Egy régi történet 12.

Zsuzsó összebarátkozott a két erdélyi fiúval. Munka után hármasban lógtak az utcákon, vagy moziba mentek. Sokat bolondoztak, különösen Jenő volt köztük a nagy mókamester. Mellette egy percig sem lehetett szomorkodni.
Egyik délután az ügyvédi iroda előtt várta Zsuzsót. Korábban jött, mint ahogy megbeszélték. Az ablak elé állt, ahol a lányt sejtette, és fütyülni kezdte azt a dallamot, ami Zsuzsónak annyira tetszett, amikor hegedülni hallotta.
– Gyula nem jött még? – kérdezte Zsuzsó a fiútól, ahogy az iroda ajtaján kilépett.
– Leszel a feleségem?
A lány nevetni kezdett. Mulatságos volt a fiú, ahogy egy kopaszodni készülő fa alatt állt, és egy-két barna-sárga levél a fejére, vállára hullt. És amit kérdezett…
– Mindig bolondozol.
– Szóval, nem. Hát jó. Akkor keresek egy másik Zsuzsót. Majd meglátod, hogy úgyis Zsuzsó lesz a feleségem.
A lány elkezdte szedegetni a fiú fejére, ruhájára hullt faleveleket. Jenő elkapta a könnyű kis kezet és megcsókolta.
– Már itt sem vagyok. Megyek, mert sír a hegedűm. Hallom.
Zsuzsó utána akart szólni, megérezte a bohóckodás mögött a szomorúságot. De meglátta a túloldali járdán Gyulát, aki neki integetett. Átfutott hozzá, és belekarolt a fiúba.
– Cukrászda? Fagylalt? – kérdezte Gyula
– Ühüm.
Zsuzsó, ahogy mentek, oldalról fölnézett a fiúra. Magasabb Jenőnél, erősebb is. Aradon futballozott – ahogy mesélte. Kész férfi már. Mennyivel komolyabb, mint Jenő!
A fagylaltot nyalogatva a Nagytemplom elé értek. Zsuzsó, ahogy a hatalmas ajtót nézte, elképzelte magát hófehér menyasszonyi ruhában végigvonulni a padsorok között. Mindenki őt nézi, a haja úgy lesz fésülve a hosszú fátyol alatt, ahogy a fényképész ajánlotta. Erről eszébe jutott Sándor. A múlt vasárnap látta a Csónakázó-tónál egy kövérkés, vörösesszőke lánnyal. Hamar megvigasztalódott – gondolta Zsuzsa. Bántotta egy kicsit a hiúságát. De hát ő meg két férfival sétált, az egyik már ma meg is kérte a kezét. Lehet, hogy Jenő komolyan gondolta? Szegény.
– Itt szeretnék esküdni, ebben a templomban.
Gyula magához ölelte és megcsókolta.
– Én ugyan katolikus vagyok, de csak nem zavar el a papotok. Legyen úgy, ahogy akarod.
És ezzel el is dőlt a sorsuk egy időre.
Otthon Zsuzsó szótlan volt, kissé álmatagon tette ki a vacsorát. Gábor bácsi meg is kérdezte:
– Mi van veled, édes fiam? Bántottak?
– Jaj, dehogy! Inkább…
Az anyja felfigyelt erre a szóra.
– Inkább?
Aztán mosogatás közben megtudta, mi történt délután.
– Biztos ezt akarod? Semmit sem tudunk róluk. Lehet, még nem is magyar állampolgárok. Ráérsz még, kisjányom. A Gyula ugyan rendesnek látszik.
– Jenő is rendes.
– Akkor most melyiket szereted?
Zsuzsa nem felelt. Jó lenne összegyúrni a két fiút. Jenő lobogását, szertelenségét Gyula megfontoltságával, csöndesebb természetével. Talán, mert apa nélkül nőtt fel, a nagyobb biztonságot ígérő, idősebb testvér javára billent a mérleg.