„Jó éjt.” És becsukódik az ajtó. Csak a sötét maradt társul. Az a néma és kérlelhetetlen sötétség, mely úgy borul a kislányra, mint a paplan maga, amit a fejére húz, ha megijed. De nem szabad sírni. Nem, azt nem! Ki kell bírni, hiszen „nincs ott semmi”. Anya mondta és neki mindig igaza van. „Nincs ott semmi (!)”. A szekrényajtó résnyire nyílt. A hideg kis kezek göcsösen szorítják a takaró szélét, a kis test a falhoz lapul. Az agy rémülten kutat valami után; bármi után, ami fogódzóként szolgál arra, hogy a szekrényajtó nem magától nyílik ki minden éjjel, és, hogy ez a furcsa, savanykás bűz nem létezik. „Hagyj békén (!)…kérlek…”. Az ágyat körülfonó papírvirágok elvesztették bohókás, élénk színeiket. Feketévé, szürkévé váltak. A kis ágy fölött függő rózsaszín bárányfelhők a félhomálytól megfakultan ingnek-lengnek a Sötét hűvös leheletétől.
A ringatózó, kis plédcsomóból vékonyka énekhang szűrődik ki. „Virágok a réten, báránykák az égen…”. Üveges tekintet szegeződik a virágokra. „Ring, ring kishajó…”. Rémület facsarta könnyek csordulnak. Valami nesz! Csak a fák azok, amint behódolnak az éj hideg fuvallatának. Esőcseppek verdesik a párkányt. Mintha ütemre koppannának. Egy történetet mesélnek. „Történetet a rémálmokról…”. „Nem!” „Csss! Ne sikolts (!)”. Mi ez a hang? Tisztán hallatszott. „Nincs ott semmi.”
A jéghideg esőcseppek kopogó, halk zenéje lassan mégis álmot csal a kislány szemére. A szőke haj körülfonja a kis párnát, a lezáruló szemhéj alól még vet egy fürkésző pillantást a résnyire nyitott szekrényajtóra. Talán ma nem jönnek el…
De hirtelen mégis megbomlani látszik a pillanatnyi nyugalom hamis, áttetsző palástja. Kitágult pupillák kémlelik az áttörhetetlen sötétséget. Különös fuvallat érkezik…
Rémes árnyak bálja ez, mely kezdődik most. Tűkarmok ejtenek vérző sebet, szakítanak ruhát, kaparnak szemet. „Ne sikolts (!)”
A szőke haj bíbor színű ma éjszaka. És ez az éjszaka örök marad egy kislány számára.„Virágok a …réten…semmi. Nincs…(!)”
És utoljára még a sima falban keres kapaszkodót a kéz. Ez a fal őrzi véres kéznyomát ma is. Ajtó csukódik.
Éj
By Phoenix
18 hozzászólás
Szia Phoenix!
Döbbenetes erővel, tudod bemutatni az erőszakot, játszol a színekkel és a hangokkal , irigylem a gadag szókincsed, a választékos nyelvezeted..
te lettél eddig az egyetlen kedvenc íróm.
Nem tudom ffi vagy nő vagy, idős -e vagy fiatal? de számomra mindegy. nincs e-mail címed?, nem vagy rajta az iwiw-ven vagy a barátikörön?. Nem akarok tolakodónak látszani, de szeretnék majd tőled egy két szakmai tanácsot kérni néha.
Nekem februárban jelenik meg a Megtört hangok c.verses képes könyvem, pécsett a tudományegyeten lesz a könyvbemutatóm, március körül a nőnapra szánom. Szívesen látnálak ott, ha eltudnál jönni. örülnék neki. Üdv.manna
Kedves Phoenix!
Kétségkívül "kemény" téma, de mesterien fogalmazol. Amit én felfedezni véltem ebben az írásban (mint mondanivaló) az a következő: felelősséggel tartozunk egymás iránt – akár "kicsi" a másik fél, akár "nagy". Jól gondolom ezt, Phoenix?
Üdv. M. W.
Nem konkrét mondanivaló vezet, amikor írok, midenki azt "lát" bele, amit akar. De igen, ezt is jelentheti. Vagy, hogy figyeljünk oda a másikra – adott esetben a gyerekeinkre – ,mert egészen pici, abszurdnak tűnő problémák nőhetik ki magukat a legnagyobb szörnyűségekké. Köszönöm, hogy olvastál 🙂
Üdv.: Phoenix
Ezzel teljesen egyetértek 🙂
Az elejétől a végéig feszültséggel teli, mesteri mű.
Majka
Borzongató.
Köszönöm 😉
Sőt – bevallom – a műved elolvasása után kimondottan féltem. (Lehet, hogy nálam most kezdődik, hogy félek a sötétben? Eddig nem volt jellemző.) Látod, látod, ilyesmire képes a leírt szó…
Bocs, de lehet, hogy nem fogok tőled sokat olvasni. Legfeljebb egy kicsit, hogy megnézzem, a többi is ilyen-e.
Nem baj, ha nem tetszik 🙂 Ilyen mind.
Üdv.: Phoenix
Annak azért örülök, hogy hatással volt Rád. Még akkor is, ha nem tetszett annyira 🙂
Azta! Teljes mértékben egyetértek mannával. Csodás az amit és ahogy írsz! Engem nagyon meghatott.. remélem nem fogok túlzottan félni amíg elalszok. 😀
Most már eléggé fáradt vagyok, így csak ezt az egy műved olvastam el, de ígérem, hogy holnap visszatérek.. egyszerűen muszáj. 🙂
Üdv: Tethys
Ó! Nagyon köszönöm, megtisztelsz! Tényleg! :)))
Üdv.: Phoenix
Elképesztő, ahogy a szavakkal és az érzésekkel bánsz.
Végtelenül tetszik ez az írásod / is/.
Örömmel jártam Nálad.
Köszönöm. Ez egy régebbi írásom. Szerintem azóta kicsit másképp írok. A régebbi írásaimat nem tartom valami jónak, ezért örülök, ha valakinek tetszik :))
Üdv.: Phoenix
Szia Phoenix!
Bevallom, a cím miatt választottam éppen ezt az írást tőled.
Döbbenetes volt amit olvastam, mert nem erre számítottam, pedig éppen kezdtem megbarátkozni az éjjel.
Gratulálok, sikerült jól megijesztened! 🙂 Elalvás előtt mindenképpen jól körülnézek! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Nagyon örülök, hogy tetszett 🙂
(Jó éjt ;))
Üdv.: Phoenix
Tetszik ez a rémült zaklatottság, az önmegszólítás ritmikus villanásai, bár ezt nem érzem olyan erőteljesnek, mint az előző két írásodat, ahová kommenteltem. A hosszba sosem kötök bele, mert tudom, milyen, ha egyszerűen már nincs mivel folytatni egy novellát, de! Ha valami rövid, úgy gondolom, jó, ha olyan, mint egy álom: kis idő leforgása alatt rengeteg dolgot képes láttatni. Ha nem akarsz közelebb engedni vizuálisan, vagy érzékelés terén (s éj lévén csend uralkodik), akkor örültem volna, ha az érzelmek skáláján mutatsz be minél több árnyalatot. A zaklatottság sem lehet csak egyféle, még ha kisgyermek a főszereplő, akkor is lehet lélektant ábrázolni, sőt, egy rövid írásnál még talán előnyös is ez az életkor, hisz nem kell(het) olyan filozofikus mélységekbe merülni. 🙂
De van egy gördülékeny lüktetése, ami miatt az írás olvastatja magát. Én pedig köszönöm, hogy olvastattál! 🙂
Ezt a novellát még tízenéves koromban írtam. Olyan jó tíz évvel ezelőtt. Akkor még csak próbálgattam magamat. Elküldtem egy pályázatra és végül megjelent egy antológiában. EEzért folytattam az írást, mert kaptam egy pozitív visszajelzést, hogy nem olyan rossz az, amit csinálok.
Ennek a történetnek ez a története 🙂
Üdv.: Phoenix