Elmélkedés háborúról-válságokról – 2

Szüleim a következő generációval együtt átélték-elszenvedték a második világháború végén, a front elől menekülés keserveit; a családból apa és két idősebb fia katonai szolgálatot teljesített, legidősebb bátyám pedig háromévi orosz katonai fogságban sínylődött, a család átélte a Forint megjelenése előtti pénzromlást, amikor már megszámlálni sem lehetett a Pengő után rakott nullákat, a bevezetett millpengőket-adópengőket, ami ismét felért egy válsággal. A Forint bevezetése után kissé kezdett javulni a helyzet, igaz, akkor volt pénz, ami a munka után járt, lehet mondani, hogy rendes fizetést kapott mindenki, amiből meg lehetett élni. Azonban áruhiánnyal küzdött az ország, amíg nem kezdtek újra termelni az üzemek, gyárak, s a mezőkön ismét aratni lehetett. Én például két telet éltem végig abban a tavaszi kabátomban és félcipőben, amiben menekültünk…
Aztán a 60-70-es évektől kezdve, végre-valahára konszolidálódtak a gazdasági viszonyok, pedig még javában kommunizmus volt! Az ország újjáépítése lehetővé tette, hogy mindenki el tudott helyezkedni, az egész keserves 40 esztendő alatt nem ismerte senki azt a szót, hogy munkanélküliség (esetleg itt-ott akadt nagyobb gyárakban, kapun belüli létszám-felesleg), mert mindenkinek megvolt a mindennapi betevő falatja, bőven volt hazai élelmiszer, senki se éhezett. A munkahelyek szakszervezetei juttattak üdülési beutalót (nagyban megkönnyítették és megoldották a szolidabb helyzetűek nyaralását is: felnőtteknek-, és gyermekiknek is a nyári pihenését.
A falvakban élők, akiktől igaz, elvették a földjeiket, a háztáji földhöz a tsz-ek és gazdaságok gépi segítséget nyújtottak, már jól éltek ők is, falvakon tatarozták a házakat, berendezéseiket modernizálták, sokan emeletes lakást építettek maguknak. Mindenkinek volt munkája, mert a gyárak, üzemek működtek, a földeket megművelték, sehol nem éktelenkedtek parlag területek. Az ország gazdasága rendben volt.
Végre, amikor megszűnt a kommunizmus, föllélegeztünk. Magyarország olyan jól állt, elérte, hogy a szocialista országokban élők irigyelték a helyzetünket.
Sajnos, a fordulat idején, már az első kormány annyira nem bírta hallani azt, hogy tsz, állami gazdaság vagy nemzeti vállalat, stb., tehát: „a kommunizmusban kitalált kifejezéseket”. Ezért ahelyett, hogy megváltoztatták volna a nem tetsző elnevezéseket, a rosszul működőket átszervezték volna, és új elnevezéssel tovább virágoztatták volna a jól működő szövetkezeteket, gazdaságokat és gyárakat, amelyek termeltek, s az emberek munkájuk jövedelméből jól éltek.
Az utódok azonban nem gazdálkodtak megfelelően. Elkótyavetyélték a gyárakat, üzemeket, termelőszövetkezeteket és sokat idegen kézre juttatták vagy maguk és rokonaik közt elosztották – sokat fillérekért, a működő munkahelyeket! Szélnek eresztették, koldusbotra juttatták a dolgozó embereket, (akik hozzáfértek, üres zsebeiket megtömködték), hogy megismerjék, mi a munkanélküliség! Sok hibát elkövetve, váratlanul nehéz évek szakadtak ránk, ráadásul – nehogy kimaradjunk valamiből, s nekünk jobb legyen, mint elődeinknek – elért bennünket is a legújabb világválság, hogy megtudjuk, milyen átélni egy válságot!
A már ezrével ismerik a „szociális támogatás áldásait”: Egy családnak egy kecske, és 47 ezer forint havonta! Óh! Micsoda gondoskodás, amikor a kitalálója havonta (biztos vagyok benne, hogy) milliós számú fizetést élvez!

A következő négy éves ciklusokban ebből kilábalni egyik győztes párt sem tudott. A 2002. előtti években ugyan senki nem nevezte meg, de már érezni lehetett a bajokat. Miért? Mert máshol még nem, de kis országunkban már akkor meglegyintett a válság szele. Aki nem hinné, szolgáltathatok csemegékkel a háztartási füzetemből, hogy a nyugdíjak, a minimálbérek, orvosi- és pedagógusi fizetések milyen mélyen álltak…
Megtörtént, hogy gondoltak az elszegényedett rétegekre: felemelték a minimálbéreket, az egészségügyben dolgozók, a pedagógusok juttatását (30-50%) emelték, fokozatosan jóvátételt kaptak a nyugdíjasok az elmúlt ciklusban megvont összeggel, egy év múlva fokozatosan bevezették a tizenharmadik nyugdíjat, ami sokat javított a nyugdíjas rétegen, amiből a rezsiköltséget és mindennapi kiadásokat ki tudták fizetni. Néhány évig élvezhettük, s valóban olyan volt, mint a mesében, még nyaralásra is jutott belőle…
Ismét gondolhattunk arra, hogy egy-egy hétig pihenhessünk, mert jutott nyaralásra, s az unokák nyaraltatására is. Abban az időben születtek az unokáim, őket én vittem saját autómmal nyaralni, mivel szüleik az otthonukat építették. Nem kellett legalább a majd’ két ciklus ideje alatt nélkülözni, normális körülményeket teremtettek az idős korosztálynak.
Aztán lassan, de biztosan becsempészte magát nálunk az egész földkerekség emberiségének réme, az igazi világválság. Kényszerűségből megvonták a tizenharmadik nyugdíjat és különféle megszorító intézkedésekre került sor.
Tovább nem folytatom, mivel az eltelt idő alatt történt lesújtó „eredményeket” mindnyájan, saját bőrünkön érezzük, azt, hogy mit jelent egy válság, főleg akkor, ha az arra felesküdöttek nem értenek ahhoz, hogyan kellene kezelni és javítani a helyzeten…
Még egy rész van hátra, nem tudom, fölteszem-e.