Ajánlom T. Clever-nek. Valamint: azoknak, akik azt hiszik, hogy már „kiismertek” engem.
– Igyekezz drágám, lekéssük az előadást…!
– Kész vagyok már, csak még felveszem a gyémánt fülbevalóimat. Sznobok közé megyünk, tudod milyenek, ha nincs rajtad drága holmi…
– Kit izgat? A mi családunk nem olyan hirtelen lett gazdag, mint az a sok hülye… ahogy mondtad: „sznobok!” Nem volt egyszerű jegyeket szereznem a műsorra. „Különleges előadás” Mi lehet benne különleges, pucéron fogják előadni? Eh… szűk ez a szmoking, le kellene lövetnem a szabómat!
– Miért, ő tehet róla, hogy felszedtél pár kilót az utóbbi időben…? Ne hisztizz! Szólj a sofőrnek, hogy indulhatunk.
– Te miről beszélsz? Látod ezt a felsőtestet… Friss vagyok és üde, bátran fogyasztható! Te vagy a szerencsés kiválasztott, aki közelebbről is megcsodálhatja. Ha érted, mire célzok…
– Lenyűgöző a látvány, de kiszállnál végre a tükörből? Apád óráját felvetted?
– Naná! A sok idióta le fog nyomódni, ha ezt meglátják rajtam. Veszik maguknak a drágábbnál-drágább órákat, aztán úgy virítanak benne, hogy mindenki lássa: ők, milyen kurva gazdagok!
– Elég! Ne beszélj csúnyán! Ezért sznobok, emlékszel? Minket az előadás érdekel, nem kell velük szóba állni.
Hol vagyok, mi ez a hely…!? Forog velem a világ… émelyeg a gyomrom, zúg a fejem… Tompa fájdalom a testemben, nem engedelmeskedik. Nem érkezik el hozzá az üzenet: Mozdulj! Vakító-fehér fény tölti be a sötét űrt és a helyet, mégis szürke, halkan zakatoló.
– Kezd magához térni! Jöhet a következő fázis! Készítsék elő! Folytassuk a munkát!
A hang messziről jön. Ismeretlen és bántó. Dobálják a testemet, az pedig nem ellenkezik. Oldalamra fordítanak. Bénán fekszem, mint egy halott tetem, aztán csípő szúrást érzek a gerincemben… Ezt felismerem. Forró és éget, perzsel belülről. Izzó lávaként áramlik szét bennem, valaki fölém hajol… Zsibbadok. Eszméletemnél vagyok, mégsem én irányítok. Tehetetlen végtagjaim remegni kezdenek.
Valaki megpróbál a bőröm alá bújni. Érzem, de szervezetem mégsem tiltakozik. Végtelen sötétség körülöttem, alattam és felettem. Álmos vagyok, kába, fáradt és kiégett. Egyre lassabban pislogok… Már haldoklom? Hagyom, hogy elnyeljen!
Hatalmas ház, hatalmas kert, hatalmas parkoló. Fényáradat mindenütt. Érkeznek az autók, kiszállnak az emberek. Megcsillannak ékszereik, meglibbennek vastag bundáik. Csendben csukódnak a kocsiajtók mögöttük, közben sofőrjük a földig hajol. A biztonság garantálva van. Fegyveres testőrök mindenhol. Szigorú szabályok: akinek nincsen jegye, az nem jöhet be! A bejáratnál észrevétlen, néma szolgák veszik el a bundákat, kabátokat. Tálcákon kínálják a pezsgőt, csengő poharakban. A kiváltságosok a terem felé tartanak. A drága tűsarkak, a vasalt, lakkozott félcipők, mint enyhülő nyári zápor, úgy kopognak a márványpadlón.
Ebben az álságos, képmutató világban, nem mindenkinek jut hely. Van, aki örökli a tagságot, és akad olyan, aki véletlenül csöppen bele.
– Látod? Ott vannak a szomszédaink, köszönjünk nekik, drágám!
– Francokat! Az a majom azt hiszi, hogy az ő seggéből kel fel a nap… idióta barom. Nekem, már akkor házam volt a tengernél és hajóm, amikor még csak az első részvényeit vette. Nézd meg a feleségét, olyan ronda, hogy bottal sem piszkálnám meg! A puha pöcsnek fogalma sincs róla, hogy a dagadt feleségét a lovászai tolják.
– A férje meg kurvázik! Nem mindegy?
– Csodálkozol…? Ezen a nőn, nem segít semmi. Sem a fejére húzott papírzacskó, sem a hátán lapozott pornó újság!
– Befejeznéd végre? Felénk tartanak, mosolyogjál kedvesen.
– Lóf…
– Hát, sziasztok kedveseim! Ti is eljöttetek? Mi már voltunk több alkalommal is, és bátran állíthatom, hogy a műsor tényleg fenomenális!
– Igen?! A férjem szerezte a jegyeket. Mivel, hogy nagyon különleges.
– Ó, édesem, az előadás, vagy a férjed, netán mindkettő…?!
– Utóbbiban biztos vagyok, a többit meglátjuk.
– Higgyétek el, nem fogtok csalódni. A látvány mindent felülmúl! És… az előadás után, alkalmatok nyílik találkozni a rendezővel, aki egy igazi zseni.
– Üdv szomszéd! Mi újság az üzleti életben, mivel foglalkozik mostanság?
– Amivel foglalkozni érdemes.
– Ne vegye tolakodásnak, de valamelyik éjszaka, furcsa hangok szűrődtek a házuk felől. Elég nagy volt a jövés-menés…
– Sokáig dolgoztak az embereim.
– Magának szerencséje van az alkalmazottaival. Lojálisak, kitartóak és tisztelik önt. Maradjon kettőnk közt, csak halkan mondom: ki kellett rúgnom a lovászaimat. Szerintem, szemet vetettek a feleségemre… és azt nem tűrhetem.
– A hirtelen jött pénzt, sokszor kíséri a paranoia.
– Drágám…! Menjünk be. Kezdődik az előadás. Utána találkozhatunk a rendezővel…
– Nem vagyok rá kíváncsi! Biztosan valami unatkozó, nyáladzó, elferdült hippi. Belőtte magát, volt egy látomása, és apuci pénze valóra váltotta neki.
– Elég! Mehetnénk végre…?
Bambán ébredek. Szűk a testem, nem férek bele. A fejem lüktet. Fura érzés kavarog bennem. Semmi nem tűnik stabilnak, semmi sem állandó. Körforgás körülöttem, darabokra tört emlékezet. „Hol vagyok, ki vagyok, mit akarok?” Már lényegtelen. A szerves világ lassan feltárul előttem, újra szerepelhetek benne. Magzat pózban térek magamhoz, gondolataim tisztulni látszanak. A hátamra nehezedő fájdalom felerősödik. Nyílik az ajtó, valaki megint fölém hajol. Újabb apró szúrás és enyhül a fájdalom.
Egy szerep villan fel előttem, egy belém erőszakolt, előre beprogramozott mozdulatsor. Másra nem is gondolok. Életre keltett a szúrás, erőt kaptam tőle, mégsem akarok menekülni. Nem vagyok éhes, nincs szomjúság. A földön ülök, felettem félhomály, alattam a hideg feketeség. Megszokott a hely, mégis idegen. Elporladó hangfoszlányok. Valaki megint fölém hajol. Nem csinál semmit, csak néz rám kérdőn, közben szaglászik. Nem rettenek meg tőle, bár az arca ijesztő. Szemei dülledtek, földöntúliak. Füle hosszúkás és szőrös, akár csak az egész teste. A feje nyúlánk, rajta vaskorona, végtajai csököttek. Egészen közel merészkedik hozzám, mintha ismerne rég. Feléje fordítom a fejem, és csak bámuljuk egymást, mintha ismerném rég. Ismét nyílik az ajtó, beömlik a fény.
– Gyertek, kedveskéim! Színpadra!
Elöl megy a torz egér, fejére varrt koronával. Mögötte én menetelek. Egy-két, egy-két egy-két… A következő ajtónál megállunk. Oda is beömlik a fény, és egy kislány jön ki belőle, szemében földöntúli fény. Arcába vágták a mosolyt, beáll mögém.
Tudom a szerepem: aki előttem megy, az lesz majd az ellenség. Elindulunk, megyünk a csatatér felé. Legyőzöm az egérkirályt, mindegy, hányszor harap belém. Engem, már csak ez mozgat: a gyógyító szúrások és a hátamba szerelt fogaskerék. A szerepemet a fejembe ültették, elfelejteni lehetetlen, onnan jön, ahonnan a földöntúli fény. Koponyámra operálták a csákómat… Egy-két, egy-két, egy-két… Csattan a tágra feszített állkapcsom a díszes mundéromon.
Az előadásnak vége, a közönség ujjongva tapsol. Megjelenik a rendező, hajlongva mond köszönetet. A közönség elcsendesedik. A rendező a szereplők felé mutat, közben beszélni kezd:
– Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim! Ha bárkivel el tudjuk hitetni azt, hogy, ami történik vele az nem más, csak egy rossz álom, akkor… olyan dolgokra is motiválhatjuk őt, amit egyébként nem tenne meg szabad akaratából! Ezen szereplőket én magam operáltam és idomítottam tudóstársaimmal együtt azért, hogy önöket maximálisan elszórakoztathassák! Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
A különc közönség megint ujjongva tapsol.
– Ez döbbenetes volt! Drágám, menjünk, ettől rosszul vagyok…
– Az autó már előállt. Szállj csak be! Jövök én is azonnal, csak még elintézek egy telefont.
A telefon kicsöng, szinte azonnal felveszik.
– Itt vagyok, főnök!
– Szedd össze az embereket! Gyertek ide, kutassatok át mindent, és nyírjátok ki az összes perverz, beteg állatot! És… szemtanúk se maradjanak…
– Meglesz! Főnök… előkerült már a fivére?
– Nem… Még nem…! Ahogy mondtam… szemtanúkat se hagyjatok!
Sid Clever