Sanyi bácsi háza előtt ment az iskolába vezető út. Gyakran néztem be az udvarra, és sokszor láttam, amint Baltazár a nagy cseresznyefa alól ugatta Cirmit, aki a fa ágairól fújt rá vissza. Idővel Baltazár gondolt egyet, hátat fordított a fának, peckesen elballagott a teraszhoz. Ott kiitta a tálka tejet, amit Sanyi bácsi minden reggel odatett. Aztán, mint aki jól végezte dolgát, farokcsóválva visszament saját kis háza elé.
– Sanyi bácsi! – említettem meg egyszer a dolgot – Láttam, a tejet mindig Baltazár issza meg. Ettől olyan szép a bundája?
Elmosolyodott, majd megborzolta a hajamat:
– Nem láttál mindent!
Az iskolába menet azon gondolkodtam, vajon mi az, amit nem láttam.
Egyik nap feltűnt, milyen régen hallottam Baltazárt. Bekukucskáltam az udvarra, a fűben feküdt bánatosan. A bundája sem fénylett, azt hittem beteg. A tálka tejet sem itta meg.
– Ne féltsd! – vigasztalt Sanyi bácsi – Amint Cirmi előbújik, újra a régi Baltazárt fogod látni.
Addig fel sem tűnt, hogy Cirmit régóta nem láttam, de nem értettem, mi köze lehet Baltazár betegségéhez.
Nemsokára ismét hallottam Baltazár hangját, kíváncsian néztem be az udvarra. A fa alól ugatta az ágak közül rá fújó Cirmit. Egyszer csak megfordult, peckesen odaballagott a teraszhoz, majd megitta a tálka tejet.
– Milyen irigy Baltazár! – mondtam Sanyi bácsinak – Csak Cirmi elől issza el a tejet.
– Még most sem láttál mindent! – mosolygott felém, majd hozzátette: – Holnap előbb gyere!
Másnap korábban indultam iskolába, hamarabb értem oda. Baltazár a saját kis háza előtt járkált, amikor Sanyi bácsi kitette a tejet, de rá sem hederített a tálkára. Hamarosan megláttam Cirmit, aki a ház fala mellett osont a terasz felé. Baltazár ránézett, megállt. Cirmi közben odaért a tálkához, lassan, sokáig lafatyolta a tejet, de Baltazár továbbra is csak nézte. Amikor Cirmi jóllakottan elkezdte a szája szélét nyalogatni, akkor ugatott rá, akkor kezdte el kergetni. Cirmi felszaladt a fára, onnan fújt az őt ugató Baltazárra, aki miután jól kiugatta magát, peckesen elballagott a teraszhoz, megitta a tejet.
– Nem Cirmi elől itta el, – néztem csodálkozva Sanyi bácsira – csak a maradék kellett neki.
– Bizony fiam, – borzolta meg a hajamat – most már majdnem mindent láttál.
– Majdnem? – csodálkoztam, de Sanyi bácsi elmondta, mit nem láttam még mindig.
– Cirmi nem véletlenül tűnt el egy időre. Hamarosan többen jönnek tejet inni.
Baltazárra mutatott, miközben rám kacsintott:
– Akkor aztán sok kis Cirmit ugathat a fa alól!
1 hozzászólás
Kedves István!
Nagyon aranyos történet! Én nagyon szeretem a macskákat, elbűvöl, hogy olyanok, mint a picike tigrisek.
Ügyesen írtad meg, a vissza- visszatérő motívumtól /Baltazár és a tej ivás/ kicsit olyan ballada szerű lett.
Tetszett!
Judit