Elveszett emlékek I

Rengetek történetet, lehet arról hallani, hogy éppen kit, hol, mikor bántottak, ok nélkül de a miértekre nagyon kevesen kapunk választ. Otthon meg az óvó szülői aggódást hallgatjuk, s közben azt gondoljuk, velünk ez nem történhet meg. De mi van, ha mégis?Túllépünk rajta és megy tovább az élet? Fel lehet ezt dolgozni?É reztétek már, hogy jobb lenne elfelejteni a múltat? Vagy csak egy bizonyos részét annak? Vagy csak egy emléket, ami rossz ,netán egy eseményt, ami jobb lett volna, ha nem történik meg. Valószínűleg igen. De mi van, ha az „álomból” rémálom lesz? Ha nincsenek fejedbe, arcok, képek, emlékek-csupán a rémisztő ismeretlen jelen, amibe belecsöppensz. A jelennek se múltja, sőt tán nem lesz jövője sem.
Ezeket, a kérdéseket mindenki megválaszolhatja magában, de átérezni, félni csupán az tud ki ezeket átélte. Történetem igazságokon alapul, mely egy fiatal lány életét teljesen megváltoztatta.
Anna a fővárosban él egy lakótelepi házban szüleivel, egyetlen húgával valamint nagymamájával. Élete teljesen megszokottnak mondható, iskolába jár, vannak barátai, szóval éli a tinédzserek úgymond átlagéletét. Tudni kell róla, hogy bár 19 éves, a szíve mélyén még mindig nagyon gyerek, álomvilágban él, tündérmesékben reménykedik. Ennek ellenére nagyon sok barátja van, akik pont ezért tartják öt különlegesnek. Egy novemberi délután hó még nem esett, de a hideg jól érzékelhető volt. Annának ezen a napon dolga volt az édesanya egyik kollégájánál. Azelőtt még soha nem járj a környéken, ismeretlennek ismeretlen volt, de barátságosnak tűnt, nyugodt környéknek látszott. Az idő köröblül négy óra lehetett mikor odaért a házhoz. Amikor végzett dolgával elindult a buszmeghálóba ekkor már az idő öt óra fele járhatott. Sötét még nem volt, de az utcán nem mászkált sok ember ilyen tájt. Várnia kellett a buszra, mert épp akkor ment el, amikor a lány kijött az ajtón. Eltelt pár perc de még mindig senki nem járt arrafele. Pár perccel később Anna arra lett figyelmes, hogy a dombról két srác közeledik felé és finoman szólva nem a „legudvariasabb” típusból. Mikor egyre közelebb és közelebb értek Anna kezdett megijedni, bizonyára azért mert a külső jegyek sem tűntek túl biztatónak. A lány próbált nem rájuk nézni, kerülte tekintetüket. De amitől tartott megtörtént. Megszólították.- Hé kislány, na mi a pálya?
-Semmi várom a buszt.
Ideges volt, de nem mutatta.
-Ja, az más és minek neked az a szemüveg? Inkább add nekünk, majd vigyázunk rá.
-Dehogy adom, nem kell az nektek.
Nem értette, hogy miért a szemüvegét akarják, hisz nem érnek vele semmit, csodálkozott, hogy nem a pénztárcáját kérik, vagy a mobiltelefonját.
-Ha nem adod, majd mi elveszzük, erőszakkal.
-Erőszakkal mi? Miért mit tesztek? Megvertek? Azt úgy sem teszitek.
Anna levette szemüvegét és elhelyezte gondosan táskájába. A következő képek, már hiányosak. Pillanatok, másodpercek teltek el, és már ott is feküdt a földön eszméletlenül, mozdulatlanul. Azok a szemetek meg elrohantak. Pontosan nem tudta behatárolni, hogy mennyi ideig lehetett eszméletlen. Hirtelen azt sem tudta pontosan megmondani, hogy hol van, és azt sem tudta vajon mi történhetett az elmúlt percekben. Hiszen előbb még a buszmegállóba állt, most meg pár méterre fekszik a megállótól, a földön, a fáról lehullott leveleken, melyek elég nyirkosak voltak. Pár perc múlva egy idős hölgy sietett oda hozzá, feltehetőleg az egyik közeli kertes házban lakhatott.
-jól vagy gyermekem, miért fekszel itt? – kérdezte
-Jól, vagyis nem tudom. Nem tudom mi történt. Az előbb még…..az előbb még ott – mutatott a buszmegálló fele. Ott két srác, nem tetszik látni?
-Nem, nincs ott már senki. Annát iszonyatos fejfájás kínozta, az álkapcsa pedig az asszony szerint be volt dagadva.
-segíthetek valamit kicsikém? – kérdezte a kedves hölgy.
-Nem, köszönöm, csak… és elkezdett zokogni. – felhívóm az édesanyámat, majd ö értem jön, de ne tessék itt hagyni, mert visszajönnek és megint….A leányzó annyira remegett, elmondhatatlanul félt. Nem akart mást csak elmenni arról a helyről. Az idős asszony kedves volt, látta a lányon, hogy nagyon meg van ijedve, nem hagyta magára. Anna felhívta anyukáját, aki elsírta magát a telefonba, ettől lánya még idegesebb lett.
– Szólók apádnak és indulunk, ne izgulj kicsim nem lesz semmi baj.
Annát nem igazán nyugtatták meg ezek a szavak, de legalább tudta, hogy nemsokára már biztonságban lesz. Olyan egy óra telhetett el, mire mamája megérkezett. Anna elmesélte, hogy mi történt, de azt, hogy hogyan került a földre, azt nem tudta megmondani. .Emlékezett veszekedésre, és hogy az egyik srác lendíti a kezét, de onnan se, kép se hang. Egyre jobban zsibbadt a keze, nem bírta mozgatni. Az orvosnál várniuk kellett de nem sokat. Megnézték kezét, álkapcsát többször is megvizsgálták. Az orvos megnézte , hogy nincs -e agyrázkódása. De szerencsére semmi nagyobb problémát – mármint testileg – nem diagnotizáltak. Pihentető gipszet, kapott zúzódott kezére, valamint sok-sok pihenést rendelt el a doki. Aznap este egy ilyen nem éppen szerencsés nap után kicsit nehézkesen tudott elaludni, de végül elnyomta az álom, és valószínűleg a nyugtatok is amit kapott a korházba. Pár nappal később viszont élete rémállómmá változott. Egy éjszaka halálfélelemmel riadt fel álmából. Olyan sírógörcse támadt, hogy az már hisztérikusnak mondható. Szülei berohantak a szobába.
– Mi a baj kincsem? Mondjad! De Anna csak zokogott és zokogott…
-Mi a baj? Miért sírsz így?
-Ott voltak! Megint! És…
-És bántani akartak megint.
-Láttam őket ott voltak az álmomban.
Anna kislányom ez csak egy álom volt. Vége van. Nem kell félned, soha többé nem fognak bántani. Aludj szépen, itt maradok, míg el nem alszol. – mondta a mamája.
A következő éjszakák is sírással, zokogással, félelemmel teltek. A szülök, egyre jobban aggódtak. Az álmok nem múltak, Anna pedig félt mindentől, magába kuporodva feküdt az ágyon és nem merte lehunyni szemét. Már nemcsak az éjszakák de a nappalok is megviselték szegényt. Éjszaka rémálomból ébredett, nappal pedig látomások gyötörték. Nem járt iskolába, egész nap sírt, és magába zárkózott, nem tudta, hogyan kérjen segítséget. Félt, sőt retteget, hogy nem fogják érteni, miről beszél. Egyedül maradt az érzéssel, csak ő és a félelem…
De vajon sikerült neki legyőzni a rémálmokat? Ezek után mi fog vele történni? Visszamegy- e a suliba? Mer emberekkel lenni? Ez kiderül majd a folytatásból.Valamint az is, kiderül, miért olyan fontosak az ember életében az emlékek.

.