Egy tizenéves naplója VIII.

Február 21. Péntek

Állandóan a versen gondolkozom. Mire gondolhatott az írója? Írjak Sue-nak? Verset? Mintha tudnék. Vagy arra gondolt, hogy próbálkozzak? Hát… egy próbát megér…

Este fél nyolc

Meg is van. Megírtam, de nem olyan jó, mint vártam. Négy soros, két versszakos kis próbálkozás. Lesz mit finomítanom rajta.

Az biztos, hogy még átdolgozom párszor. Isten ments, hogy ilyen firkálmányt adjak Sue kezébe.

Február 22. Szombat

Ma áttekertem Joanhez. Otthon volt, és meglepetten nézett rám. – Hogyhogy átjöttél? – kérdezte.
Elmeséltem neki a változásokat. – Nem lett sokkal engedékenyebb – mondtam végül.
– Mit vártál? – nevetett fel. – Hogy majd a karjaidba omlik? Ne röhögtess, Jack. Nem fog közel engedni magához, legalábbis most még nem. Már csak elvből sem. Szerintem magát akarja büntetni, én legalábbis ezt tenném a helyében.
– De miért tenne ilyet? – kérdeztem hitetlenkedve.
– Ugyan már, Jack, ennyire nem lehetsz hülye – vigyorgott Joan. – Mert szeret téged. Na meg persze azért is, mert szerinte helytelen dolgot tettetek. Ilyen egyszerű.
– Aha – bólintottam. – Jut eszembe… valaki kétsorosokkal bombáz már napok óta. Nem Sue írta, úgyhogy tippem sincs, ki lehet az.
– Óóó… – húzódott szélesebbre a mosolya. – Titkos hódoló? Konkurencia?
– Nagyon vicces. Nem, nem hinném… – ráztam meg a fejem. – Inkább tanácsokat ad. Nézd csak. – Ezzel elétettem a cetliket.
– Húha – mondta, miután elolvasta őket. – Ez érdekes. Megtudjam neked, ki ez?
– Megtennéd? – kérdeztem.
– Naná – vigyorgott. – Akarod?
– Még jó.
– Helyes. Végtére is haverok vagyunk, vagy mi. – Cinkos fény csillogott a szemében. – A Bill-féle tahók fúrnak téged, én meg nem hagyom. Legalábbis igyekszem.
– Köszi, Joan – öleltem meg. – Istennő vagy.
– Tudom, tudom – mosolygott. – Habár gyakrabban is hangoztathatnád…
– Majd ha minden visszaáll a rendes kerékvágásba. Most mennem kell – mondtam. – Majd jövök még, ha van valami fejlemény… – és eljöttem.
Remélem, hogy csak pozitív fejlemények lesznek.

Február 23. Vasárnap

Tegnap alig aludtam valamit; a tizedikei osztálykirándulásról írtam meg a kötelező másfél oldalt. Ráadásul Rosie néni is jön jövő héten látogatóba. Rosie néni anya húga, és mindig egyedül van. Nem a hosszú kapcsolatok híve, ahogy észrevettem. Habár anya imádja őt, én nem rottyantok magam alá, ha meglátom őt.
Remélem, nem fog nagyon feltartani a nyomozásban.