Üldögélek a szobámban. Reggel, miután felkeltem és elhúztam a sötétítő függönyt, önkéntelenül is mosolyra húzódott a szám a látványtól, amely elbűvölt. Jó ideje vártam, és most végre megcsodálhattam. Nem tudtam betelni vele. A frissen hullott hó szépsége mindig is megigézett. Hisz fehér lepellel takarja be a szennyet, a szürkeséget. Kristálytiszta, vakító, hófehér szőnyeget terít útra, járdára, mezőre. És mintha még ez sem lenne elég, kisütött a nap. Minden egyes hókristályon csillogott, gyémántként verve vissza a fényét.
A ház előtt szép, nagyra nőtt fenyők állnak. Terebélyes ágaik helyet adtak a hónak, nem engedték, hogy mind a talajra hulljon. Maguk is fel akartak öltözni ebbe a káprázatosan szép, könnyű, puha, selymes fehérségbe. Jól állt nekik, igazán szép, alkalmi öltözetet kaptak.
Azonban nem tartott sokáig ez az idilli állapot, hiszen süvítve repült a szél, aki megirigyelte ezt a sok szépséget, ezért dühödten rázta meg a fák ágait. Ráadásul langyos levegőt tolt maga előtt, amely elolvasztotta a frissen hullott hó jelentős részét.
Most már csak foltokban látható itt-ott a fehérség, visszavette uralma nagy részét a szürkeség.
Nem is olyan rég a januári hó megmaradt, sőt, napról-napra nőtt és csak tavasszal kezdett olvadozni, szinte cseppenként csorogva a talajba, hogy az őszi vetést el tudja látni a csírázáshoz szükséges lágy esővízzel, addig pedig védte, óvta hidegtől, széltől, fagyhaláltól.
Üldögélek a szobámban és elmélkedem, hová lettek a régi telek?
2 hozzászólás
Kedves Rita!
Elmélkedésed a régi telekről jól esett olvasni. Láttam, amit leírtál és élvezettel olvastam. A szél megszemélyesítése remek “csavar” volt az írásodban. Szeretem a természetről, évszakokról szóló történeteket, amelyek ilyen szép csomagolásban vannak tálalva.
Gratulálok neked!
Melinda
Kedves Melinda!
Köszönöm az olvasást és a kedves szavaid. Hát, igencsak megváltozott a világ és nem éppen előnyére.
Szeretettel: Rita 🙂