaztam.
– Elutazott? – kérdezte Mikro felügyelő.
– Igen.
Elutazott – írta be a füzetbe Mikro felügyelő.
– Mindent mondjon el, a legapróbb részletekig! – mondta Mikro felügyelő.
– Kezdjük, mondjuk augusztus ötödike délutánnal. Majd haladjunk szépen egészen a mai napig – egészítette ki Makro felügyelő.
– Rendben – bólogatott Jimbo, majd belevágott. – Az egész azzal kezdődött, hogy találkoztam a szomszéddal, amikor hazaért.
– Délután? – kérdezte Mikro felügyelő.
– Igen, augusztus ötödike délután.
– Augusztus ötödike délután – ismételte Mikro felügyelő, miközben beírta a szavakat a füzetbe.
– És utána? – kérdezte Makro felügyelő. – Mi történt utána?
– Hatalmas csomagot hozott, ami tele volt itallal. Azt mondta, ugye nem baj, ha ma este egy kicsit hangoskodni fognak a barátaival, mert, hogy ma van a szülinapja.
– Aha, szülinap! – kiáltott fel Mikro felügyelő. – Hány éves a kedves szomszéd?
– De Mikro, ez az ügy szempontjából nem lényeges – hajolt oda Makro felügyelő a társához.
– Nem, nem, kedves Makro, itt minden részletnek jelentősége van – mondta Mikro felügyelő. – Tehát, hány éves a szomszéd?
– Nem tudom – válaszolt Jimbo.
Újabb jegyzetelés következett. Nem tudja a szomszéd életkorát.
– Mondja tovább! – biztatta Jimbot Makro felügyelő.
– Szóval, én nem nagyon szeretem, amikor a fölső lakásba bulit tart a szomszéd, mert nagyon hangosak szoktak lenni, de azért azt mondtam neki, hogy persze, semmi probléma, mulatozzanak csak nyugodtan. Tudják, a jó szomszédi viszony miatt.
– Tehát ön jó kapcsolatot tart a szomszédaival? – szakította félbe Mikro felügyelő.
– Törekszem rá, igen – mondta Jimbo.
Törekszik rá, hogy jóban legyen a szomszédaival – sercegett a ceruza.
– Tovább, tovább! – szólalt meg Makro felügyelő.
– Nem tudtam aludni tőlük.
– Este? – kérdezte Mikro felügyelő.
– Este.
Este nem tudott aludni a szomszédoktól.
– Mit csinált? – sürgette Jimbot Makro felügyelő.
– Lementem sorsjegyet venni a trafikba.
– Sorsjegyet? Milyen sorsjegyet? – kíváncsiskodott Mikro felügyelő.
– Jimbot.
A Jimbo nevű személy, lement a trafikba Jimbo sorsjegyet venni.
– És? – kérdezte Makro felügyelő. – Utána?
– Nem kaptam. Azt mondta a trafikos elfogyott.
– Hogy hívják a trafikost?
– Mikro, annak, hogy a trafikosnak mi a neve, egyáltalán nem tartozik az ügyhöz! – korholta társát Makro felügyelő.
– A részletek, kedves…
– Ez már több a soknál – tört ki magából Makro felügyelő. – Már megint kezded ezt a kukacoskodást. Hagyjuk hadd mondja végig a történetet, aztán felteheted neki a hülye kérdéseidet.
– Hülye kérdések? – háborodott fel Mikro felügyelő. – Ezeknek a hülye kérdéseknek köszönheted, hogy múltkor abban az ügyben…
– Mikro! – nézett rá mérgesen Makro felügyelő. – Elnézést, nem fogjuk újra félbeszakítani – fordult oda Jimbohoz. – Mondja el mi történt azután, egészen addig, amíg a mai nap haza nem érkezett.
– Amúgy Artúrnak hívják a trafikost.
A trafikost Artúrnak hívják – jegyezte fel gyorsan Mikro felügyelő.
– Tehát, mivel nem kaptam sorsjegyet úgy döntöttem, hogy haza jövök, és megpróbálok aludni a ricsaj ellenére, de a kapuban megállított egy öregember.
– Hogy nézett ki? – kérdezte Mikro felügyelő.
– Ne most! – ordított Makro felügyelő. – Végre egészben szeretném a történetet hallani! Írd fel azokat a nyavalyás kérdéseidet!
– Jó, jó, rendben – duzzogott Mikro felügyelő.
– Alacsony volt, hosszú ősz haja copfba kötve. Állán gyér szakáll csüngött, és zsákszerű ruhát viselt.
Az öregember fura volt.
– Azt mondta nekem – folytatta Jimbo –, hogyha Jimbo sorsjegyet akarok, utazzak el Indiába a Taj Mahalhoz, mert most csak ott lehet kapni, mindössze egy dollárért. Mivel imádom ezt a sorsjegyet, ezért úgy döntöttem elutazok Indiába. Kimentem a reptérre, vettem egy jegyet, és elrepültem a Taj Mahalhoz.
– Melyik géppel…
– Mikro! – ráncolta össze a homlokát Makro felügyelő.
– Azzal, ami este tízkor indult. A számát nem tudom.
A tíz órás géppel a Jimbo nevű személy elrepült Indiába.
– Amikor megérkeztem a Taj Mahalhoz, útbaigazítást kértem, hogy hol lehet sorsjegyet venni. Azt mondta egy fiatal hölgy, hogy könnyű dolgom lesz. A nagy fehér kupola alatt keressem meg Károlyt, a harkályt, tőle tudok sorsjegyet venni. Akkor tudtam meg, hogy Károly készíti a sorsjegyeket, méghozzá fából. Addig kopogtatja csőrével a fát, amíg sorsjegy nem lesz belőle. Tiszta gyárlátogatás érzésem volt, hogy beleláttam a gyártási folyamatba. Nagyon izgatott lettem. Már nyúltam volna a sorsjegyért, hogy megvegyem, de Károly a kezemre koppintott. Azt mondta, hogy nem vehetek csak úgy sorsjegyet, mert a vásárlást ki kell érdemelni. Azt mondta, hogy előtte meg kell fürdetnem azt az embert a szökőkútnál, és akkor a csőrével rábökött egy indiai parasztra. Innen tudtam, hogy kiről van szó. Károly azt mondta, hogy a saját vizeletével kell lemosnom, mert csak akkor tisztul meg. Megkértem a parasztot, hogy vizelje össze magát. Az csak röhögött, de összevizelte magát, úgyhogy le tudtam mosni. Mivel nem volt nálam más, így a kabátommal dörzsöltem át.
– Aha – szólalt meg Makro felügyelő. – Most már tudom, hogy mi olyan büdös.
– Tényleg – mondta Jimbo. – Erre nem is gondoltam. Igen, a kabátom az büdös lehet.
A kabát a büdös – írta Mikro felügyelő A WC tiszta jegyzete mellé.
– Folytassa, kérem! – mondta Makro felügyelő.
– Szóval lemostam a parasztot, és végre vehettem sorsjegyet. Károly azt mondta, hogy csak minden századik nyer. Vettem egyet, bízva benne, hogy talán én veszem meg a századikat. De sajnos nem az enyém volt. Nem nyertem. Aztán vettem még egyet, meg még egyet, meg még egyet. Összesen százat. És a századikkal nyertem kilencvenkilenc dollárt. Gondoltam, ha most vettem meg a századikat, akkor ki kell várom, amíg megvesznek előttem kilencvenkilenc sorsjegyet, és akkor megütöm a főnyereményt. Utánam pont a paraszt vásárolt. Nyert kilencvenkilenc dollárt. Bosszankodtam. Károly azt mondta, hogy bizony a százból nem lehet tudni, hogy a századik éppen hanyadik. Erre nem gondoltam, így elkezdtem újra sorra vásárolni a sorsjegyeket. Csak ezer dollár volt nálam. Elköltöttem mindet. Egy hónapig tartott mire lekapartam az összes sorsjegyet, de nem nyertem vele semmit. Aztán már csak egyetlen sorsjegye maradt Károlynak, de már nem tudtam megvenni. Akkor jött vissza a paraszt, kezében kurkumás vattacukorral, amit én is nagyon szerettem volna venni, ha újra megnyertem volna a főnyereményt. Megvette az utolsó sorsjegyet és nyert vele kilencvenkilenc dollárt. Nagyon dühös lettem. Úgy döntöttem, hogy haza jövök. És most itt vagyok. Ennyi a történetem.
– Hm – mondta a két felügyelő.
– Mikro? – nézett kérdően társára Makro felügyelő.
– Nem, még sincs kérdésem – válaszolt Mikro felügyelő.
– Akkor köszönjük Jimbo. Nem is tartjuk fel tovább.
– Akkor ennyi volt? – kérdezte Jimbo.
– Igen, ennyi – válaszolt Makro felügyelő.
Jimbo kikísérte a nyomozókat az ajtóig.
– De miért akarták tudni, hogy hol jártam, és mit csináltam az elmúlt egy hónapban? – kérdezte Jimbo, mielőtt elköszönt volna a nyomozóktól.
– Károlyt, a harkályt meggyilkolták – mondta Mikro felügyelő.
– Óóóó! – döbbent meg Jimbo. – Akkor többé nem lesz, aki Jimbo sorsjegyeket gyártson?
– Nem. Soha többé nem lesz Jimbo sorsjegy – válaszolta Makro felügyelő.
– Ez szomorú.
– Az bizony.
A felügyelők elbúcsúztak Jimbotól.
– Mit gondolsz? – kérdezte Makro felügyelő Mikro felügyelőt, amikor kiléptek a társasház kapuján.
– Az ürge tiszta – mondta Mikro felügyelő.
– Igen, az ürge tiszta – helyeselt Makro felügyelő –, de a kabátja mocskos és büdös.
– A kabátja mocskos és büdös – ismételte Mikor felügyelő.
Egymásra néztek. Mindketten ugyanarra gondoltak. Kapkodva vették a lépcsőfokokat.
– Nyissa ki! Nyissa ki Jimbo! – dörömböltek az ajtón.
Jimbo álmos szemekkel kukucskált ki a résnyire nyitott ajtón.
– Igen? – kérdezte.
– Jimbo, kérem, azonnal engedjen be minket! – parancsolt rá Makro felügyelő.
Jimbo beengedte a nyomozókat.
– Valami baj van?
– Hol a kabátja? – kérdezte izgatottan Mikro felügyelő.
– Itt a fogason – mutatott rá Jimbo.
– Ja, igen, érzem – mondta Makro felügyelő, majd a társához fordult.
Mikor felügyelő egy bilincset húzott elő a zsebéből.
– Kabát! – szólította fel Makro felügyelő Jimbo kabátját. – Letartóztatom Károly, a harkály meggyilkolásáért. Jogában áll hallgatni, minden, amit mond felhasználható ön ellen a bíróságon. Joga van ügyvédet fogadni, ha nincs pénze ügyvédre, a bíróság kijelöl önnek egyet.
Kattant a bilincs a kabáton.
– Uraim – szólalt meg Jimbo –, most már aludhatok végre?