Egyperces képtelenségek 2.

A Mester egyik délután arról beszélt, hogy az emberek milyen szívesen hibáztatják a körülményeket a problémájuk miatt, ahelyett, hogy fölismernék, hogy ők maguk okozzák azt.
Magyarázatképp pedig elmesélte a szerencsejátékos történetét, aki gyakran tett fogadásokat, hogy aztán nagy hasznot húzhasson belőle. Egy alkalommal azonban nem úgy történtek a dolgok, ahogy elvárta, így rengeteg pénzt veszített. A nyertes fél azonban a következő érveléssel szembesült:
– Ezt a menetet érvénytelenítenünk kell, hiszen az egész a ló hibája. Ha tudom, hogy nincs a legjobb formában, mindjárt nem mentem volna bele ilyen könnyen ebbe a fogadásba…

♥♥♥♥♥♥♥

– Ha most bármit megadhatnál nekünk a világon, hogy segítsd a fejlődésünk, mi lenne az? – Tudakolta az egyik tanítvány, amikor szabadon kérdezhettek.
– Semmi. – A Mester válaszát megrökönyödés követte.
– Miért?
– Mert az az, amire a legjobban szükségetek van.

♥♥♥♥♥♥♥

Amikor születésnapján egy híres és köztiszteletnek örvendő régi tanítvány látogatott el a faluba, amelynek távoli szegletében állt a kolostor, a Mester is a főtérre látogatott a tanítványaival. Az illető szebbnél szebb és jobbnál jobb, hasznos ajándékokat kapott az odagyűltektől, így mindenki megdöbbent, amikor a mester csak mosolyogva átölelte és békét, szeretetet kívánt neki.

Amikor a kolostorban később erről kérdezték, a Mester annyit mondott:
– Nem fejezheted ki az érzelmeidet tárgyakkal egy olyan személy előtt, aki már felismerte, hogy mindene megvan.

♥♥♥♥♥♥♥

– Azt állítod, hogy mindenkinek eleve megvan mindene?
– Pontosan. – válaszolt a Mester.
– Na és az új lány? – Az újonc koldusként került a kolostorba, miután szülei meghaltak, és a házukat elárverezték.
– Az ő bősége különösképp feltűnő, és ajándékai csodálatosabbak, mint azt el tudná képzelni.
A hátsó sorból valaki felkiáltott:
– Na és hol van az én nagy bőségem?
– Nyisd ki a szemed, és meglátod, hogy éppen az orrod előtt!

♥♥♥♥♥♥♥

– Miért ülsz ennek a bolondnak a lábainál és hallgatod a badarságait?
– Mert ettől a bolondtól megtanulhattam, amit egyetlen normálistól sem tudtam, és mert a badarságai megtanítottak arra, hogy ne legyek olyan szűk látókörű az élettel szemben, mint amilyen te vagy.

♥♥♥♥♥♥♥

– Nem értek egyet veled. Szerintem a bűntudat hasznos. – szólt az egyik tanítvány. – Megmutatja, hogy jó ember vagyok.
– Valóban? – kérdezte a Mester. – A jó embert nem a bűntelenségéről ismerik meg?
Mivel a tanítvány nem tudott mit felelni, még hozzátette:
– Hagyd a jó és a rossz, bűnös-bűntelen fogalmakat. Aki szeret, azelőtt ezek mind semmissé válnak.

♥♥♥♥♥♥♥

Amikor ebéd közben arról volt szó, hogy az élet negatív dolgait is pozitívan lehet szemlélni, a Mester a következőt mondta:
– Ha ítélkezve nézed az élet tapasztalatait, az egész olyan, mint egy tál tejbegríz, amit fele-fele arányban kakaóval és fahéjjal szórsz meg. Valójában mindkét oldal ízletes, és érdemes arra, hogy megkóstoljuk, mégis vannak, akik csak az egyik oldalt szeretik.