Egy horgász esete

Csak egy hétköznapi férfi volt. Egy a sok dolgos ember között, akiknek egy csendes tó és kedvenc pecabotja adta meg a nyugalmat ebben az ideges kapkodó világban. Ilyenkor tudott megnyugodni és kikapcsolni. Nem volt ő más, mint egy szerencse horgász.
Hajnalban kelt, hogy jó helye legyen. Előző este kikészítette horgászruháját, ami sokba került bár, de nem bánta, mert legalább nem ázott át és jó meleg volt.. A bakancs már az ajtóban várta őt. Szél és víztaszító kabátját is magára kapta gyorsan. Összekészítette legfontosabb dolgait, amik kitettek vagy 5 táskára valót és útra kelt. Mikor még mindenki az alvás mélységének rabja volt, ő már izgalommal teli várakozással hajtott ki a garázsból. Az út nem tartott sokáig. Szinte élvezte a forgalmat, hiszen mindössze öt-hat autóval találkozott csak. Az autópályán végighaladva már teljesen rabja lett a nagy fogás élményének. Már a kezében tartotta a teli szákot. Habár ritkán vitte haza a zsákmányt, ma mégis eldöntötte, ha kapás van, asztalra kerül vacsorának. Minden fogás egy külön élmény és élvezet volt számára. Sok helyen megfordult már. Ha belegondolt nem is tudta egy kezén megszámolni. Voltak tavak, amik szinte nádasnak hatottak, mert annyira benőtte a vad növényzet. Volt, ahol fél nap alatt kiderült, nem érdemes próbálkozni. Itt nincs élő hal. Ilyenkor bosszankodva ment haza. Bár nem maga a zsákmány, hanem inkább a fogás izgalma, ami igazán lázba hozta. Küzdeni és fárasztani. Ez volt minden, amire egy horgász vágyott. Nem rég hallott erről a tóról egyik barátjától. Amikor először látogatott meg egy tavat, mindig elfogta az izgalom. Ahogy lekanyarodott az oda vezető ösvényre, tágra nyílt szemekkel próbált betelni a látvánnyal. Barátai már említették, hogy szép, de amíg az ember nem látja a saját szemével, nem hiszi el. Ahogy elé terült a hatalmas halastó, muszáj volt félreállni, kiszállni a kocsiból és saját szemével tapasztalni. A hajnal hideg és párás levegőt fújt az arcába. Egy pillanatra behunyta a szemét és élvezte a levegő frissességét. Ahogy körbenézett látta, hogy a tavat hatalmas fák vették körbe és szinte érezhető volt, ahogy védelmező ölelésükkel jelzik a betolakodó felé, ez az ő tavuk. Bejöhetsz és horgássz nyugodtan, de tudd, hogy figyelünk rád. Ágaik le-lelógtak a víz felszíne felé, mintha ezzel is biztosítani szeretnék a tó védelmét. Vajon beszélnek is egymással, szemrevételezik az új horgászt? A férfi elmosolyodott és figyelte, mint bukkan fel egy-egy hal a víz felszínén. Kíváncsiskodva figyelték, megjöttek e már a versenytársak. Fantasztikus látvány volt, ahogy az épp felkelő nap, halványsárga fénysugara végigfutott a vízen és utat törve magának átvilágított a fák ágai között. Horgászunk nem tudott betelni a látvánnyal. Ahogy ott nézelődött, hírtelen egy terepjáró ment el szélsebesen mellette. Felkavarta a port és ezzel elsöpörte a látvány adta bűvöletet. Magához térve végül beült autójába és megindult a halastó parkolója felé. Kellemes helyet keresett autójának, ami majd árnyékot is ad, hisz tudta, jó ideig nem megy innen el és idővel, bizony piszok meleget ígért az időjós. Csomagtartójából kipakolva vette csak észre, mennyi mindent elhozott. ami valószínű nem is kell majd. Az öt táskát magára aggatta és útnak indult. Ahogy a tó szélén haladt megfelelő állást keresve, látta már, hogy jó páran elfoglalták kiszemelt helyeiket és készültek a nagy fogásra. Közép tájt meg is találta a neki való tisztást. Szomszédjaival, biccentéssel köszöntötték egymást, aztán minden megszűnt körülötte. Nem szólt ő senkihez, és elvárta, hogy más se zavarja előkészületeiben. Miközben táskájából egyenként húzta ki horgászbotjait, figyelte a vizet. Hallotta, ahogy a halak szinte szemrevételezik. Mosolygott egyet, mintha ezzel is üzenni akarna feléjük, ne féljetek, mindjárt jövök. Látta amint egy hal, talán éppen az ő kiszemelt zsákmánya, kidugja fejét a vízből és érdeklődéssel figyeli. Horgászunk egyből látta, hogy ponty, ami leskelődik. Híres volt ez a fajta hal a kíváncsiságáról. Sok horgászt megvicceltek már, hiszen hiába kaptak a horogra, ők mégis túljártak az eszükön. Volt, hogy nem csak a csali, de még a horog is odaveszett egy-egy ilyen csatában. Ilyenkor a vesztes horgász csak a fejét forgatta. Legyőzték, és ezt nehezen vette tudomásul. Sietett új horgot és csalit tenni a bot végére, majd újra a víz felé hajította. Az előkészített haleledelét a part széléről magasan hajította a tó közepe felé. Had egyenek. – gondolta. Jó fél órás munkával összeszerelte horgászbotjait és a tartóra helyezte őket. Elégedetten nyújtózott egyet és beült horgász székébe. Szokásos cigarettáját szájába vette és hozott kávéját kortyolgatta.
A nap lassan az égbolt tetejére emelkedett. Már eltelt két-három óra is mióta leült. Se egy kapás, se egy buborék. Semmi jele annak, hogy jó úton járna a nap fogásához. Néha behúzta a botot és újra kidobta. A tóparton csend volt. Mindenki figyelte a vizet, hátha szerencséje lesz.
Nem messze tőle egyszerre egy kisebb fiúcska felkiáltott.
– Apa, nézd kapásom van.
Termetes férfi tápászkodott fel a földről és minden szó nélkül kikapta a gyerek kezéből a botot.
– Majd én! – kiáltotta úgy, hogy a parton mindenki meghallja, micsoda fogása lesz.
Látszott a gyereken, hogy csalódott, hiszen az ő botja, az ő fogása. Horgászunk szívesen odaszólt volna, hogy talán a fiú is ki tudja fogni, de mégis inkább hallgatott. Arra gondolt, ha a felesége itt lenne, bizony nem hagyná annyiban. Talán ezért is örült, hogy otthon maradt a család. Jobb így egyedül. Maga volt, és senki nem zavarta.
A testes férfi szinte már teljes izzadságban úszott, de mégsem tudta beljebb húzni a damilt. Talán, túlfáradt volt? Vagy éppenséggel egy cápát fogott a gyerek? Horgászunk jót kuncogott és valahol remélte, hogy nem lesz nagy fogás. Meggyőződése, hogy ez a horgász nem érdemli meg a zsákmányt. Kis idő multával egy hatalmas rántással kikapta a halat a vízből. Horgászunk szeme kikerekedett. Hatalmas tükörponty volt. Talán csak az újságban látott ekkorát. Látta, hogy a gyerek szemei csillogtak.
– Apa ezt én fogtam? – kérdezte szinte visítva.
– Egy fenét! Ki fogja a botot? – mogorva stílusa messzire elhallatszott és látni lehetett, hogy sokan rosszallva nézik a jelenetet. A gyerek savanyú képpel odébb ment, majd leült a fűbe és hagyta, hogy apja kiemelje a zsákmányt. Látszott rajta a csalódottság. Előre szegte a fejét és már nem is érdekelte a nagy fogás. Nem lehetett látni, hogy a férfi milyen módon távolította el a horgot, mert a fű magasan eltakarta. Mindenki fülelt, hátha hallanak valamit. De csak szitkozódás jött ki a horgász szájából. Mindenki tudta, ez nem horgász hozzá állás. Mégsem szólt senki. Miután elhalkult a szitkok és morgások zaja, a parton újra csend honolt. Horgászunk, ahogy körbetekintet látta, hogy mindenki újra a vizet bűvöli, hátha lesz valami érdemi fogás. Érdekes volt elnézni, hogy a tó másik oldalán szinte nyári meleg sütötte a partot és a horgászok egy szál pólóban napoztak, míg ő kicsit fázva a mellénye felé nyúlt. Már dél környékén lehetett. Érezte, ahogyan a gyomra jelzi, itt az idő harapni valamit. Táskája oldalzsebéből egy szendvicset húzott elő, amit felesége csomagolt neki. Még most is mosolyog, ha arra gondolt, hogy hajnalban mikor felkelt, már ott várta a meleg tea és a kész szendvicsek. Képes volt felkelni és neki csomagolni?
A hőmérséklet emelkedni kezdett, és lassan a mellény is lekerült róla, Miután befalta szendvicsét, maradék kávéja után nyúlt, és jöhetett a megérdemelt cigi is.
Várakozó tekintettel a vizet figyelte. Nem tudni mennyi idő is telt el, amikor hírtelen egy sípolás jelezte, valami fennakadt a horgon. Sietve elkapta a bot végét és egy határozott mozdulattal megrántotta. Ravasz mosollyal a száján, szinte már látta, hogy ez szép fogás lesz. Érezte a súlyát a halnak. Tudta, hogy mindenképp ki kell fárasztani, és akkor talán megadja magát. Erősen tartva a botot, lejjebb ereszkedett a parton és biztonságos helyen kiékelte a lábát. A botot határozott mozdulatokkal jobbra, majd balra kezdte hátrafele húzni, ezzel is fárasztva ellenfelét. A szomszédok érdeklődéssel figyelték mozdulatait, vajon társuk milyen módon kerül ki ebből a harcból. A férfi látta, amint a gyerek, csillogó szemmel követi, a mozdulatait. Rákacsintott egyet és újra a tó felé fordult. Érezte, hogy a hal sem hagyja magát. Ahogy a horog beleakadt a szájába nem maradt más, minthogy minden erejével védje, amije még megmaradt.
– Megtermett hal, – gondolta, szép fogásnak ígérkezik. Az orsóra príma erős damilt tekert, ami biztosan tartja a zsákmányt. Volt, már amikor valahol a tó legalján beakadt, és ilyenkor nincs más menekülési lehetőség, mint elvágni. Sokszor jobb elveszíteni a horgot és a zsákmányt, minthogy a bot is odavesszen. De most magasan volt a hal, így nem tudott beakadni sehova. Horgászunk érezte, ahogy homlokán az izzadságcseppek finoman vándorolnak lefelé. Habár hűvös volt, mégis szinte beleizzadt a harcban. Újra lassú mozdulatokkal próbálta behúzni. Érezte, hogy most rafinált kell, legyen. Ahogy közeledett a hal, úgy lett mind vadabb és vadabb. A víz felkavarodott, ahogy az orsó segítségével közeledni látszott a ponty. A férfi biztos kézzel és elszántsággal küzdött, a nála jóval, kisebb ellenfelével. Lassan látni lehetett, ki is lesz a győztes. Mindketten tudták, valaki itt veszíteni fog.
Egyre biztosabb volt a hal, hogy ő fog veszíteni, mégsem hagyta magát. Hiába az erőfölény, bízott benne, hogy talán a horgász megunja és elengedi egy pillanatra. Farkát ide-oda csapkodva próbálta magát menteni. Egy kicsi is elég lenne, hogy kiakassza magát a fogságból.
A férfi látta, milyen erőszakkal próbál szabadulni a hal, így felgyorsította hát mozdulatait és most már ritmikusan tekerni kezdte az orsót. Ahogy közeledett felé, a víz felszíne teljesen habos lett. Küzdelmük vagy egy órán keresztül tartott.
A tóparton a horgászok egyre nagyobb érdeklődéssel figyelték az ádáz harcot. Nem lehetett tudni, vajon kinek drukkolnak. Voltak horgászok, akik irigykedve nézték, hiszen már ők is hajnal óta lesték a vizet, hiába.
– Húzd meg! – hallotta a part túloldaláról.
Egy rántással végül kikapta a horgot, amin ott lógott a majd tíz kilós tükörponty. Finoman a partra tette és kiakasztotta szájából a horgot. Félretette a botot és a hal felé fordult.
– Megvagy, végre. – mondta neki szuszogva. Érezhető volt, hogy horgászunk is kifáradt. Látta, ahogy a hal ránéz. Mosolyogva gondolt a vacsorára, ami éppen előtte hevert. Vajon ma mit csinálnak belőle? Rántott halat? Esetleg egy jó kis halászlét? Lehajolt hozzá, hogy a szákba tegye. Ahogy térdre ereszkedett egy pillanatra megállt és a halat figyelte. Tátogásával a hal tudtára adta, még mindig harcol. Vadul verte magát a farkával, jelezve, hogy utolsó leheletével küzdeni fog.
A férfi egy hírtelen mozdulattal felkapta. Figyelő szemek előtt az arca elé emelte a halat, mintha éppenséggel egy emberrel kívánna beszélni.
– Tudod mit? Eredj a tóba. Kezdjünk új csatát. – Lassan a vízhez közeledett és finoman meglocsolta a pontyot egy kicsit. Az hálásan verni kezdte a farkát. Horgászunk hírtelen mozdulattal a szájához emelte a halat és búcsú puszit nyomva síkos testére, beeresztette a vízbe. A halat elnyelte a tó. A férfi tudta, soha többet nem látja, mégis valahogy mosoly jelent meg az arcán, remélve, hogy jó pár ilyen küzdelmet átél majd itt. Körbenézve elismerő tekintetekkel találkozott.
Még órákig a tó szélén ült és várt. Hallgatta, ahogy a szél feltámad, és az ágakat fújja. A horgászok lassan pakolni kezdtek és fejbólintással elköszönve hazatértek. Már szinte senki nem volt a parton, emberünk még mindig a tavat figyelte. Nem is sejtette, hogy nem messze tőle a nádasban ott lapult a ponty és hálás tekintettel figyeli. Majd hírtelen mozdulattal hátat fordított neki és elmerült.