Egy régi történet 2.

II.

Az út hosszú volt, főleg a gyerekeknek. A Homokkertbe igyekeztek, Zsuzska nevelőapjához. A nevelőanyja évekkel ezelőtt meghalt, a lelencet az „ídesek” még a temetésről sem értesítették. Később ment ki a sírhoz, a kertből szedett virággal.
-Rózsát hoztam kedvesanyámnak, tudom, hogy azt szerette. Kain volt hozzám, tudja-e? Minden piszkos munkát velem vígeztetett. De mígis csak maga nevelt. Hát nyugodjon bíkíben.
A két kisfattyú nagyon elfáradt, mire keresztülbotladoztak a város szélén húzódó síneken. A kisebbiket ölbe is kellett venni, mert lépten-nyomon felbukott.
A ház előtt mintha elfogyott volna Zsuzska bátorsága. Mit szól majd a kedvesapja, hogy otthagyta az urát?
A nevelőapja mindig jó volt hozzá. Nem tett különbséget a lelenc és a sajátjai között. Ha hozott valamit a gyerekeknek, neki is jutott belőle.
-Nesze kisjányom, ez a tied.
Az öregember most is csak annyit kérdezte tőle:
-Baj van, jányom? Itt nálam ellehettek.
Másnap Zsuzska egész estig takarított. Volt mit a régóta asszonynélküli házban. Az öreg el is menekült otthonról. Este jó hírrel érkezett.
-Rabéczi úr mosodát nyitott itt a szomszéd utcában. Munkásokat keres, ajánlottalak neki. Én megleszek itthon a gyerekekkel.
Zsuzska nagyon megörült. Úgy érezte, nincs az a nehéz munka, amit el ne tudna végezni. Nem lesz többé rászorulva, hogy más tartsa el.
Rabéczi úr kedélyes ember volt, szeretett a mosodában dolgozó nőkkel viccelődni, de a rendesen végzett munkát megkövetelte. A felesége, a férjénél néhány évvel idősebb asszony mogorva volt, féltékeny a csinosabb nőkre. Zsuzskára is. Nem szólt az semmit, de ha szemmel ölni lehetett volna, nem sok munkása maradt volna Rabéczinak.
Erős vegyszerekkel tisztították a ruhákat, a lúg csípte a szemüket, marta a torkukat. Voltak, akik elmentek, mert nem bírták, de Zsuzska maradt. Pedig a védőitalként kapott tejet legtöbbször hazavitte a gyerekeknek. Már a kis Zsuzsó is velük volt, elküldte érte a kedvesapját, ő a Csapó utca környékét messzire elkerülte.
Szabadidejében takarítani is eljárt. Egy orvos lakásában mosta az ablakot, vikszelte a parkettát, ha a cseléd kimenős volt, beadta a vacsorát. A nagyságos asszony jólelkű volt, mikor látta Zsuzska felmart, kivörösödött kezét, még krémet is adott neki, hogy kenje be vele. Egy alkalommal megkérte, hogy a férje fehér köpenyeit mossa ki, mert a cselédlány foltosan hagyta. Zsuzska gondolta, hogy beviszi a mosodába, ott a jó erős lúgtól majd patyolatfehérek lesznek.
Rabécziné nagyságos asszony néha megmutatta magát a munkásnők között. Senkihez sem szólt, se jót, se rosszat. A köszönéseket sem fogadta, pedig az útján végigkísérték a „kezitcsókolomok”. Zsuzska megijedt, mikor egy pillanatra megállt fölötte az asszony, és rámutatott a lepedők között lévő orvosi köpenyekre.
-Ezek mik itt?
De ment tovább, nem érdekelte a válasz. Délután Rabéczi úr is megjelent.
-Vértessyné! Holnaptól ne jöjjön! Nincs szükségem magára – mondta jó hangosan, hogy mindenki hallja. Zsuzska elsápadt.
-Rabéczi úr kérem, ne küldjön el… mi lesz velem? A gyerekeimmel?
A büszke asszony, aki kálvinista szokás szerint még az isten házában sem térdelt le, most térdre borult a kis, kövérkés nagyságos úr előtt, megfogta a kezét, hogy megcsókolja.
-Bocsásson meg, soha többet nem hozok be idegen ruhát…
Rabéczi zavarba jött, elkapta a kezét az asszony elől.
-Álljon fel, Zsuzsanna! Nem maradhat.
Majd halkabban hozzátette:
-A feleségem kívánsága, hogy küldjem el. Kezdettől fogva nem szívelte magát.
A többi nő csöndben figyelte a jelenetet, majd gyorsan a kádak felé hajoltak. Nem szóltak semmit. Féltették a kenyerüket.
Zsuzska hazaszédelgett. Megint ott tartott, hogy nem tudta, hogyan tovább. A kedvesapja is már egyre gyakrabban betegeskedett. Ha isten ne adja, meghal, az „igazi”gyerekek kizavarják őt a házból. Szerencsére nyár volt, akadt napszámos munka kinn, a Debrecen melletti tanyákon. Hajnalban kelt, sötétben ért haza. Egyik nap egy parasztgazda, aki a városba ment a szekerével, felvette a hazafelé igyekvő Zsuzskát.
-Van egy darab üres fődem felszántva. Dinnyének való. Maga jó dógos asszony. Vegye ki bérbe! A fiai is nagyocskák mán, tudnak segíteni magának.
Otthon Zsuzska nem sokat töprengett, kötözte megint a batyut, nyárra kiköltözik a fiúkkal a csőszkunyhóba. Kicsit rendbe teszik, ellesznek benne.
Zsuzsikát benn hagyja a városban az öreggel. Ügyes lányka, megfőz. Már olyan tésztát tud gyúrni, hogy ő se különbet – gondolta, és közben egy kicsit elmosolyodott.