Elromlott a számítógép

Kurt már alig várja, hogy végre befejeződjön a reggeli. Legszívesebben a számítógép előtt fogyasztaná el, de akkor milyen példát mutatna a gyerekeknek. Elvégre ő az, aki mindig azt hajtogatja, hogy az evésnek meg kell adni a módját, ezért amennyire lehetséges, megköveteli, hogy terített asztalnál étkezzenek. Szerencsére ma szabadnapos, egyedül lesz egész nap a házban, és annyit gépezhet, amennyit csak akar. Gyermekei már az utolsó falatot rágják, ha nem akarnak elkésni, indulniuk kell. Felesége már végzett, most éppen a száját rúzsozza. Még egy utolsó pillantás a tükörbe, majd visszatekeri a rúzst, és retiküljébe teszi. Türelmetlenül néz a fiúkra:
– Végeztetek már?
– Igen- hangzik a kórus.
– Hogy-hogy ma nem apa visz minket?- kérdezi Jan, aki már ötödikes, és eléggé megfertőződött a női vezetők iránti előítélettel ahhoz, hogy nem szívesen száll be az autóba, ha anyja ül a volánnál.
– Tudod jól, hogy ma szabadnapja van- feleli az anya.
Jan azonban tovább erősködik:
– Attól még elvihetne.
– Ne szekáld apádat, vagy velem jössz, vagy mehetsz a busszal.
– Jó- jó – enyhül meg Jan.- Mehetünk.
Az anya még egyszer ellenőrzi, hogy a gyerekek bepakolták-e a táskájukat, aztán vállára teríti kardigánját. Az ajtóból még visszaszól:
– Ne felejts elmenni a tisztítóba, és jó lenne, ha a csekkeket is feladnád!
Kurt kicsit bosszúsan fogadja ezeket a megbízásokat, mert így kevesebb ideje marad a számítógépre. Hétvégén amúgy is problémás hozzáférnie a géphez, mert vagy a gyerekek püfölik, vagy a felesége ugrasztja a szemét levitelével és egyéb feladatokkal. De végre elmentek! Bár a mosogatás is rá hárulna, úgy dönt kihasználja ezt a nyugis időszakot. Van egypár megválaszolatlan e-mailje, azzal kezdi; morfondírozik, mialatt a számítógép betöltődik. Aztán vannak honlapok, amiket már olyan régóta szeretne meglátogatni, csakhogy idáig nem nyílt rá lehetősége. De majd most…Elégedetten dörzsölgeti a kezét. A gép azonban nagyon lassan töltődik. Sőt, egyszer csak megáll, nem töltődik tovább. Kurt újraindítja, de megjelenik a kék halál, vagyis elromlott, hiába vár, a gép leállt. Bosszúsan próbálja párszor, de nem jut eredményre. Mérgében nagyot csap a monitorra, ám ettől sem lesz jobb, csak a keze fájdul meg. Most mit tegyen? Kétségbeesetten tárcsázza a sógorát, aki nagy számítógép szakember, és már többször is kihúzta a csávából. A sógor megígéri, hogy megnézi, mi a baj, de este hét óránál előbb nem tud jönni, mert rengeteg a dolga. Ekkor esik csak igazán kétségbe. Mit fog csinálni egész nap? A tisztítót és a postát hamar elintézi, de mi lesz utána? Eddig a szabadnapjain el sem mozdult a gép mellől, el sem tudja képzelni, hogy azonkívül mivel mással is foglalkozna.

Kelletlenül öltözik át utcai ruhájába. A bágyadt őszi napfény hunyorgásra készteti, ezért gyorsan autójához siet. Miután végez, tanácstalanul álldogál házuk előtt a lehullt avarral teli utcán. Hazamenni nem akar, az elromlott számítógép olyan érzést kelt benne, mintha egy közeli hozzátartozója súlyos betegségben szenvedne. Nem, a halottá vált gép társaságát semmiképpen sem akarja. Hirtelen kesernyés illat csapja meg az orrát, amit egyáltalán nem talál kellemetlennek, sőt mélyeket szippant. A közelben lévő parkban még virágzanak a rózsák, piros és sárga színpompájuk Kurt utcájában is látható. Kurt megvakarja a fejét, majd azon gondolkodik, mikor is volt utoljára a parkban. Amikor a gyerekek még óvodába jártak, egyszer-kétszer elment velük hintázni. Azóta be sem tette oda a lábát? Pedig bármennyire is erőlködik, hogy memóriájából emlékfoszlányokat hozzon elő a parkról, ez így van. Tulajdonképpen, ha őszinte akar lenni magához – márpedig miért ne lenne- , azt is el kell ismernie, hogy a szabadban sem sokat tartózkodott mostanában. Mindig csak autóba be, autóból ki, szinte észre sem veszi az évszakok változását. Most, ahogy a szelíd napsugár arcbőrét simogatja, ellenállhatatlan vágyat érez, hogy sétáljon egyet a bokrok között megbújó ösvényeken. Lágy szellő borzolja a haját, egy tincs az arcába hullik. Gyerekkori emlékek idéződnek benne, a kis somogyi falu, ahol esőben, szélben, napsütésben rúgták a labdát a fiúkkal. A málnás, ahol a tüskékkel nem törődve degeszre ették magukat. Boldogan foglal helyet egy padon egy terebélyes tölgyfa alatt. A friss levegő, a zsibongó gyerekek, az emlékek teljesen megmámorosítják. A padra nyúló rózsa illata elbódítja, még a sör sem tudja ennyire megbékéltté tenni.
– Hát ilyen a természetben- gondolja.
Eszébe jut, hogy valamikor mennyire élvezte az erdei túrákat, mennyire imádott a forrásból inni. Aztán vásároltak egy számítógépet, és egyre kevesebbet mozdult ki hazulról. Mivel a munkahelyén nem számítógéppel dolgozik, csak otthon hódolhat szenvedélyének. Padjával szemben egy apuka focizik a kisfiával. A látványtól elkapja a lelkiismeret furdalás. Amióta megvan a gép, hányszor kérték a gyerekei, hogy játsszon velük, de ő inkább az internetet böngészte.
– Nos, ezentúl minden másképp lesz- határozza el. – Sokkal többet foglalkozom a fiúkkal, és együtt jövünk majd ide. Persze a gépemhez sem leszek hűtlen, de nem hagyom cserben a családomat sem.

A délelőtt hamar eltelik, Kurt fiai gyalogosan sétálnak haza az iskolából. Útjuk a parkon keresztül vezet. Mehetnének rövidebb úton is, de jobban szeretik a parkot. Vad csatakiáltással a hinta felé igyekeznek. A hintához közeledve Jan megtorpan:
– Odanézz! Nem apa hintázik ott?
– De igen- feleli a öccse. -Az ott apa.