Életre fűszerezlek

Azt kéred, meséljem, milyen volt az ébredésem, de miként lehet egyszerű szavakat formálni arról, hogy álmomban is ébren vagyok?
Keveset aludtam. Az éjszaka legnagyobb részében téged figyeltelek, az járt a fejemben, hogyan tudnálak boszorkányságos mivoltommal egészségesre varázsolni; bőrömön éreztem pulzusod eszeveszett ütemét, hiába aludtál mélyen, nem csillapodott, alig hagyott alább szíved zakatolása. Vágyat éreztem, hogy puha ujjaimmal megérintselek, gyengéden nyugtassalak, nem a testiség vezérelt, annál jóval magasabb szintre jutottam. Nyilván az élet gyönyörűségéhez nagyon is hozzátartozik, legszebb, legízesebb fűszere, ez nem kérdés, de ahhoz elsősorban lenni kell, létezni, életben maradni. A többi megy, mint a karikacsapás.
Komoly elhatározásra jutottam, életre fűszerezlek, mint ahogy te is életre fűszereztél engem.
Elszánt vagyok, erős akarattal, rád figyeléssel, teljes odaadással, határozottsággal. Olyan különleges, amit megélünk, hogy ki kell teljesíteni minden pillanatát. Persze egyfolytában bizsereg bennem a vágy, hogy hozzám érj, hogy hozzád érjek, hogy véget nem érő összefonódásban újra és újra felfedezzük egymás legrejtettebb zugait, ezt nem vagyok képes egy percig sem elfojtani, de nem is kell, csak úszni és elmerülni a boldogságban. Hú, de szirupos gondolatok ezek! Mézes-mázos szavakból szőtt csupa ölelés, csupa féltő, gyöngéd simogatás, hiszen óvom meglelt kincsemet, téged, ha már ilyen közel kerültél hozzám.
Csak feküdtem, ezredszer is végigpörgettem együtt megélt fél évünket, már a rágondolás is gyönyörűség, harmónia hullámzik bennem minden visszajátszott mozzanatára.
Bizsergető volt nézni, ahogy aludtál, én áhítattal virrasztottam melletted, képtelen voltam máshol lenni, ez természetes velejárója már napjaimnak. Bármihez fogok, valami jótékony erő hatására kilométerekkel távolodom oda, ahol éppen vagy, és ez már egy végtelenbe tartó folyamat, a legmagasabb szint határain túli beteljesülés. Megérte a hosszú várakozás, te mindent megérsz, senkiért, semmiért nem cserélnélek.
Eddig jutottam ébredésedig, első szemnyitogatásoddal kizökkentettél gondolatáramlatomból.
Hova is? Mély-komolyból pajzán-mélyre.
Már megint csitris izgalomba terelsz, nem számít, hogy százhúszas sebességgel szalad ereidben a vér, te ebben a helyzetben is figyelmes vagy, adakozó, és én teljes bizonyossággal veszem tudomásul, nagyon is életrevaló nő lakozik bennem.
Ez vagy te. Egyetlen szavadtól, nevetésedtől, érintésedtől színessé válik a szürke kint, bent, tótágast áll a szivárványban fürdő világ, varázslatos fényjelek pásztázzák hívogatóan a hozzád vezető utat, lenge szellőmosoly hessegeti el a csupa rózsaszín ködbe tolakodó alattomos felhőket, szabadon szárnyaló testem-lelkem még jobban kitárom neked, szépre szomjazom, életre éhezem, éhségérzetem csillapíthatatlan.
Ilyen a varázserőd, hercegem. Ilyenné írsz, ilyenné teszel. Szentimentális, pimasz, pajzán boszorkánnyá.
Köszönöm neked a különleges ébredéseket. Mámoros lesz most együtt ringani a Pink Floyd csodálatosan érzéki, gyógyító fűszerekkel átitatott zenéjére.