A hármas buszra várt, miközben az elhaladó autókat nézte. A lámpa közel a megálló után volt, ha pirosra váltott, akkor előtte is álltak. Zöldnél megindult a kocsisor, pirosnál ismét álltak előtte.
Az egyikből lágy zene hallatszott ki:
mi mi – mi mi mi miii.
Sohasem hallotta azelőtt, de egyből megtetszett neki. Hogy miért azt nem tudta, de úgy érezte, mintha nem csak hallaná, hanem hozzá vagy még inkább belőle szólna. Amikor ismét megindult a kocsisor, hosszan nézett utána, miközben hallani vélte:
mi mi – mi mi mi miii,
pedig gyorsan eltűntek az autók a szeme elől.
Visszafordult, elgondolkodott, elmerengett. Egyszer csak az előtte elhaladó kocsikra lett figyelmes:
brüm brüm – brüm brüm brüm brüüüm.
Elcsodálkozott, de akkor állt be a megállóba a busz. Felszállt, megvette a jegyet, leült egy üres helyre. Elindult a busz, hallotta, érezte maga alatt a kerekeket:
dum dum – dum dum dum duuum.
Amikor megérkezett és leszállt, akkor hátrafordult, hogy megnézze a kerekeket, de a busz hamar továbbment. Ő is elindult a parkon keresztül hazafele. A szellő lágyan mozgatta a fák, bokrok leveleit:
zi zi – zi zi zi ziii.
Megállt egy fa előtt, hosszan hallgatta a lomb suhogását.
-A zene elszállt, de a ritmus tovább él bennünk – majd feltekintett az égre az eltávozott szeretteire gondolva:
-Az életük elszállt, de az emlékük tovább él bennünk.