Kedves Városlakók!
Bizonyára meglehetősen sokan lesznek majd, már jó előre hallom is zabolázhatatlan, kritikai hangjukat, akik azt fogják állítani, hogy a legtöbb sznob, vagy felső osztályba tartozó elit embernek nincs ideje könyveket olvasni, avagy, ha esetleg mégis, úgy bizony jócskán megválogatják, és kiválogatják az elolvasásra érdemes – nagy általánosságban -, bestseller, vagy könyvdíjas szerzők műveit.
A főváros elit környékén, közvetlenül a Margit-híd patinás, nagy múltra visszatekintő lábainál húzódik egy jelentéktelenül keskeny, már-már egérlyuk nagyságú kis utca, aminek egészen a végéig szükséges mennie annak, aki valóban minőségi irodalmat szeretne a kezébe venni. Tulajdonosa maga is rendkívül művelt, intelligensen optimista ember, aki ütőképes, vérprofi reklámstratégiával igyekezett maga mellé gyűjteni a nagy általánosságban könyvszerető bloggereket, könyvekkel ügyeskedő hobbi irodalmárokat, és jószerivel szinte bárkit, aki az olvasás egyetemes örömét kívánja összekapcsolni a szabadgondolkodás eszmeiségével.
Ha az ember betéved ebbe az igen-igen hangulatos, ám kissé helyszűkösnek mondható, szinte aprócska helyiségbe, mintha szavak nélkül máris otthon érezhetné önmagát. Valóságos varázsbirodalomba kerül, ahol minden négyzetcentiméterre akad egy-egy irodalmi újdonság, és az adott eladók is roppant közvetlenek, és barátságosak. Tehát a közös kulturális ügy reményében egyszersmind felkarolják, és segítik is a kultúrával töltekezni vágyókat. És ha az ember jóval délelőtt tíz óra körül toppan be rekkenő, részeges hőségben, vagy télies hózivatarok közepette a boltba, magával a bolt angyali tulajdonosával is válthat egy-két személyes, baráti jellegű szót.
Igen ám, de mi a helyzet azon első kötetes, vagy adott esetben ismeretlen szerzőkkel, akiket vagy szándékosan, vagy egyáltalán nem ismert még el az ún. hivataloskodó, fontoskodó kulturális nyilvánosság, és akiknek jószerivel kénytelenek beérni elektronikus könyvek forgalmazásával a szokásos, és jól megérdemelt, igaz sokkalta drágább papíralakú könyvekkel?!
Ezeket a kissé szerencsétlenül járt, vagy – anyagi források híján -, balsorsra, és majdnem teljes feledékenységre kárhoztatott tehetséges szerzőket a legtöbb esetben szándékosan elfelejtik, vagy épp mellőzik, attól függően, hogy milyen érdekek, vagy homályos alkudozások kereszttüzeibe állították be őket. Szerencsésebb esetben – és ez főként a mostani világban -, valóságosan is ritkaságszámba megy, egy-egy lelkes irodalomtörténész, vagy magyarszakos hallgató mindent elkövet azért, hogy részletekig kikutatott szakdolgozatát, vagy doktori disszertációját minél ismeretlenebb, a szakmai nyilvánosság előtt szinte totálisan Anonymus-szerzőről írja, és bizony-bizony ilyenkor bukkannak csak igazán rejtetten szunnyadó kincsekre az irodalommal igazán foglalkozók.
Egy harmincas éveiben járó, volt történelem tanár látogatott el egyszer ebbe a boltba. Először el sem akart jönni, hiszen jócskán hallhatott már nagyvárosi legendákat nem csupán a helyről, de magáról a bolt tulajdonosnőjéről is, aki valósággal kivan éhezve az újabbnál újabb, változatos irodalmi, kortárs csemegékre, és aki – szóbeszédek mellett -, előszeretettel karolja fel, és igyekszik segíteni a könyvkiadással foglalkozó írókat, és szerzőket.
A legelső dolog, ami feltűnt a férfinak a kedvesség, a közvetlenség, és a szívélyes mosolyok kissé öncélú, hamiskás túlzásba vivése volt, ami meglehetősen szokatlannak tetszett egy olyan világban, amit átitat a felszínes érdekek szerinti, megalkuvó kompromisszum, és a pénz drasztikus, és mohó hajszolása. Az ilyen világban már a lélegzetvételért is súlyos összegeket kell fizetni.
A férfi, aki betévedt a boltba először azokat a rejtett, emberi szemmel aligha látható aprócska zugókat vette szemügyre, ahová főként azon elmélkedésre, önmarcangolásra hajlamos emberek szoktak szándékosan elvonulni, akik ajándékként fogják fel a magányt, vagy adott esetben olyannyira szerves részükké vált, hogy képtelenek szabadulni tőle. A férfi szinte rögtön kiszúrt magának egy termetes, legalább egy méteres álló bambusz növényt, melynek enyhén szúrós, ám annál termetesebb levelei mögött védekező állásban szemmel tarthatta a jobbára vadidegen többséget.
Persze azért a bolti eladókat sem ejtették a fejükre. Néhányuknak egészen konkrétan feltűnt a furcsa férfi szokatlan viselkedése. Ugyan kitől tarthat, vagy retteghet ez az ember annyira, hogy fél előbújni és megmutatni magát a dísznövény levelei mögül? – kérdezgették egymástól. Egy kedves, alig százhatvan centis, fiatal, egyetemi hallgatóra hasonlító hölgy lépett oda hozzá:
– Elnézését kérem kedves uram, hogy megszólítom, de ez itt egy dísznövény, amint látja, és itt nem várakozhat! – hangja egyszerre volt lágy, és kellemes, de érződött benne a rendreutasító szigorúság szikrája. Majd ő megmutatja kesztyűbe dudálni ezt a különös fickót. A férfi lehajtott fejjel, kisfiús szomorúsággal vette tudomásul, hogy valahogy nem látják szívesen, ezért máris arra gondolt, hogy talán jobban teszi, ha máris távozik. Hóna alá csapott kissé elnyűtt, szürkés kávés színű, kitömött aktatáskájával már éppen arra készült, hogy kimenjen az aranycsengettyűs bolti ajtón, amikor megpillantotta, hogy a bolt tulajdonosnője éppen száll ki Audi 8-as kocsijából, és kellemes, csinos nyári ruhájában, sötét hajába tűzött napszemüvegével úgy fest, akár egy modernkori Poca Hontas hercegnő. Az olvasás hercegnője.
A férfi inkább úgy döntött, hogy megpróbál magának keríteni egy másik zugot legalább is addig, amíg a
az állandóan elfoglalt tulajdonosnő be nem lép a boltba, és esetleg még az is könnyedén megtörténhet, hogy válthat vele egy-két baráti jellegű szót.
Abban a pillanatban, hogy a tulajdonosnő megjelent a boltban minden alkalmazott, és minden vásárló olyan kitörő vidámsággal, és közvetlen, családiassággal fogadta, mintha régi ismerős, vagy hozzátartozó lenne. Többen szokatlan módon azonnal letegezték, még az olyan idős, nyugdíjas emberek is, akik először találkozhattak vele.
– Szervusz Aliz! Remélem jól utaztál? Mit szólsz ehhez a pocsék közlekedéshez? – szólongatták. A sugárzó, fiatal, modern nő pedig mindig mosolygott, és mindenkihez volt egy-egy kedveskedő szava.
A bolti alkalmazottak azonban – úgy tűnik -, képtelenek voltak kiverni a fejükből a különös, aktatáskás férfit, aki mindig valami rejtekhelyféleséget keresett magának, és úgy nézett ki, mint aki nem százas. Egy fiatal alkalmazott máris szólt a tulajdonosnőnek:
– Aliz! Azt hiszem valamiben sántikál az a különös férfi ott! – mutatott csupán éles tekintetével a helység magányosabb része felé a lány. – Szerintem készül valamire! Hívjam a rendőrséget?! – hangja kisebb félelemről, óvatosságról árulkodott.
– Semmi szükség rá! Majd én elintézem Andi! De köszi, hogy szóltál! – felelte hanyagul, lazán.
A legtöbb vásárló továbbra is kulturális kíváncsisággal, és mohó érdeklődéssel vette birtokba a legtöbb jócskán megpakolt könyvespolc színes váltasztékát. S ha már ott voltak el nem felejtették megemlíteni, hogy mindenki, aki csak betéved a boltba szinte minden nap húsz százalékos kedvezményben, és további kecsegtető akciókban részesülhet. A legtöbb vevőnek jóformán föl sem tűnt a különös férfi, aki tétován, elveszetten, és szemlátomást szégyenlősen toporgott, és meglátszott rajta, hogy emészti önmagát.
A tulajdonosnő lepakolta aznapi holmiját, és dolgait a zárt irodájában, ami a bolt raktári helysége mellett helyezkedett el közvetlenül, majd óvatosan hátulról közelítette meg az illető férfit.
– Bocsásson meg! Elnézést! Mit parancsol?! – szólította fel kissé fenyegető hangnemben az óvatosság kedvéért. Elvégre most megélhetési bűnözés uralkodik, és az ember sosem lehet eléggé óvatos.
A férfi valósággal meghökkent, és köpni-nyelni nem tudott, amikor muszáj volt felvennie a szemkontaktust a világ talán legsugárzóbb, egzotikus szempárjával.
– Ö… üdvözlöm… sok mindenről szerettem volna beszélni Önnel… – nyögte ki nagy sokára. Ez is legalább húsz percébe egészen biztosan belekerült. Titokban arra készült, hogy megmutatja kitömött aktatáskája rejtett kincseit, de inkább kivárta, hogy a jócskán meglepődött fiatal üzlet hölgy mit szól ehhez az egészhez.
– Hát… ez érdekes… tehát, ha jól vettem ki a szavaiból, akkor négyszemközti beszélgetést szeretne velem?! – fonta maga előtt keresztbe karjait, mint aki egyszerre őszinte választ vár, ugyanakkor roppant kíváncsi. – Akkor talán fáradjunk át az irodába! Ott nyugodtan beszélgethetünk! Jöjjön!
A félszeg, bizonytalan férfit bizony jócskán kérlelni kellett, hiszen nem bízott senkiben. Alig tíz perc után engedelmesen követte a furcsán mosolygó üzlettulajdonost.
Bementek egy kellemesen berendezett irodába, ahol megint csak könyvekkel találkozhatott az ember, amerre csak a szem ellátott. Ahogy az ember végigtekintett a szinte falatnyi, kissé szűkös helységen bárhova is tévedt kutató, kósza pillantása mindenütt új, fehér fóliába csomagolt kötetek sorakoztak rendezett, katonás sorrendben. Legutóbb, mikor a férfi a Magyar Napló szerkesztőségében tett látogatást a Ferenc körúton legalább is azt remélte, hogy majd egy magára valamit is adó szerkesztő megajándékozza legalább egy prózai, vagy verseskötettel, de csalódnia kellett, mert pusztán hagyott ígéretet kapott: miszerint átnézik összes irományát és majd értesítik. Erre azonban nem került sor, az évek pedig vészesen teltek.
– Nyugodtan foglaljon helyet! Somogyi Aliz vagyok! – invitálta a tulajdonosnő kedvesen. – Megkínálhatom egy csésze kávéval, vagy üdítővel…? – ült le nagyméretű irodai, kényelmes székébe, ahonnét árgus szemekkel máris szemmel tudta tartani a kissé gyanakvó férfit.
– Köszönöm szépen! Gudás Antal! – bár nem volt szokása azért mégiscsak leült, hiszen járkálva a legtöbb ember fenyegetettséget érezhet, és ezt most a legkevésbé sem akarta. Sőt szerette volna, ha a bizalom minél előbb létrejön kettejük között.
– Érdeklődve várom, hogy mit hozott? – mohó kíváncsiság csillogott a hölgy tekintetéből, míg szemeivel végig mustrálta a jócskán megpakolt aktatáskát.
A férfi óvatosan, lassan pakolta ki saját, egyéni tervezésű könyveit a mahagóniszínű asztalra, és várta a hatást, hogy vajon mit fog szólni a hölgy, aki csodálkozva, és kedvesen máris kezébe vett egyszerre csak egyet, és gondosan forgatni, tanulmányozni kezdte.
– Ezt mind Ön írta?! – csodálkozott, de látszott rajta, hogy boldog is, hogy egy újabb ismeretlen írót üdvözölhet.
A férfi félszegen, megnyuhászkodva bólintott.
– Írtam többet is ám úgy értesítettek, hogy az Önök könyvesboltja alapvetően papíralapú könyvek forgalmazásával foglalkozik… – kimondta az igazságot, ugyanakkor volt benne egy óvatos félsz is, hogy hátha nagy ostobaságot csinált, hiszen rendszerint mindig ezután következett a sorozatos visszautasítás.
– Mindig nagy öröm, ha az ember egy-egy új szerzővel találkozhat! Őszintén gratulálok a könyveihez! Ha jól sejtem Ön azt szeretné, ha segítenék eladni, terjeszteni, vagy forgalmazni az adott köteteit?
A férfi megint csak kissé sete-sután, fészkelődve bólintott. Sohasem szeretett segítséget kérni, hiszen gyerekkorától arra lett ránevelve, hogy a problémáit mindenkinek önmagának kell megoldania.
– Amit tudok ajánlani az egy kereskedelmi szerződés, melyben részletesen le van fektetve az értékesítés és marketing, és amennyiben rendelünk az ön köteteiből és veszik akkor természetesen a jutalékot azonnal átutaljuk az Ön számlájára. Segíthetek még valamiben?
A férfi félt szemkontaktust tartani. S míg egyesek bunkóságnak, vagy neveletlenségnek tartják, ha a másik nem néz az ember szemébe, addig a rendkívül modern, és gondolkodó tulajdonosnő pontosan megértette, hogy a vele szemben ülő férfi valószínűleg a kelleténél kicsivel több lelki sebeket, szenvedést szedhetett össze gyerekkorában, melyeket aztán nem sikerült megfelelőképp feldolgoznia.
– Sajnos kevés anyagi forrás áll rendelkezésemre, de érdeklődni szeretnék, hogy amennyiben egy megfizethető könyvkiadóval szeretnék szerződést kötni akadnak-e még megbízható emberek a könyves szakmában?!
A fiatalos tulajdonosnőnek nagyon szimpatikus lett, és egyre inkább imponálni kezdett a különös férfi gondolkodásmódja. Hátradőlt kényelmes irodai székében, majd előkeresett egy kicsivel vaskosabb paksamétát és egyenesen a másik kezébe adta, hadd tanulmányozza figyelmesen.
– Itt mindent részletesen megtalál! A közeljövőben nagyon jó lenne egy gyümölcsöző együttműködés Önnel, és szeretném meghívni a következő könyvekkel foglalkozó podcastom felvételére, ahol alapvetően könyvekről, és irodalomról beszélgetünk majd! Örülök, hogy megismerhettem! – felállt kezet nyújtott. – Most pedig kérem nézze el nekem, de egyéb kötelezettségeknek is helyet kell adnom!
– Oh! Elnézést kérek! Nagyon köszönöm! – A férfi felállt, óvatos alaposággal visszatette aktatáskájában a köteteit, majd gyorsan kisomfordált az irodából, aztán a boltból.
Az egyik alkalmazott most valósággal beviharzott a tulajdonosnő irodájába, és megkérdezte:
– Szerinted ki volt ez különös ember? Csak nem egy betörő?!
– Éppen most ismerkedtem meg egy még fel nem fedezett, tehetséges íróval! – válaszolta rejtélyes mosolya kíséretében a tulajdonosnő.