Kellemesen hűsítette meztelen testét a délután lenyírt fűből össze kupacolt derékalj. A föld langyos volt, őrizte a délutáni napsütés illatát, melegét.
Az ébrenlét és az álom határán volt.
Tudata lassan illant tova, de még megkapaszkodott benne a gondolat: olyan az égbolt, mint Galla Placida síremléke. A mélykék kupolán aranyként ragyognak a csillagok.
A szellő simogatása megborzongatta, ettől eszébe jutott a másik simogatás. A kéz még mindig a csípőjén pihent, de most ernyedt volt, meleg és megnyugtató. Éberré vált érzékei nem nyugalomra vágytak. Finoman megmozdult, még jobban hozzásimult a mellette fekvőhöz. A másik test nem reagált. A kígyózó mozdulat, mellyel szinte rátapadt a másikra, hatásos volt. A kéz megmozdult, először tétován, majd tudatosan útnak indult.
A két test újra összefonódott.
Zihálásukat irigyen hallgatta fejük felett az ébrenléttel küszködő kabóca.
1 hozzászólás
Aranyos ahogy leírtad egy a kis történetet.
Gratulálok.
Üdvözlettel alexa