Életünk rejtett titkai 1/4

Evelin a fejéhez kapott, amikor az órájára nézett – Te jó ég! – Sikoltotta el magát, – megint elkéstem…, szegénykém, már fél órája vár rám. – Leoldotta kötényét, s elhajította, ami éppen a frissen sült piskóta tetején landolt, amit Hajni abban a pillanatban vett ki a sütőből. Persze, hogy ő is elsikította magát, ijedtében a puszta kezével is megmarkolta a tepsit, ami persze, jól megégette az ujjait.
– Már csak az hiányzott, hogy összeégesd magad! – szólt kétségbeesve Evelin, majd villámgyorsan előkapta a tubus gélt és Hajni tenyerébe nyomott egy jó adagot. – Kend be jól, ahol megégett, rohanok… ja, ha jelez a sütő, szólj ki Karesznek, hogy vegye ki a sütiket… te ne csinálj semmit, ha visszajövök elviszlek orvoshoz, oké? – szólt vissza, s már futott is.

Egész úton azon aggódott, mi van, ha Niki elindult a cukrászdába?… Mi van, ha mégsem talál oda?… Vagy ha valami útonálló elrabolja?… Rémképekkel küzdött amíg rohant az iskola felé, majd az izzadságtól elázva, a rémültségtől teljesen kiborulva rontott be az iskolába. A tanterem előtti kispadon, ahol cipőt váltanak a gyerekek, Niki ott szokott ülni, ott szokta várni őt, ha késett néhány percet, de ezúttal üres volt a pad, üres a tanterem, üres a folyosó, s Evelin mint az őrült futkározott le fel, de nem volt sehol senki. A hosszú folyosó végén észrevett egy nyitott ajtót, egyenesen berohant a terembe, majd amikor észrevette a fal melletti padon ülő Nikit, felzokogott, oda rohant hozzá és átölelte.
– Szia anya! Valami baj van? – kérdezte ártatlan szemekkel a kislány.
– Semmi baj… nincs semmi baj… Úgy megijedtem, mert nem találtalak, bocsáss meg kicsikém, bocsáss meg!
– Ne sírj anya, Máté bácsi vigyázott rám.
– Jó napot, asszonyom! Vigyáztam a kislányára, ne aggódjon. Nézte a kosarazó lányokat, meg közben megbeszéltük, hogy miután a lányok befejezték, és anya még nem érkezik meg, elkísérem a Szegfűszeg cukrászdába. – Köszönöm! Kedves öntől, – mondta még mindig hüppögve, – majd a kezét nyújtva bemutatkozott, – Evelin.
– Mihályfi Máté. Már máskor is benézett az edzésre a kislánya, meg is beszéltük, hogy majd ha ötödikes lesz, ő is kosarazni fog, igaz Niki?
– Igen, Máté bácsi! Ugye szabad, anya?
– Persze, de addig még lesz időnk bőven megbeszélni. Most induljunk, kicsim, anyának még rengeteg dolga van. – Elindultak. Aztán mégis visszaszólt, – Máté, mondja, szereti a sütit?
– Hogyne! Ha tud, mutasson egyet, aki nem szereti a sütit, – mondta a férfi, s a mosolya beragyogta az egész tornatermet. – Majd legközelebb hozok magának, köszönetem jeléül!

Késő este volt már amikor hazaértek. Dédike éppen ágyazott magának, lefekvésre készült. Evelin vacsorát adott Nikinek és őt is ágyba parancsolta. Az esti mese is nagyon rövid volt aznap, de Niki elégedett volt, átfonta két vékonyka karjával anyja nyakát s jó éjt-puszit nyomott az arcára.
Evelin még a konyhába ment, elmosta az edényeket, rendet rakott, majd nagy sóhajtások közepette egy székre rogyott, ott a konyhaasztal mellett s elgondolkodott az aznapi történéseken.
Hajnit végül nem kellett orvoshoz vinnie, nem volt olyan súlyos az égési sérülése. Bekötözte a kezét, s abban maradtak, hogy amíg nem gyógyul meg, addig ő szolgál ki a cukrászdában, s ők ketten Karesszel viszont sütnek. Most, hogy belegondolt, Hajni fél kézzel kiszolgálni sem lesz képes a vendégeket… kellene még egy ember. Kutatott a gondolataiban, s eszébe jutott, hogy az unokahúga, Karen nemrég végzett bolti eladóként. Felhívja, ha még nem kapott munkát, hát nála gyűjthet némi tapasztalatot. Azon nyomban fel is hívta.
– Te vagy az Karen? Éppen téged kereslek. Mondd, van már munkád? Nincs, jaj de jó! Lenne kedved a cukrászdámban dolgozni? Igen? Ez nagyszerű, holnap kezdhetsz, ha benne vagy? Én is örülök, mindent megbeszélünk majd a helyszínen. Várlak, reggel nyolcra.

Vett egy mély lélegzetet, ezt már megoldottam, gondolta, de sok minden más sincs rendben. Az se, hogy Niki ott tölti az egész délutánt a cukrászda konyhájában. Ott írta meg a feladatait is, evett, persze csak sütit, mert más nem volt, aztán még szundított is kicsit. Nincs ez így rendben. Itthon van hely, van nagy udvar, kert, tele fákkal, bokrokkal, virágokkal, meg van hinta, homokozó, meg mi minden… Kell a gyereknek, hogy a szabadban legyen, hogy játszhasson gondtalanul… meg az is kell, hogy együtt legyenek, nem csupán Nikivel, de Dédikével is foglalkoznia kellene… változtatnia kellene az életmódjukon, nem dolgozhat egész nap, és minden nap. Dédike már magát is képtelen lesz ellátni hamarosan… befogadta őt terhesen, amikor az anyja elüldözte otthonról. És most?…

De sok víz lefolyt azóta a Dunán, most sem tudja megbocsátani az anyja, meg ő sem neki. Igaz, mindig konok volt, ment a maga feje után. Huszonöt éves korára elege lett a férfiakból, mert mind csak számító, csak jól akarja érezni magát, de felelősséget vállalni, azt már nem… Ő döntött, igen ő döntötte el, hogy egyedül szül gyereket, csak magának, senki másnak… Hirtelen felvillant előtte Máté mosolya. A hófehér fogsora, ami beragyogta a tornatermet. Milyen rendes volt, hogy vigyázott Nikire… Soha sem talált olyan férfit, akire számíthatott volna bármiben is… Soha nem volt mellette senki, ha bajban volt. Máté? Mátét egészen másnak látta, mint amilyen férfiakkal ő eddig találkozott. Rá biztosan lehet számítani… Igen jóképű srác… sőt, nagyon jóképű. Magas, edzett fiatalember, a haja sötét szőke, a szeme sötétkék,… igen jóképű! Persze, az ilyennek már biztosan van felesége, meg gyerekei, mi a fenéről ábrándozik ő most?…

Bizony, ő egyedül vállalta Nikit. Elege lett a férfiakból. Nikinek nincs apja… Csak nagyapja, akit hasonlóképpen, ahogy nagymamát, őt sem látta már évek óta. Még pici baba korában haza vitte egyszer, hogy megmutassa a szüleinek, de nem voltak rá kíváncsiak. Mert zabi gyerek, ordította anya, menjetek, menjetek innen! Azóta sem látta őket.
A nagymamája fogadta be. Itt, ebben a városszéli házban, ahol van nagy kert, fák, gyepes udvar, jó levegő, minden, amire egy gyereknek szüksége van. Niki is nagyon szereti Dédikét. Jó itt lakni, hely is van bőven, csak ne lenne olyan átkozottul messze a munkahelye, azért íratta Nikit is abba az iskolába, mert nincs messze a cukrászdától… Neki dolgoznia kell reggeltől, estig. Néha, ha ideje engedi, Nikit haza hozza, s el van itt a kertben Dédikével, ő meg visszamegy, és dolgozik estig. Hétvégén is csupán egy napja van. Akkor ebédet főz, meg akkor van nagymosás, lenyírja a füvet, megkapálja a veteményest… Nehéz, nagyon nehéz apa nélkül, most már látja, de akkor konok volt, hitte, hogy menni fog minden egyedül. Ha arra gondol, hogy Dédike leeshet lábról bármikor, akkor mi lesz?… Hogyan tovább? Az élet nem olyan egyszerű, mint amilyennek akkor hitte… de nem ám!

Még egy ideig morfondírozott magában, mit kellett volna másként, hogyan kellett volna, de mindig oda jutott, hogy jól tette, megérte, mert Niki igazi kis angyal.
Nagyot sóhajtott, majd lezuhanyozott. Még belopakodott Dédikéhez, látta alszik nyugodtan, békésen szuszog. Megnyugodott s ő is aludni ment, mert reggel kezdődik minden előröl.
Sőt, reggel jön Karen, még őt is be kell tanítania.