Egyperces képtelenségek 3.

Egyszer az egyik tanítvány, habár nagyon szerette, mégis elidegenedett a legjobb barátjától, és a Mester azt a tanácsot adta, hogy mielőbb vessen véget a kétes helyzetnek. Végül a tanítvány megfogadta, amit mondott, és megvált barátjától, ám nem sokkal rá mélységes szomorúságba zuhant. Mivel keserűsége nem csillapodott, egyik este a Mester meglátogatta.
– Azt mondtad, ha ezt sikerül meglépnem, elnyerem a bölcsességet. – panaszkodott – Mégis, nézz most rám: hol itt a bölcsesség? Csak fájdalmam van.
– Barátom, úgy látom még mindig nem érted a lényeget. – szólt a Mester.
– Milyen lényeget?
– Azt, hogy a bölcsesség a helyzet megértéséből fakad, nem pedig abból, hogy azt tesszük, amit mások mondanak.
– De hiszen én megértettem, hogy a legjobb választás az, ha kilépek az egészségtelen helyzetből.
– Most mégis el vagy keseredve. – mutatott rá a Mester.
– A bölcs ember talán nem lenne?
– Nem. A bölcs ember tudja, hogy vannak dolgok, amiket útjára kell engednie, hogy cserébe elnyerje a szabadságot. Ahogyan azt is, hogy a Gondviselés nem vesz el tőled semmit, csupán a fejlődésedhez igazítja a körülményeket. Ha az egyik kezével elvesz, biztos lehetsz benne, hogy a másikkal busásan megjutalmaz majd.
– Én viszont jó ideje itt vagyok már, mégsem kapok semmit. Miért nem látom hát azt az ajándékot?
– Nos, valóban nehéz a négy fal közül meglátni a szivárványt…

♥♥♥♥♥♥♥

-Sajnos nagyon kevesen látják az Igazságot.
-Miért?
-Mert a többség csak a saját szemén keresztül néz.

A semmi látása: felismerni, hogy egyezik azzal, aki valójában vagy, és minden megvan benne, amire valaha szükséged lehet.

♥♥♥♥♥♥♥

-Azt hiszem, végre megbizonyosodtam, hogy különleges vagyok!
-Remek! A baj csak az, hogy a különlegességed így már nem is olyan különleges.
-Ezt meg hogy érted?
-Barátom: Mindenki különleges. Amire viszont te vágyakozol, azt a nem-különlegességben találod.

Igazán csak az elégszik meg különlegességével, aki tisztában van mennyire értelmetlen különlegesnek hinnie magát.

♥♥♥♥♥♥♥

-Egy szál semmiben érkeztél, és mégis moccanni sem bírsz a béklyóidtól.
-Hogyan szabadulhatnék föl?
-Kezdheted azzal, hogy elhagyod a személyes történetedet.
-Arra kérsz, hogy dobjam el a múltamat? Mégis hogyan tehetném?
-Például úgy, hogy megérted, hogy az egész csak a fejedben létezik.

♥♥♥♥♥♥♥

-Tehát azt mondod, nem létezik múlt.
-Úgy van.
-És nem létezik jövő sem…
-Pontosan.
-Akkor mégis, mikor történt a tegnap, és mikor lesz a holnap?
-Most.

♥♥♥♥♥♥♥

-Az Élet olyan, mint egy csodálatos hangszer. – tűnődött az egyik tanítvány.
-Nem. – szólt a Mester. – Az Ember a hangszer. Az Élet pedig a művész, mely által megszólal.
-Azt mondod, az ember csak egy eszköz az Élet kezében?
-A hangszer hangszer, a művész művész. Dallam csak akkor születik, ha a kettő együtt jár. A hangszer nem szólaltathatja meg önmagát, ahogy a művész sem zenélhet a hangszere nélkül.

♥♥♥♥♥♥♥

-Ez a virág gyönyörű. Micsoda színek, szirmok, milyen dús környezet! Csodálatos!
-Csakugyan. S még szebb lenne, ha a valóságra figyelnél ahelyett, hogy gondolkozol róla.