Egy pillanat

Egy pillanat volt csak. Fékcsikorgás, aztán a felbúgó motor hangja, és az autó elszáguldott.
A férfi az úttesten feküdt, az egyik lába jó méternyire tőle, majdnem az árokban. A másik összeroncsolódva, jóformán csak a nadrágja szára tartotta. Mellette egy behorpadt kanna, tej folydogált belőle, összekeveredve a vérrel.
Kora reggel volt, a buszmegállóból odagyűltek az emberek, néhány kocsi is megállt, kiszálltak belőlük férfiak és nők, körülállták a földön fekvőt. Közelebb menni senki nem akart, csak nézték döbbenten, hüledezve, sajnálkozva.
Az ember az úton nyöszörögni kezdett:
– Segítsenek… kérem… valaki… – és mozdult volna a két kezével emelve magát.
– Ne hagyjanak… kérem… ké… – a nyöszörgés sírásba ment át. Ötvenéves, ha lehetett, kicsit kopaszodó, testes férfi.
A körülötte toporgók közül kivált egy őszes szakállú, torzonborz kinézetű alak, a környék "furcsa" Józsija. Ismerte mindenki, hiszen fizetség nélkül segített bárkinek fát vágni, metszeni, permetezni, aki rászorult. Furcsa Józsi odament az úttesten fekvő boldogtalanhoz, mellétérdelt a véres sárba, előhúzott a zsebéből egy kendőfélét, és törölgetni kezdte a síró ember arcát. Közben dünnyögött neki valamit összefüggéstelenül:
– Na, na, na, te, te, hát mi történt veled, te, te, te, na, na, itt vagyok…
A bámulók közül végre valaki telefonált. Sziréna, mentő, rendőrség, útzár, helyszínelés. A rendőrök furcsa Józsit kérdezgették, mit látott, mit hallott. Józsi beletörölte véres kezét a nadrágjába, csak nézte az úttesten krétával körülrajzolt figurát, de nem szólt semmit. A hatóság emberei egy idő után legyintettek és otthagyták. A közeli ház kerítésénél állt egy öregasszony, ahhoz fordultak.
– Hogy ösmertem-e? Hát hogyne! A Laci vót, a beteg Emmus férje. Most is tejér vót itt a szomszédba, mert azoknak van tehenük, oszt vitte vóna a beteg feleséginek. Osztán jött a nagy, kék autó, csak egy csattanás vót, egy pillanat az egész, aztán ment tovább. Laci meg ottmaradt az úton. Hogy most majd mi lesz vélük, azt csak a jóisten tudja.
A jóisten úgy látta jónak, hogy Laci ne szenvedjen már tovább, a mentőben meghalt.
Egy idő múlva kezdett feledésbe menni az eset. Csak a kerítés mögül leselkedő öregasszony jegyezte meg reggelenként:
− Viszi már furcsa Józsi a horpadt kannában a tejet a beteg Emmusnak.