Elveszettek (Dark Dragon trilógia II. rész)

Mészöly Gábor Emmánuel

ELVESZETTEK

I. fejezet
Kisebb csaták

A mletiklánok békeszerető lények voltak. Nem függtek senkitől, nem függött senki tőlük. Nem kerestek háborút, vagy hatalmat. Három bolygólyuk volt a Exertium nevű rendszerben, melyek mind vulkanikusak voltak. Nem valószínű, hogy bármilyen más lény használni tudta volna őket. Egyetlen, amiért folyamatosan támadások célpontjai voltak, az a technológiájuk volt. Az egész galaxis legerősebb csillaghajói voltak a kezükben. Egy társuk azonban kalandokra szomjazott. Harcolni akart, tanulni, és megismerni az egész galaxist. Így került az egyik külső helyőrségi hajóra, melyen éppen ott volt Xoldius Darion admirális, aki segítette, hogy egy arra járó földi felderítő hajóra kerüljön. Ennek a mletiklánnak a neve Arfol Frolnail volt. Nem sokkal később az ő hathatós segítségével legyőzték a Krelikán fajt, mely évszázadokon keresztül fenyegette, mind a mletiklán anyabolygót, mind a földet. Tíz évvel ezután az ütközet után még mindig az akkori parancsnokának, James Cavalarinak a testőre és tudományos tiszte volt. Rajta kívül csak négyen voltak az egykori legénységből. Aura, aki katonai tiszt volt, George és Jimm a két tudományos tiszt, akik egyébként ikrek voltak, és Kim, aki mind testőr és navigátor volt a hajón. Mellesleg ő volt az utolsó ismert alakváltó. A Cirkáló, mellyel utaztak, még mindig a Dark Dragon nevet viselte, és minden bizonnyal még mindig a galaxis legszebb csillaghajója volt – Legalábbis James szerint. – Épp egy aszteroidamezőt vizsgáltak az egyik új planétájuk közelében, amikor üzenet jött New Camelotból, mely James kolóniabirodalmának központja volt. A kormányzó, aki egy fiatal tiszt – Gordon tábornok – volt, vészjelzést küldött.
– Egy hatalmas idegen hajó érkezett a rendszerünkbe, és a bolygót akarják. Azt mondják, több joguk van rá, mint nekünk. Jöjjenek gyorsan! Csak magukat tudtam elérni. A többiek túl messze vannak, és a bolygó körül csak néhány korvettünk van. Próbálják meg elérni a Raptort! Épp rádiókörzetükben van. – Az üzenet véget ért. Egy pár pillanatig csak álltak dermedten, aztán James felkiáltott.
– Hallották. Üzenetet a Raptornak, aztán indulunk. A felderítő egységeket hívják vissza!
– Igenis! – A felbővített legénység sürgő kapkodásba kezdett. Az emberek nagy része már igazi otthonának érezte New Camelotot. Egy évtizednyi munkát senkinek nem adták volna oda. Az a bolygó a szabadság jelképévé vált. A földi anyukák így altatták gyermekeiket:
– Te már New Camelotban fogsz felnőni. Gondolj erre! – Ez azonban nem volt ilyen egyszerű. A helyzet egyre élesebbé vált a Föld és New Camelot között. Az ellentét alapja az volt, hogy a mletiklánok csak a Dark Dragonnak adták ki a fegyvereik és az álcázó rendszerük titkát, a földnek nem. Most már mindkét világnak hatalmas gyarmatbirodalma volt, nem tudtak egyszerre az egészre figyelni, ezért a cirkálók és csatahajók szét voltak szórva. Legalább egy hét lett volna összegyűjteni az erőket bármelyik félnek. Egy hirtelen csapás összezúzhatta bármelyik birodalmat. James tudta ezt, ahogy a földiek aktuális vezetője, Jefferson marsall is. Egy órával később együtt volt a hajó legénysége. Minden készen állt az induláshoz.
– Hajtóműveket maximumra! – Aura csodálkozva kérdezte.
– Miért? Nem a hiperhajtóművet használjuk, mint általában?
– Arra most nincs idő! – Mondta James.
– De hát… – Kezdte volna, de James elhallgattatta. Az ilyesmihez nagyon értett. Telepatikus képességei olyanok voltak, mint egy mletiklánnak.
– Álcázást be! Hiperhajtóművet! Sodródásból jussunk át rajta! – Arfol bólintott.
– Ezzel elkerüljük az álcázórendszernek azt a hátrányát, hogy a hajtóműműködésből vissza lehet következtetni a hajó helyzetét.
– Bizony. – A hipertér alagúton átjutottak. Ahogy kiléptek, egy közepes flottát mutattak az érzékelők. Korvettek, cirkálók, rombolók, egy csatahajó. Különlegesek, furcsák – kifejezetten rondák – de mindenképpen emberi hajók. Egyértelműen nem látták a cirkálót. – Zavarjuk őket! – mondta James.
– Kész.
– Vonalat!
– Válaszolnak. – Egy barna tábornok látszott a képernyőn. James még meg sem szólalhatott, amikor Kim megszólalt.
– Üdvözlet alakváltó! – Az megijedt.
– Honnan tudja?
– Hát nem ismer meg? Grabolav? Vagy hívjam úgy, hogy Jefferson marsall? – Az alakot váltott. A képernyőkről oly jól ismert Jefferson volt ismét. – Kim Yet altábornagy vagyok. Már az első beszéde alatt felismertem. Maga kicsit lassabb felfogású.
– Maga volt a kancellária kedvence. – James hátradőlt. A beszélgetés egyre érdekesebb lett.
– Maga pedig a fekete bárány. Egyik sem véletlenül.
– Hogy jutott ki?
– És maga? Ott volt a döntő ütközetben, vagy már azt is gyáva volt kivárni. – Hatottak a szemtelenségek. A marsall visszahúzta a karmait. – Távozik, vagy kikergessük.
– A fegyvertechnológiáért jöttünk, és anélkül nem is megyünk el.
– Akkor itt fog maradni még egy darabig. – Szólt közbe James.
– Értettem. – Mondta Jefferson és bontotta a kapcsolatot.
– Két tűz közé szorítjuk őket.
– És hol a másik, ha kérdezhetném? – Mondta Aura.
– Te mindig ilyen kis türelmetlen vagy. Torpedókat tölts!
– Kész! – James tüzelt, majd indította a hajtóműveket, távozott a kilövési pontról. Az egyik cirkáló felrobbant. Ekkor egy korvett is megsemmisült, egy semmiből jött találat nyomán.
– Mi a fene? – Csodálkozott Aura.
– Nem fene. A Raptor. Amióta itt vagyunk, érzem Rea jelenlétét. – Mondta James.
– Ti aztán jól össze vagytok kötve az utóbbi néhány évben. – Jegyezte meg Kim
– Szó szerint. – Mondta James és újra tüzelt. Jefferson hajói úgy kavarogtak, mint a saját farkába harapó kutya. James úgy vezette a cirkálót, mint más egy vadászt. Lassan tizenegy éve volt a Dragon kapitánya. Úgy ismerte, mint a tenyerét. Vagy talán egy hajszállal jobban. A földi flotta visszavonult volna, ha hagyják, de a Raptor nagyon aktív maradt, ezért nem tudtak kijutni a hajók. Vaktában kilőttek egy-két torpedót, és az egyiktől megjelent egy pillanatra a nehézcirkáló pajzsa. A csatahajó rárontott. James nem tehetett mást. Kikapcsolta az álcázást. A legendás Dark Dragon jobban érdekelte őket, mint egy széria nehézcirkáló. James a bolygó felé menekült, és jól számolt. A bolygóágyúk védelmében nyugodtan szembefordulhatott az üldözőivel. A Dragon egymás után szedte áldozatait a tűzfüggöny mögül, és a Raptor sem tűnt el. Ismét ott volt, de a földi flotta második menekülési kísérlete sikeres volt. Erősen megfogyatkozva – elvesztették az összes cirkálójukat, – mintegy tizennyolc darabot – húsz korvettet és a csatahajó is jelentősen legyengült. – visszatérhetett a naprendszerbe.
– Hát megtörtént. A Föld megtette az első lépést, és mi válaszolunk is. – Merengett hangosan. Kapcsolatot nyitott a bolygóval.
– Köszönjük a segítséget! Új parancs. Hírvivőt minden korvettnél nagyobb hajóhoz! Mindenki idejöjjön. Három napjuk van. Egy perccel sem több.
– Értettem. – Mondta az új rádiós tiszt, akinek a neve Gordon Tiberius volt, bár ez szinte senkinek nem jutott eszébe, annyira szokatlan volt. Alacsony, vézna, szürke hajú, és szemű félénk emberke volt, de amit csinált, ahhoz értett. Az ő általa épített adóvevők hatótávja sokszor nagyobb volt, mint azok, melyek a hajókra eredetileg raktak. Most sem dolgozott rosszabbul. Negyvenhat óra alatt megérkezett a birodalom összes cirkálója és csatahajója. Mintegy ötszáz hajó. Száz korvett is csatlakozott. Harmincezer vadász várta a parancsot New Camelot körül. James nem titkolta, ki ő. A flotta egy órára a földtől lépett ki a hipertérből és elpusztította a kémműholdakat, majd bekapcsolta az álcázást, és nagy kitérővel, két órával a megérkezés után szemmel látták a föld körül várakozó hódító sereget. Tízszer annyian voltak, mint ők, de nem láthatták a flottát. James elnevette magát az ellenfél sebezhetőségén.
– Hajtósor! Ha valaki meg akar szökni, nem menekülhet. – Adta ki a parancsot a többi hajónak. Ő középen helyezkedett el, olyan pozícióban, hogy szlalomozhasson a cirkálói között. – Kapcsolatot a földiekkel! – Jefferson marsall arca jelent meg a képernyőn.
– Megadja magát?
– Nem.
– Akkor senki nem fog menekülni.
– Azt majd meglátjuk. – Mondta a marsall. Az ellenfél hajói aktiválták fegyvereiket, és tüzeltek. Egy korvettet elpusztítottak, több cirkálónak is összetörték a pajzsát.
– Tűz! Vadászok! Indulás! Hajtósort felbont! Laza formáció, álcázást ki! Már látnak. Második pajzsfalt be, Használjuk ki a mozgékonyságunkat. – Mondta és Dragont elindította a tömött tűzfalnak, de mielőtt elérték volna, elfordult, kikerülte az ágyúk tüzét. Ahogy megjelentek, előrerepültek a vadászok, mint sok ezer apró dárda. A kis gépek kikerülték a nagyhajók ágyúit és megtámadták azokat. Ezek ellen nem tudtak mit kezdeni. Jelentéktelen volt a földi vadászok ereje, bár nagyon keményen küzdöttek, elvégre Elen Fox volt a parancsnok, aki az mindkét oldalon hírnevet szerzett tehetségével, de Rea Cavalari volt az ellenfele, aki legalább akkora név volt a pilóták között. Mellesleg New Camelot könnyűvadászai gyorsabbak, könnyebben manőverezhetőek, és jobban felszereltek voltak a földi társaiknak. Az első három percben sok száz vadász és harminc cirkáló veszett oda mind a két oldalról. A földiek kezdetben alulmaradtak a sokkal erősebb Cameloti hajók ellen, de a túlerő fél óra után megmutatkozott. James keze lassan begörcsölt a meredek manőverek irányításától. Már öt cirkálót leszedtek és most közelítettek meg egy hatalmas csatahajóra. Kicsit merész vállalkozás volt még a teljesen ép elhárító pajzzsal is, ami alig maradt meg néhány hajón.
– Leszedték a cirkálóink többségét. A többi sem tart már sokáig. – Mondta Arfol.
– A cirkálók és a korvettek menjenek haza! A csatahajók alakzatba! – Adta ki a parancsot James a kommunikációs rendszeren keresztül. – Vadászok! A Cirkálók után!
– A többiek hazamennek, de én engedélyt kérek egy rajjal maradni! – Hallatszott Rea hangja.
– Engedély megadva. – Mosolyodott el James. Számított erre, de most, hogy megkérdezte a lány, büszke volt rá. Elvégre az ő húga volt. – De most vissza a Dragon mögé! – A még mindig hatalmas szürke felhőből kivált egy kis folt. James érezte, hogy ott van a lány. – Kim! Vedd át a kormányt! Teljesen begörcsölt a karom. – Az alakváltó elmosolyodott, de egy pillanat alatt átvette a helyet. Tizenegy év alatt harci helyzetben még nem adta át a hajót. James leült a navigációs pulthoz. Ahogy végignézett a hiperhajtómű vezérlőjén, a fejébe férkőzött egy gondolat.
– Arfol!
– Igen?
– Mekkora a legkisebb ugrás, ami lehetséges?
– Tíz hajóhossz.
– Akkor, ha nem tudunk láthatatlanná válni, legalább ne tudják, hogy hol fogunk láthatóvá válni. – Mondta mosolyogva.
– Azt hiszem, tudom mit akarsz csinálni. Ilyennel még senki nem próbálkozott, de lássuk, sikerül-e. – Válaszolt gondolatban a Mletiklán.
– Merev defenzív pozíció! Vadászok! Maradjatok a Dragon gravitációs mezejében. – Adta ki a parancsot James, miközben aktiválta a hiperhajtóművet és ugrott. Oldalba kapott egy készületlen csatahajót, ami teljesen lebénult. Ismét belépett a hipertérbe, magával rántotta a földi hajót, ami a pajzsa hiányában darabokra hullott.
– Szép volt James! – Mondta Kim.
– Jó tanárom volt ezen a pulton. – Válaszolt mentálisan, hogy senki más ne hallja. A lány elmosolyodott. Mindenki tudta, miről van szó. Még a legénység legfrissebb tagjai is ismerték ennyire parancsnokaikat. A következő áldozat egy csapat korvett volt, ahol megpróbálta őket megfogni egy másik cirkáló, de az eredmény csak annyi volt, hogy a földi ágyúk a saját korvettjeiket bombázták le.
– A pontos célzás szükséges ahhoz, hogy engem elkapjon. A raj, amit megtámadtak, megsemmisült. Tovább ugrottak. Egy földi cirkáló semmisült meg, de sikerült egy csatahajónak eltalálnia a Dragont, és a következő ugrásról tudták, hogy az utolsó lesz, amit ez a hajó megtehet. Kétségessé vált az is, hogy túlélhetik a csatát. A csatahajók is kritikus állapotban voltak. Ekkor váratlan segítséget kaptak. Egy egész sértetlen flotta lépett ki a hipertérből. Csatahajók és Cirkálók, sok ezer vadász támogatásával. Mindegyiken a kalózok jelvénye.
– Kapcsolat. – Mondta a navigációs tiszt.
– Nyissa. – A képernyőn egy olyan arc jelent meg, melyet csak James ismert. Julikán kalózvezér. A legnagyobb sejt vezetője.
– Úgy látom, szorult helyzetben vagy öregem.
– Jól látod. Ha van kedved, szórd már ide néhány villámodat!
– Kedvem ugyan nincs sok, de azért megteszem. – Mondta a vezér és zárta a kapcsolatot.
– Kim! A jobb felső sarokban van egy kis sárga gomb.
– Megvan.
– Nyomd meg! – Ahogy a lány megtette, a teljes hajó kikapcsolt. Megszólalt az automata biztonsági rendszer. „Leállt a létfenntartás! Vészriadó!” Egy kékes villanás egy pillanatra mindenkit elvakított a mletiklánon kívül, mert ugye neki nem volt szeme.
– Mi történt?
– Kikapcsoltuk a hajót a kalózcsapás elől.
– Az micsoda?
– Azt, amit most mondok, kevesen tudják. A Kalózok azért olyan sikeresek, mert saját bénító technológiát találtak ki, ami kisüti a hajók bekapcsolva levő elektromos berendezéseit. Kapcsold vissza a hajót! – Ahogy Kim megnyomta a gombot visszatért az áram, a műszerek ismét mutatták az adatokat, amik siralmasak voltak a földiek számára. A összes hajójuk bénán sodródott ide-oda. James azonnal bekapcsolta a vonósugarat, ami behozta a vadászokat. Ott lényeges kevesebb oxigén volt létfenntartási rendszer nélkül. Kapcsolatot nyitott a kalózokkal.
– Köszönjük a segítséget.
– Nagyon szívesen. Meghívhatlak egy ebédre?
– Nagyon megköszönném, de légy szíves kelts életre először a csatahajóimat.
– Rendben. – Mondta Julikán és megnyomott néhány gombot, mire a képernyőn az a néhány szürke pont, ami a cameloti csatahajókat jelezte, zöldbe váltott.
– Így megfelel?
– Tökéletesen, de ha megbocsátasz, a húgom vadászát most húztam be, és meg akarom nézni, hogy van. – Mondta James
– Húgod? – Kacsintott egyet a vezér.
– Megismertetlek vele, ha nem akarod megvenni a száztizennyolcadik feleségednek. – Julikán bosszankodva csóválta a fejét.
– Kikérem magamnak. Csak harmincnégy feleségem van most.
– Csak. – Zárta a kapcsolat James és lelépett. – A híd magáé Gordon! – A rádiós őszintén örült, amikor a parancsnoka a nevén nevezte. Tisztelgett. Kim és Arfol James után ment. Kim érdeklődve kérdezett.
– Ki volt ez a kalóz?
– Egy régi jó barát. Küldtem neki egy üzenetet, de nem számítottam rá, hogy eljön.
– A kalózok semmit nem csinálnak ingyen. Mit ígértél neki?
– A földiek összes hajóját, és a tisztjeiket.
– Emberekkel kereskednek. Igen, de a tisztekre túsznak van szükségük, hogy zsarolhassák a földet.
– És a földi legénységgel mi lesz?
– Haza mehet, és mivelhogy késve jöttek, ki fogom bulizni, hogy a tisztek fele a miénk legyen.
– Ez aztán az üzleti érzék. – Mondta a lány gúnyosan.
– Ennél többet nem tehetek. Őket sem ejtették a fejükre. Tudják, hogyha nem jönnek, mind itt pusztultunk volna. Ezt ki fogják használni. – Közben elértek a hangárba. A vadászok ajtaja nyitva volt, és mindenki kiszállt már, csak Rea nem. James egy pillanat alatt felmászott a létrán, és ahogy benézett, végigsimított a lány arcán. Ekkor hirtelen meglendült Rea karja. James elkapta.
– Tudhattad volna, hogy érezni fogom, mit akarsz tenni.
– Legalább szólhattál volna, mire számíthatok. Tudod, hogy megijedtem, amikor a Dragon elsötétült?
– Tudom.
– Próbáltam neked üzenni, de én nem vagyok telepatikus.
– Hallottam.
– Akkor miért nem válaszoltál?
– Tudtam, hogy amíg hallom a hangod, élsz, ezért úgy gondoltam, erre figyelhetek.
– Szemét! – Mondta a lány és felállt. – Mióta van egy bátyám, csak baj van vele.
– Ne túlozz.
– Nem te ültél egy lefagyott vadászban úgy, hogy azt sem tudtad, mi történik.
– Így van. De nem te voltál az, aki a húgát féltette úgy, hogy tudta milyen veszélynek van kitéve. Egyetlen űrkavics megölhetett volna. – A lány egy pár pillanatig neheztelően nézett a férfi szemébe, aztán elmosolyodott.
– Kár, hogy rád nem lehet haragudni.- Lemászott a másik lépcsőn. Ezt a beszélgetést senki nem hallotta, mert szinte suttogtak. James leugrott a vadász fülkéjétől. Ahogy körülnézett, látta az összes bevont vadász pilótája életben volt.

II. fejezet
Kim hibázik

A tárgyalás elég egyoldalú volt. Közös megegyezéssel aláírattak a földi erők másodparancsnokával – egy kis, patkányarcú, hajlott hátú öregember, Ferdinánd Francisco – egy a föld számára rendkívül előnytelen diktátumot, mert Jefferson meghalt az ütközetben. – Julikán egyik roncsbegyűjtője találta meg a holtestét három darabban. Először nem tudták, mi az, mert egy alakváltó halálában visszaváltozik eredeti alakjába, ami személy szerint változik. Jefferson esetében egy hatalmas gyíkszerű lény volt a születési forma. Kim világosította fel a kalózt. – A földnek le kellett szerelnie a teljes űrflottáját, és átadnia az összes kutatási eredményét a szövetségeseknek. Egy évig nem terjeszkedhetnek és ki kellett fizetniük a Cameloti hajók javíttatását, újjáépítését és a halott katonák családjainak kártérítését. Ennek összege tíz-tíz szabadon választott bolygó mindkét szövetséges félnek. Ezek után hazaengedték a földi hajók legénységét, de a tisztjeit nem. James kitűnően megjósolta a győzelem árát. A kalózok átvették a földi hajókat és a tisztek felét is magukkal hurcolták. Különösen hírhedt hajóbörtöneik voltak. A tárgyalások után James egy testőr – Kim – jelenlétében átment a kalózok zászlóshajójára, egy ebédre. Közben végig beszélgettek. Julikán és James.
– Honnan van ennyi hajótok. A deaktiváló rendszer nélkül is könnyedén eldönthettétek volna az ütközetet.
– Gondolod, csak neked vannak idegen barátaid?
– Tehát külső segítséget kaptatok?
– Úgy is mondhatjuk. Inkább üzletet és barátságot kötöttünk. A nép neve a Klán.
– A Klán? – Kérdezett vissza Kim.
– Ismered őket? – Érdeklődött James.
– Hogy ismerem-e? Kapitányuk voltam a Krelinákok támadása előtt. Nem tudtam, hogy bárki is túlélte rajtam és Grabolavon kívül.
– Nincsenek is sokan, de hogy milyen gyorsan szaporodnak. Földi évenként tíz százalékkal növekszik a népességük. A hajógyártásuk hasonlóan. Hetente készül el egy cirkálójuk. Adtak kétszáz munkást, hogy felgyorsíthassuk a gyártást. Három év alatt ötezer hajónk lett. Holnap avatunk még két ikercsatahajót.
– Találkozhatnánk velük? – Kérdezte Kim.
– Egy hónap múlva lesz a következő tárgyalásunk, akkor velünk jöhetsz.
– Értettem. Ott leszek. Melyik az anyabolygótok?
– A Korion 19.
– Tudom, hol van. Gyakran jártam ott, de az utóbbi kétszáz évben nem volt alkalmam látogatni a törzshelyeimet. – Mondta a lány. A vacsorának vége lett, Jamesék visszatértek a Dragonra. Otthagytak két csatahajót, hogy felügyelje a leszerelést és a játékszabályok betartását. Miután James elvégezte a szükséges tennivalókat, leült a helyére. Közben kicsit rendbejött a karja is. Ugyan még mindig ólomsúlyú volt, de már kiállt belőle a görcs és úgy mozgott, mint régen.
– Üsd be az irányt Kim!
– Megvan. – Válaszolt a lány.
– Indulááás! – mondta, és a hajó ugrott. Most a szokottnál is erősebben nehezedett rájuk a nyomás, ahogy beléptek a hipertérbe és a szokottnál is tovább tartott. Kim már tudta, hogy valami nincs rendjén. Érezte, hogy most a világegyetem egy sokkal nagyobb szeletét görbítik meg, mint bármikor eddig. Ahogy megérkeztek, egy bolygó mellett voltak, mely viszont egyáltalán nem hasonlított New Camelotra. Jégmező volt, bármilyen folt nélkül, ami megtörte volna. Egyetlen kiemelkedő rész nem volt a hatalmas jégtáblák között és egyetlen sötétebb folt. Napja helyett egy fekete lyuk tátongott a messzeségben, mely épp egy óriási kék csillagot kebelezett, valószínűleg már sok milliárd éve. A bolygó elől elfogta a fényt a fekete lyuk.
– Hol vagyunk? – Kérdezte James, ahogy körültekintett az elülső kamerák által vetített űrdarabon.
– Nem tudom. Bejártam már az ismert világok mindegyikét, de ezen a helyen még nem lyukadtam ki soha.
– Tehát?!
– Ez egy másik galaxis.
– A hajó?
– A hajón belül minden rendben, de odakint… – James idegesen várta a folytatást, de Arfol nem mondott többet.
– Mi van odakint?
– Bármi lehet.
– Ezt meg hogy érted?
– Valami az összes érzékelőt meghülyítette.
– Hol van az a „valami”?
– Nem vagyok benne biztos, de azt hiszem a bolygó zavar.
– A Bolygó?
– Igen.
– Szűrd ki! – Mondta James ellentmondást nem tűrően Aurának. Tíz percig teljes csönd volt. Végül a katonai tiszt felsóhajtott, de rögtön meg is riadt.
– Az legtöbb szenzor működik, de van egy kis probléma.
– Igen? – Kérdezte James élesen.
– A bolygó folyamatosan vonz minket és nincsenek hajtóműveink.
– Akkor felrobbantjuk a bolygót.
– De hát, lehet, hogy több millióan élnek odalent.
– Életjelek a bolygón? – Fordult a fiatal, szőke szenzoroperátohoz.
– A bolygó árnyékolva van. Nem látunk le a felszínére.
– Akkor fegyverek tölts!
– Ne csináld! – Mondta Arfol. – Egy egész fajt megölhetsz. Lehet, hogy tanulhatnánk tőlük.
– Egy ilyen lendületes zavarás egyértelműen támadó szándékot jelent a földön. Mi csak válaszolunk.
– Rendben. Ha a következő tíz másodpercben kapcsolatba tudunk lépni az idegenekkel, deaktiváljuk a fegyverzetet. Ha nem, tüzelünk. Te pásztázod jobbról balra, én a másik irányba.
– Ok. – James lehunyta a szemét. Még Kim is érezte az erős mentális energiát, mely a hajó körüli űrbe vágta bele magát. Egyszer csak James felkapta a fejét.
– Lézerek: Tíz, öt, kilenc. Három százalék. – A hajó tüzelt. Az űrt átszelő rakéta, mely a cirkáló felé tartott az űrben, felrobbant. A cirkáló a robbanás erejétől elkezdett az ellenkező irányba sodródni. Egy pillanattal később megszólalt George.
– Sérülés az északi fedélzeten. Normál esetben nem jelentős, de az automata javító egységek nem üzemelnek. Ha nem áll helyre tíz percen belül továbbterjedhet.
– Tűz a bolyóra. Egy aszteroida mező maradjon belőle csak.
– Ne! – Szólt közbe Arfol – Beszéltem a bolygó lakóival.
– És?
– Egy mesterséges intelligencia fogva tartja őket.
– Az MI-vel találkoztam, onnan tudtam a rakéták helyzetét. Mit tehetünk?
– Összezavarom őt, te addig lemész a bolygóra és kikapcsolod.
– Ha a hajót megbénító hatást meg tudod szüntetni, megpróbálhatjuk. – Mondta James. Egy pillanattal később Jimm megszólalt.
– Minden rendszer helyreállt. A rést az északi fedélzeten, tíz másodpercen belül megszüntetjük.
– A hajó tied Aura! – Mondta a katonai tisztnek. – A légkör külső határán maradj, és támogass tüzérséggel, de készülj egy hirtelen térugrásra, ha Arfol nem tudja fenntartani az MI-vel a kapcsolatot.
– Értettem.
– Kim, Rea, gyertek! Csak hárman megyünk. Vadászokkal kitérhetünk a földi légvédelem útjából. A berepülő térkép friss és pontos legyen! – Fordult meg az ottmaradtaknak adva az utasítást.

III. fejezet
Egy egészen új technológia

A vadászok gyorsan elhagyták a hatalmas cirkálót. Ahogy közeledtek a bolygóhoz egyre gyűlt a feszültség a pilótákban. Berepültek a planéta légkörébe. Elhárító rakéták repültek feléjük. Kitérni könnyű volt. A megbénított védelmi rendszer nem tudta újabb adatokkal ellátni a lövedékeket, ezért azok pontatlan röppályával szálltak a levegőben. Ahogy közelebb értek a felszínhez, működésbe léptek a nagy erejű lézerágyúk, amikkel már meggyűlt a bajuk. Nagy tűzerővel próbálták felrobbantani a kis berepülő vadászokat. Kitérni előlük azonban nem volt olyan nehéz, mert nagyobb és lomhább rombolók és különböző bombázótípusok ellen tervezték. Ahogy leszálltak, megszűnt a tűz. A térkép valóban pontos volt. Előttük egy hatalmas kapu állt. Anyaga nem hasonlított semmire, amit eddig láttak. Az építmény mérete innen nem látszott, mert mindkét oldalra, ameddig a szem ellátott, egy hatalmas fal állt. Fölülről csak egy nagy hatszögletű szürke folt látszott apró kis vonalkákkal. Az egész bolygóról készített felvételek szerint egy hálózatot alkottak az ilyen épületek, azzal az apró különbséggel, hogy ez százszor akkora volt, mint az összes többi és a körkörös elhelyezkedésük középpontjában állt. Gyönyörű volt. James egy pillanatra szemét becsukva koncentrált és a kapu kinyílt. A csarnok akkora volt, hogy egy csatahajó kényelmesen végigmehetett volna rajta anélkül, hogy attól kellett volna tartania, hogy túl kicsi lesz a két oldalfal közti távolság. A végén újabb kapu. Valószínűleg zsilipkamra lehetett a monumentális csarnok. A következő kapu egy újabb termet takart, mely mögött csak egy alacsony folyosót takaró ajtó volt. Ahogy beléptek Jamesnek és Kimnek le kellett hajtaniuk a fejüket, de Reának, aki alig volt százhatvan centiméter, nem okozott gondot a százhetven centis belmagasság. Lézerfegyverek kézben tartva vonultak tovább, de nem jelentkezett semmilyen veszélyforrás. Mindeddig senki nem szólalt meg, de ekkor Kim megtörte a csendet.
– Minden olyan kihaltnak tűnik, és mégis… – Rea fejezte be a mondatot
– Mintha valaki figyelne minket. – James mosolyogva válaszolt
– Arfol folyamatosan harcol az épület mesterséges intelligenciájával. Ha nem tenné, már rég halottak lennénk.
– Mennyi időnk van?
– Ameddig Arfol kitart, bármennyi.
– És, meddig tart ki?
– Maximum negyed óráig, ha segítek, talán fél.
– Mennyi idő, amíg elérjük a vezérlőt?
– Mindjárt ott vagyunk.
– Honnan tudod?
– Az intelligenciával én is kapcsolatban vagyok. Nem véletlenül szálltunk le ott, ahol leszálltunk.
– Akkor siessünk. – Mondta Rea és ismét csöndben voltak. A folyosó egy kicsit lefelé tartott, majd sokáig felfelé. A végén nehéz fémkapu volt. Ahogy ezt kinyitották, egy nyolcajtós terembe kerültek. Mindegyik ajtó ugyanolyan volt.
– No most merre? – Kérdezte Rea, mire kinyílt az egyik
– Erre. – Mondta James, és belépett. A lányok utána. Egy hatalmas teremben találták magukat, melynek minden apró falfelületét monitorok és különböző konzolok takarták. Középen több körben vezérlőkonzolok, székekkel. Valószínűleg, humanoidok készíthették. Legfölül trón, előtte egy hajó kezelőfelületével. Kim elkezdett köbe-körbe járni megtapogatva mindent. Rea csak nézett szájtátva, James megfogta a fejét és megremegett. Az építmény, mintha életre kelt volna. A mélyben dobok dübörögtek és a falon nyílások nyíltak, amiből harcosok léptek ki és nyitottak tüzet rájuk. Jamesnek őrült ötlete támadt. A trónhoz lépett és leült. A harcok abba maradtak, és egy hologram arc jelent meg a levegőben.
– Uralkodó! Üdvözöllek ismét házadban. A parancsod?
– Minden harci tevékenységet beszüntetni és a harcosok kapcsoljanak ki. Átveszem a parancsnokságot. – Hangja tényleg uralkodói volt. A két lány értetlenül bámult. – Az űrben orbitális pályán van egy Dark Dragon nevű földi cirkáló Hozd be a kilences dokkba.
– Értettem! – Mondta a hologram.
– Az utasok a vendégeink. Díszvacsorát nekik! Mostantól az én parancsaimat követed, bármi is legyen az, akár a trónon ülök, akár nem.
– Értettem. – Ismételte a gép és eltűnt. A harcosok visszatértek a falba.
– Mi volt ez? – Kérdezte Kim.
– Minden MInek van egy gyengepontja. A programozástól nem térhetnek el. Az uralkodó halála után az lesz a következő uralkodó, először lép a trónra. Abban a pillanatban minden előtte kapott parancs felfüggesztetik, és amíg meg nem erősítik, nem folytatódhat a tevékenység. Így amikor én ideültem azok a rakéták, amik nagyon közel voltak már a Dragonhoz, megálltak és várták a következő parancsot. Ahogy kimondtam a barát szót, a nap felé kilőtték magukat és most már a fekete lyuk mélysége nyelte el őket.
– Tehát te vagy a gép ura. Ugye? – Kérdezett vissza Rea
– Valahogy úgy.
– Akkor én vagyok az úrnő. – Nevetett Kim
– Mondhatjuk, de most kisebb gondunk is nagyobb annál, hogy a arisztokráciában elfoglalt helyünket elemezzük. Itt azt hiszem, elég nagy a gépkapacitás. A te dolgod Kim az lesz, hogy megállapítsd, pontosan hol vagyunk, a tied pedig az, hogy végigolvasd a történelmi fájlokat és megtudd, mit kerestek itt százezer éve angolul beszélő humanoidok, és hogy miért távoztak innen.
– Rendben. – Mondták a lányok szinkronban. James elmosolyodott rajtuk. Olyan engedelmesek voltak ezek a fiatal vadócok. Más valószínűleg nem tudta volna kordában tartani őket. Ostorral bizonyára nem lehetett volna rendet tartani a Dragon mindenkori legénységében. James azonban tudta, kivel hogyan kell beszélni, hogy az ő oldalán maradjanak. Most a trónon gondolkodott el először azon, hogy ő nem csak New Camelot legerősebb kapitánya, de valahogy a királya és prófétája is a kolóniáknak. Parancsára az egész tejútrendszerből özönlenek a hajók. De most nem ért rá elmerengeni a hatalmán. Felállt és elindult a hangárak felé. Egy perc múlva a Dark Dragon leszállt. A kapu kinyílt és a legénység fegyverrel a kézben kilépett a hajóból. Amikor meglátták Jamest, ujjongva futottak hozzá. Arfol csak a távolból gratulált Jamesnek.
– Hát a lyányok? – kérdezte vidáman
– Dolgoznak. Ahogy ti is mindjárt. – Hívta Arfolt, a kommunikációs tisztet, Jimmet, Georgeot, és a kisegítő szerelőket, illetve a vadászpilótákat. Elsétált egy tárgyalóterembe és kiosztotta a feladatokat az őt körülvevő embereinek.
– George! Te, néhány embereddel rendbe teszed a hajót és felkészítitek új technológiák beszerelésére. Jimm! Megvizsgálsz itt minden egyes kütyüt és mindent begyűjtesz, aminél a hajón még nincsen jobb. Gordon! – Fordult a kommunikációs tiszthez. – Próbálj meg kapcsolatot létesíteni a flottával. Ha nem vagyunk ott, Camelot eleshet. – Arfol! Te segítesz Reának.

Olyan technológiákat találtak, amilyeneket még soha nem láttak. A komputer adattárában benne volt több ezer galaxis részletes térképe. A technológiai szint magasabb volt, mint amit valaha is láttak. Még Arfol is ámult a különleges megoldásokon, amiket az itt lakók saját védelmükben kitaláltak. A harmadik napon Rea talált egy egész fájlt, ami megkérdőjelezte az ember kialakulásának egész történetét. Ez arról szólt, hogy egy faj, – aki ezeket a hatalmas építményeket készítette – túlfejlődött és elgyengült. Oly jól tudták gyógyítani a betegségeket, hogy szervezetük elfelejtette, hogyan lehet ellenállni bármilyen külső támadásnak. Olyan jó gépeik voltak, hogy izmaik elsorvadtak. Védőruháikhoz úgy hozzászoktak, hogy nélkülük már nem is élhettek. Végül nem maradt belőlük más, mint gépek. Az agyukon kívül minden szervüket kicserélték. Amikor rádöbbentek, mivé váltak egymásra mutogattak és egy hatalmas háborúban galaxisokat irtottak ki. Csak néhány faj tudott ellenállni hatalmas seregeiknek, vagy tudtak elbújni előlük. Az alakváltók ebben az időben lettek. Több faj együtt fejlődte egy olyan néppé, ami bármilyen alakot fel tud venni. A mletiklánok ebben az időben fejlesztették ki technológiáik nagy részét. Amikor végre békét kötöttek, hatalmas bánatot éreztek amiatt, hogy a fél univerzumot lerombolták. Saját maguk régebbi generációjával telepítették be a lerombolt világokat. A Fölről egy külön fejezet van. Az élettől nyüzsgő bolygón nem volt különösebb intelligencia, csak száz lázadó fajtársuk. Felégették a bolygót. Ez hatvannégymillió évvel ezelőtt történt. Mikor visszatértek, megtanították az ott talált viszonylag primitív lényeknek – embereknek – az építészet alapjait és még sok mást is. Ők építették az első piramisokat, amik halvány másakén az ember elkészítette sokkal kisebb épületeit. Megtanították az embereket az írott szó értelmére és megígérték, hogy még visszatérnek. Egy csapat embert magukkal hoztak erre a bolygóra, és ez lett a végzetük. Egy embert megcsípett egy itteni őshonos állatfaj. Az ember észre sem vette, de a testében mutálódott a méreg és ez az idegenekre végzetes hatással volt. Mind egy szálig meghaltak még azelőtt, hogy a védelmi rendszert kikapcsolhatták volna, pedig ezt a hatalmas rendszert az embereknek építették. Amikor ezt elmondták a helyieknek, ők elmondták, hogy vannak erről legendáik, amiket négyezer földi éven át megőriztek. Amikor a fekete lyuk eltakarta a napot, már fel voltak rá készülve. Azelőtt ez egy paradicsom volt, de most, hogy nincsen nap, egy pusztasággá változott. Az egykor hatalmas óceán most egy egybefüggő jégtábla, mely alatt barlangrendszerekben laknak, ahol bioenergiával egy saját kis édenkertet tartanak fönt maguknak. Összesen háromezren vannak, de nem fogynak évezredek óta, mert hozzáfértek az egykori idegenek technológiáinak egy kis részéhez és ezért szinten tartották a szaporulatot. Sajnos a bolygó ennél több embert nem tudott volna életben tartani, amióta a nap energiáját, ami melegítette a bolygót, elnyelte a fekete lyuk. Az idegen technológiákat az emberek nem tudták teljes mértékben felhasználni, ezért szükségük volt a természet erejére is az életben maradáshoz. A bolygót nem hagyhatták el, mert a védelmi rendszer lelőtt minden a légkörbe bármelyik oldalról berepülő hajót. Ahogy megismerkedtek a bolygó embereivel, megtudták, hogy az egykori nagy inka és egyiptomi birodalom lakói voltak az őseik. A fiatalokat és kalandvágyókat összegyűjtötték az idegenek, és magukkal vitték egy új világba, mely akkor még gyönyörű volt. Apró pici szigetek egy hatalmas óceánban. Később a jég miatt az óceán egyetlen hatalmas jégpáncéllá alakult. James csodálkozva nézte ezt a fagyos világot. Ugyan a Dragonon megtalálható legmelegebb öltözetben volt, mégis didergett. Ezek az emberek viszont, akik nemzedékek óta itt laktak, rövid ujjú ruhákban és egyszerű vászonnadrágokban jártak és munka közben izzadtak. Amikor felmentek a Dragonra nagyon melegük volt. Levetkőztek és folyt róluk a víz a huszonötről tizennyolc fokra lehűtött folyosókon. Jamest azonban nem ez izgatta. Ideges volt az otthon maradt társaiért. A háborúnak még nem volt vége és tudta, hogy a kalózok is támadnak, amint megtudják, hogy ő eltűnt. Nem tudta megérteni, hogy az oly megbízható és talpraesett Kim hogy hibázhatott ekkorát. A bolygót egy héttel később hagyták el. A telepesek közül senki sem tartott velük. Ők jól érezték magukat a saját kis világukban, főleg most, hogy örökségük – a hatalmas épületeket – átvehették. A hajó egészen megváltozott. Ugyan kívülről ugyanolyan maradt, hatalmas fejlődésen ment át. Többek között az álcázó rendszer hajtóművekre vonatkozó hátrányát kiküszöbölhették. Egyetlen problémára nem találtak megoldást: Nem juthattak haza. A hipertér hajtómű nem tudott volna ekkora térhajlítást végezni. Azonban kidolgozták az ugrásokon működő stratégiát és ehhez külön vezérlőt építettek a vezérlőműbe. Az új térképek alapján elindultak egy távolabbi világ felé, ahol segítséget vártak ahhoz, hogy eljuthatnak a szomszéd galaxisba. Négyezer évvel azelőtt mindössze három olyan nép volt, aki képes volt a galaxisok közt utazni, ezek közül a legbarátságosabbat látogatták meg. Ahogy kiléptek a hipertérből, egy hatalmas szilánkhalom kellős közepén voltak. Úgy tűt a bolygó időközben elpusztult.
– Analízist! – Mondta a tudományos tisztnek.
– A bolygót percekkel ezelőtt pusztították el egy nagyteljesítményű részecskeágyúval.
– Hol van a hajó.
– Mindenhol érzékelnek a műszerek hajtómű-aktivitást. Még egy pár másodperc. Megvannak. – A monitoron rengeteg apró vörös folt tűnt elő.
– Álcázást be! – Kiáltotta James. Ugrott és már távol is volt a tűzvonaltól. – Kapcsolatot az idegen flottával! – A képernyőn egy humanoid arca jelent meg.
– Maguk kicsodák?
– Észak Lázadói vagyunk. – Mondta a humanoid valami furcsa nyelven. Csak James és Arfol értették meg, mit mond.
– Fregoliánok?
– Igen. A büszke harcos klán.
– Én benneteket kereslek.
– Nem vagyunk hajlandóak senkivel sem egyezkedni, mint látjátok az anyabolygó ne adta meg magát és elpusztult. Ne akarjatok a sorsára jutni!
– Én csak segítségeteket kérem.
– Nem segítünk senkinek. Bújjatok elő, vagy a csillagot is elpusztítjuk, ami mögött rejtőzködtök. – James elmosolyodott. Ezek szerint nem látták őket.
– Nem akarunk senkit bántani. Felesleges fenyegetőzni. Segítséget kérek.
– Nem tudtok ártani nekünk. – Nevetett az idegen. – Ha nem mutatjátok meg azt, hogy mit tudtok, meghaltok. – Mondták.
– Élesítik a fegyvereiket. Ha a csillagot elpusztítják, ők is meghalnak. – Mondta Kim
– És mi is. Mutatkozzunk be! Lézerekre tíz százalékot! – Elindította a hajót. Észak lázadóinak hajói egymás után vesztették el a pajzsukat. Szándékosan olyan szögből tüzelt, hogy még a legbutább élőlénynek is egyértelmű legyen, nem a csillag fedezékéből tüzelnek. Ezt a Fregoliánok is észrevették. Kapcsolatot próbáltak teremteni. James fogadta.
– Most már elhiszi, hogy nem ijedünk meg maguktól?
– Igen. Mit akarnak?
– Eljutni a szomszéd galaxisba.
– Van egy ajánlatom.
– Igen?
– Tizenkét űregység múlva – „Tehát egy földi nap” számolta át James – Dragoszverseny lesz a Centaury Bétán. Ha megver engem, magáé a technológia.
– Ott leszek. – Mondta James.

IV. fejezet
Dragoszverseny

Amikor megérkeztek a bolygóra, jóval a fregoliánok előtt, megtudták, hogy a Dragoszverseny afféle űrbeli roncsderbi. Tizenöt és ötszáz tonna közti vadászok versenyeznek egymás ellen. Nevezési feltétel volt, hogy mindenki három-ötfős rajokkal vonuljon fel, amiknek legalább két kategóriába kellett esnie. Legalább három fegyvernek kellett a vadászokon lenni és valamilyen pajzs, az álcázás használata viszont tilos volt, a gammafegyverekkel egyetemben.. Az egész bolygó fel volt bolydulva a verseny hírére. Mindenki a felszíni hangárakban dolgozott az utolsó simítások elvégzésén. Volt olyan vadász, ami csak egy pilótafülkéből, egy hajtóműből és rengeteg fegyverből állt. Megint mások hajóin látszott, hogy békés célokra tervezték őket, mert az a néhány könnyű ágyú, ami rajtuk volt, erősen elütött a pici vadászok többi részétől. James mosolyogva figyelte a verseny előkészületeit. Ez a szokás állt a földről jött pilóták között is. Öten- hatan összegyűltek a naprendszer egy elhagyatott pontjain és gyakoroltak. A különbség viszont az volt, hogy ott könnyűlézerekkel lőtték egymást és nem teljes arzenállal, mint itt. James mégis teljes nyugalommal sétált a vetélytársak között. Látta, hogy a fegyvereik nem speciális katonai eszközök, hanem házi tákolmányok. Nem voltak semmivel sem fejlettebbek náluk, sőt! Sok mletiklánoktól átvett technológia jóval fejlettebb volt az itt felvonultatottaknál. A hajtómű-technológia nem volt meghatározva, ezért a hipertérgenerátoraikat is használhatták. Ilyen sem volt másnak. Utolsónak iratkoztak fel. Három könnyűvadásszal és egy könnyű aknarakóval vonultak starthoz. James, Rea, Kim és Arfol voltak a négy pilóta. A felállás egy gömbforma volt. Amin egymással szemben álltak fel a versenyzők. A versenynek a kategória-kitételeken kívül egyetlen szabálya volt. Az a nyertes, aki tovább bírja. A versenyzők egy fénypercnyi körön belül helyezkedhettek el. Aki ebből kilépett, az kiesett. A startot az jelezte, hogy egy aknarakó hajó által a gömb közepén elhelyezett időzített tűzijáték felrobbant. A rajt előtt a rádióhálózaton egy idegesítő hangú férfi beszélt. Felsorolta az említésre méltó hajókat. Utoljára őket konferálta be.
– És végül, de nem utolsó sorban egy késői nevező, akit eddig még nem láthattunk versenybe szállni, teljesen egyedi felszerelésű hajókkal New Camelot csapata James Cavalari admirális vezetésével. Ahogy látom, izgalmas verseny várható. Az aknarakó már el is indult. A közönség visszavonul. – Pár másodperc szünetet tartott, aztán elkiáltotta magát. – Vigyék onnan azt a cirkálót! – James ekkor vette észre a mögé magasodó felderítő-cirkálót.
– Dragon! Három kilométerrel hátra! – Szólt a kommunikációs rendszerbe
– Nem. Ez őrültség!
– Nem először csinálunk nagyon jól végződő őrültséget. Különben is! Nagyon jó esélyünk van nyerni. Nincs még egy ilyen jól felszerelt raj.
– De…
– Csönd Aur! Vissza! Ez parancs.
– Rendben! Értettem. Csak nehogy nekem legyen igazam. – Látszott a hatalmas hajó fordulása, ahogy elvette a kellemes árnyékot és a zöldeskék fényben égő csillag elkezdte melegíteni a vadászok testét. A felsorakozott mezőny a középen hagyott hatalmas hellyel együtt nem volt akkora, mint a cirkáló. Egymással szemben volt a Dragon és a Fregolián zászlóshajó két romboló támogatásával, ami valószínűleg a Dragon jelenléte miatt csatlakozott a nézőkhöz. Elméletben nem szabadott beleavatkozni a versenybe kívülről, de a nyerni akarás nagyon erős tud lenni abban a csapatban, aki egész évben erre az eseményre készült, és az összes pénzét beleölte az előkészületekbe. Itt mindig csak egy győztes volt, de az hatalmas pénznyereményt és különböző csillagközi kedvezményeket kapott. A lerakott akna robbant. Színes fényözönnel árasztotta el a különböző kinézetű és méretű vadászokat. Elindultak.
– Akkor mutassuk meg a predatorvadászok erejét! Forgóalakzat! Vegyük körül Arfolt. Indulás! – Belecsapódtak a tömegbe lézerekből folyamatosan lőttek, az aknarakó pedig potyogtatta a hajópusztító aknákat. Egy másodperccel a lerakás után robbantak. Aki nem állt félre a lézerek zárótüzétől, az elpusztult a bombák robbanásától. Rögtön az első tíz másodpercben ezrek hullottak a sok ezer versenyzőből, akik berepültek a fölállított gömbpálya közepére. Jamesék egyetlen karcolás nélkül jöttek ki a másik oldalon. Ekkor vették észre először a Fregolián vadászokat. Használták a hipertérhajtóművet és rárepülő alakzatban kerültek az ötös raj mögé, és nyitottak tüzet teljes sprektumon. Az ötös alakzatból pillanatokon belül hármas lett, mert a két szélsőt eltalálta Kim és James. Kitértek és szétszóródtak az ellenfél vadászai, de ekkor Arfolnak gyűlt meg a baja egy az aknarakó vadásznál gyorsabb és jobban manőverező ötös elfogó rajjal. A többiek támogatták és kiiktatták a csapatot. Ekkorra a versenypályán nem maradt több száz vadásznál, akik majdnem mind szenvedtek valamilyen sérülést. Jamesék újrarendezték a rajt, és ismét rohamoztak. Egy nagyobb gócpontot támadtak meg, ahol harmincan próbálták megsemmisíteni egymást kiskaliberű torpedókkal. A lézerek tíz ellenfelet iktattak ki ebből a csoportból, még a leszórt gránátok tizenkettőt, viszont Arfol bekapott egy találatot a hajtóművébe, ezért ki kellett szállnia a versenyből. A hipertérhajtóművel menekült a Dragon árnyékába. Már csak három csapat állt a pályán. Egy ismeretlen elfogóraj, Észak Lázadóinak megfogyatkozott csapata és Jamesék. Az ismeretlen csapatot pillanatok alatt kiiktatták a Fregoliánok, majd Jamesékre fordultak. Szemből akartak támadni, de az utolsó pillanatban hirtelen a hátuk mögé került az ellenfelük. Kim és Rea oltották ki a csapatot. A egyik gép kirepült a versenypályáról. A rádiórendszeren már visszhangzott a bemondó hangja.
– És a győztes New Camelot csapata. Gyönyörű mérkőzést láthattunk. És a nap híre: Háromszázötven halottja lett ennek a futamnak. A legtöbb végleg elvesztett vadásza a Groblav csapatnak van, akit a New Cameloti csapat vert szét. Mind az öt gépüket elvesztették. A legkisebb veszteség is a New Cameloti csapaté lett. Egyetlen sérült hajójuknak kellett kiszállni a versenyből. – Folytatta volna, de ekkor a Fregoliánok zászlóshajója tüzelni kezdett a nézőkre. Valószínűleg dühítette őket, hogy vesztettek. James nem tétovázott.
– Dragon! Pajzsot fel! Bénítsátok le az ellenfelünket! Vadászok! Támadás! – A két romboló egyenesen feléjük tartott és bután megálltak az űrben, mikor az álcázás miatt eltűnt James kis csapata. A dragonra akartak támadni, egy pillanattal később pedig eltűnt a szemük elől.
– Úgy látszik, Észak Lázadóinak csapata elég agresszíven akarja megtorolni a vereséget, de most méltó ellenfélre akadt. – Valószínűleg ők is belátták, mert a hipertér ugrópont felé akartak menekülni, de a hajtóműveik egy gyönyörű találat nyomán elpusztultak, nem mehettek sehová. A kis hajók a versenyről rajokban menekültek, miközben a Fregolián zászlóshajó dühödten támadta őket, amíg a lőtávolában voltak. A dragon ismét láthatóvá vált a csatahajó fölött, ahol csak könnyű lézerei voltak, ezekre pedig tüzet zúdított. Főhajtóművek nélkül esetlenül próbált célra állni a monstrum. A könnyűcirkáló mozgékonysága ekkor látszott meg igazán. Könnyed mozdulatokkal tartotta a megfelelő távolságot. Úgy látszott, az ellenséges hajó csúnyán meg lesz alázva, de ekkor az ugrópont kinyílt. Százával özönlöttek a kis rombolók és tízesével a cirkálók. A Dragon eltűnt, és a Cameloti vadászok szúnyograjként repültek ki a hangárból. James a fregolián zászlóshajó felé kapcsolatot nyitott.
– New Camelot nevében felszólítom a tüzelés beszüntetésére, vagy kénytelenek leszünk elpusztítani az egész flottát. – A válasz kicsit késve érkezett.
– Nem hagyjuk, hogy elmenjen, de ha egyetlen hajónkat is kilövi, nem tartjuk a megállapodást.
– Adják át az adatokat és távozunk!
– Nyissák meg a pajzsot, és át tudjuk küldeni.
– Rendben. – A Dragon levetette energiapajzsát. Adatok érkeztek nagy mennyiségben. Hajtóműtervek és a féregjáratok koordinátái. És a fregoliánok ekkor támadtak. Kilőtték a cirkáló energiafegyvereit és megbénították a torpedóvetőket. Az adatküldés megszakadt, ahogy a Dragon ugrott. Az elhárító pajzsnak köszönhetően a főgenerátor nem sérült meg, és más komolyabb sérüléseket sem szenvedett a pajzs és a hajtómű, viszont fegyverzete nem maradt. Amikor kiléptek a térből, a mélyűrben voltak egy aszteroidamező kellős közepén.
– Kárjelentést! – Ordította James
– Hajtóművek rendben, az elhárítópajzs levált, nincsenek fegyvereink, a generátorok túlmelegedtek, a hajtóművek és az energiapajzs rendben.
– Az adatok?
– Megérkeztek egy térgenerátor tervei, és ennek a galaxisnak az ugrópontjai, de nincsenek kormánypozíciók, ami nélkül vakon ugranánk. Bárhol kiköthetünk.
– Értem. Tehát nem vagyunk előrébb semmivel, csak szereztünk még egy ellenséget.
– Egyet? Szerintem mindenki az ellenségünk lett a versenyen. – Mondta Arfol – Nagyon erős gyűlölet sugárzott belőlük.
– Azt én is éreztem, de azt hiszem még békíthetőek. – Válaszolt James
– Rosszul hiszed. Ezeknek lehet, hogy ez az egész életük. Valószínűleg születésüktől erre nevelték őket. Mi pedig idegenként idejövünk, és elhappoljuk előlük az áhított címet, még hogyha a nyereményünket nem is vettük föl. – Fűzte hozzá Kim, aki nagyon otthonosan mozgott a bolygók kocsmavilágában. – Nem fognak soha megbékélni velünk.
– Nohát. Ehhez a galaxishoz nekünk semmi közünk, soha nem fogunk ide visszatérni, ezért ne is siras_distinctsuk a meg sem szerzett békét. Dolgunk pedig akad elég. Rendbe kell hoznunk a hajót, és be kell szerelnünk a hajtóművet. Még van két jelöltünk. Habár nem valószínű, hogy ennél békésebb fogadtatásban lesz részünk.

V. fejezet
Fragok

A javítás három napig tartott. A hajó rendben újra útjára indult. Egy több ezer éves térképpel utaztak. Amikor ismét kiléptek a térből, egy lakatlan bolygóhoz érkeztek. Nem volt senki azon a helyen, ahol egy hatalmas civilizációnak kellett volna lennie. A kiküldött szondák beszámoltak romokról, amelyeket az őshonos vörösesbarna növényzet teljesen benőtt. A hely gyönyörű lehetett több száz évvel azelőtt, de ekkorra nem maradt ott más, mint az ősök szelleme. Nem volt valószínű, hogy ezen a helyen bármilyen információt beszereznek a féreglyukakon való utazásról. A Dragon teljes legénysége, beleértve a kapitányt is, le volt törve. Egyetlen lehetőségük maradt, de nem merték megpróbálni. Egyedül Arfol maradt nyugodt és csitította a kedélyeket. Prímán megtalálta a helyét az évezredes romokban. Mindig is érdekelték az ősök, és egy ilyen öreg faj felkeltette az érdeklődését. Ahogy leszállt a bolygóra és körüljárt, és megcsodálta a hatalmas építményeket. Két hetet töltöttek itt bármilyen számítógép után kutatva, ahol tárolhatták az egykori lakók az adataikat, de semmit nem találtak. Úgy látszott az itt élt lények minden tudásukat magukkal vitték a sírba. Menniük kellett. A Dragon újra ugrott, utolsó lehetőségük felé. Lassan nem is bizakodtak abban, hogy egyszer hazajutnak. Amikor kiléptek a térből, már látták, hogy megtalálták, amit kerestek. Nyüzsgő űrkikötőhöz érkeztek. Amint elindultak a bolygó felé, őrhajók támadták meg őket. A kapcsolat nyitott.
– Állítsák le hajtóműveiket, kapcsolják ki a pajzsot és deaktivizálják a fegyvereiket! Azonosítsa magát! Bekísérjük önöket a háromszáztizenhatos hangárba. – Hallatszott a fordítóprogram hangja. Nevetségesen apró volt a Dragon a hatalmas őrcirkálók mellett, mégis féltek tőle. Láthatón jobban felszerelt és erősebb hajó volt a szabvány Frag cirkálóknál.
– James Cavalari vagyok, a Dark Dragon kapitánya és a New Cameloti Szövetség vezetője. A hajtóműveinket leállítjuk és a fegyvereket is kikapcsoljuk, de a pajzsot nem engedjük le. Vezessenek a parancsnokuk elé! – Mondta James parancsoló hangnemben. A kemény hang megtette hatását. A cirkálók eltávolodtak és elindultak előre. A Dragon könnyedén utánuk ment. Nem esett nehezére tartani a lépést a felszín sziklái között a széles és lomha őrhajókkal. Amikor leértek egy hatalmas dokkhangárhoz, otthagyták a Dragont, és a szárazföldi egységek vették át a hajók helyét. Három tank állt célra alattuk és két század gyalogos várta a fogadásukat. A Dragonnak egyetlen lövésébe került volna a teljes fogadóbizottság elpusztítása. Kiszálltak a hajóból. A legénység közben átöltözött díszegyenruhába, és amikor kiléptek, nagyon ünnepélyes hangulata volt az eseménynek. Egy tábornok várta őket. Amikor James kilépett, meghajolt. Ez a faj humanoid volt, bár külsőre alig hasonlított az emberekre. Aurájuk szabad szemmel is látható volt, koponyájuk helyett pedig csak egy darab bőr védte az agyukat. A tábornoknak voltak csápjai, míg a többinek nem. Az most előrelépett és meghajolt.
– Üdvözlöm Cavalari parancsnok. Nagyon örülök, hogy ilyen magas rangú tisztet láthatok vendégül. Ez a kettes és hármas gyalogsági század. Bocsásson meg, de az ősök kipusztulása óta itt már semmi sem a régi. Én még láttam azokat az időket – hirtelen ráeszmélt arra, hogy mit beszél, és gyorsan rátért a tárgyra. – Miben lehetek szolgálatára?
– Köszönöm, hogy ilyen hamar a fogadásomra sietett. Van egy nagy problémánk, amiben csak önök tudnak nekünk segíteni. – A tábornok egy kis ebédlőbe invitálta őket, ahol takaros kis ebéd várta őket. Valahogy Jamesnek visszaidézte New Cameloti irodáját. A fogások is nagyon hasonlítottak az emberek által fogyasztottakra. James hosszan elmesélte a történetüket. A parancsnok csak ült hallgatagon és figyelt. Amikor James befejezte, sóhajtott, majd így szólt.
– Törvényeink tiltják technológiák kiadatását, amióta az ősök nem adtak hírt magukról, de a maguk problémája nem érinti az itteni belügyeket. Amennyiben megfogadják, hogy ide soha nem érkeznek fegyveresen, átadhatom a kért információkat. Örülök, hogy a vendégeim voltak, remélem a jövőben is meglátogatnak, bár akkor már valami kisebb hajóval, amihez nem kell hangárat kiüríteni.
– Én is remélem, hogy még lesz alkalmam eljönni ide. – Mondta James – Ha bármire szüksége van, amit adhatok, akkor mondja el, már az öné is. Nem is tudom, mivel szolgálhatom meg azt, hogy végre hazajuthatunk.
– Ha a hologram készítő gépüket oda tudnák adni, bőségesen visszaadnák a kölcsönt.
– Ennyit szívesen tehetek.
– Tudósaink évszázadok óta próbálják már megfejteni a technológia titkát, és ez egy hatalmas gazdasági előrelépés lenne klánom számára.
– Örülök, hogy segíthettünk.

VI. fejezet
„Édes otthon”

Három hetet töltöttek vendéglátójuk házában. Ezalatt a hajót gyönyörűen rendbetették. Ahogy felszállt a dokkból, csak úgy sugárzott a reggeli fényben a borítás. A fegyverek szája ártatlan kis ráncok voltak a hatalmas hajón. Felkészítve arra, hogy méltón térjen haza. New Camelot monumentális címere a farkon újra volt festve. A fegyverzet is feltöltve, minden rendszer száz százalékon üzemelt. James nem is tudta, milyen jól tette, hogy felkészítette a hajóját mindenre. Senki nem tudta, hogy az alatt az egy év alatt mi történt azzal a hellyel, amit otthonuknak neveztek. Az ugrás előtt mindenki a hídon volt.
– Ezt a technológiát még nem használtuk. – Kezdte James – Nem tudhatjuk azt sem, hogy hazaértünkkor mi vár bennünket. Az ideérkezésünkkor nagyon nagyot ugrottunk, és az időben is csúsztunk. Egy éve nem voltunk otthon. Egy háború kellős közepén vesztettük el a kapcsolatot Camelottal. Legfőbb szövetségeseink a Kalóz Szövetség, mellyel én voltam az egyetlen kapocs, lehet, hogy cserbenhagyott bennünket. A Mletiklánok lehet, hogy megvonták a támogatást Arfol eltűnése miatt. Nem tudjuk, mi vár otthon. Készüljünk fel a legrosszabbra! Amikor kilépünk az ugrásból, rögtön térhajtóművel ugrunk egyet, bekapcsoljuk az álcázást és a pajzsot… Na hajrá! – Fejezte be sután és leült. Mindenki elfoglalta a helyét. Kim magában kuncogott egy pár pillanatig, miközben beállította az ugróhajtóműveket. A hajó finoman megremegett, ahogy a impulzushajtóművek kiemelték a hajót a légkörből. Ahogy lerázták a bolygó levegőburkát, a cirkáló mozgása sima lett, érezni sem lehetett azt, hogy hatalmas sebességgel halad az ugrópont felé. A kapu kék fényében érdekes színben látszott az arcokon az izgatottság. Arfol szinte remegett az idegességtől. Őneki nem voltak finom arcizmai, amik kimutatták volna az érzelmeket, ezért valahogy egész lényéből sugároztak az érzelmek. James kívülről nyugodtnak látszott, csak Kim látta, ahogy a szája széle finoman remegett. Ő valóban nyugodt volt. Egyik galaxis egy alakváltónak olyan volt, mint a másik. Nem okozott volna gondot neki, ha valahova máshová kerül. Neki New Camelot csak egy állomás volt hosszú életében, otthonát nagyon régen elvesztette.
Ahogy a kapuba léptek, nem lépett föl a térben megszokott nyomás. Olyan volt, mintha egyszerűen az űrben utaztak volna, miközben másodpercenként milliónyi fényéveket hidaltak át. Amikor kiléptek egy vulkanikus bolygó volt előttük. A napot azonban felismerték. New Camelot jellegzetes kékesvörös csillaga. Mindenki megdermedt egy pillanatra. Ismét ugrottak, a nyomás most már fellépett és az álcázott hajó tört ki a térből a bolygó másik oldalán. Az arcokon a hitetlenség és ijedtség tükröződött. Valahogy nem tudták elhinni, amit láttak.

New Camelot pusztaság volt. A letapogatók a legcsekélyebb életjeleket sem fogták, de kimutatható volt egy erős zavarás. Szondákat küldtek a bolygóra, amik észleltek egy rejtett hangárajtót. A kolóniák katonai kódján küldtek egy berepülési kérelmet. A kérelemre válasz érkezett. A képernyőn az ifjú Gordon tábornok arca jelent meg.
– Ismeretlen hajó! Azonosítsa magát! – Jamesnek ekkor végigfutott az agyán, hogy mennyi változást eszközöltek a hajón az utóbbi néhány hónapban. A követőjelük az álcázás nélkül sem volt olyan, mint amikor elhagyták azt a bizonyos csatateret. James megnyitotta a csatornát. Mosolyogva köszöntötte alvezérét.
– Üdvözlet Gordon kormányzó! Itt James Cavalari a Dark Dragon kapitánya. Belépési engedélyt kérek az álcázott létesítménybe. – Ahogy Jamest meglátta, a fiatal főtiszt arcán halvány mosoly jelent meg.
– Az engedély megadva Dark Dragon. Sokáig voltatok távol. – A hatalmas cirkáló az épület bejárata felé indult. Ahogy a légkörbe belépett hajó oldalát és szárnyait sűrű vulkanikus pernye borította be.
– Ha saját szememmel nem láttam volna egykor ezt a bolygót, nem hinném el, hogy egy virágzó paradicsom volt valaha. – mondta Kim.
– Hát én sem éppen erre számítottam. Ha ellenség kezében lenne, legalább lenne mit visszafoglalni. – Válaszolt James. Leszálltak. Ahogy kiszálltak a hajóból, őrök állták körül a kijáratot. Középen állt Gordon. Ahogy James kiszállt, fejcsóválva végignézett a rá szegeződő fegyvercsövekre, majd elmosolyodva meghajolt és egyenesen Gordon elé ment. Senki nem tartóztatta. Kézifegyverét kérdés nélkül akasztotta le övéről és adta a tábornok kezébe. Mindenki megkönnyebbült és a fogadóbizottság tisztelgett.
– Sok mindenről kell beszámolnunk, de először te beszélj! Mi történt itt? – Kérdezte James minden bevezető nélkül.
– Először talán vonuljunk nyugodtabb helyekre. – Mondta Gordon és kiment a hangárból egy oldalsó szobába.
– Amikor nem jöttetek vissza, megijedtünk. Megnyílt a kapu, de nem lépett ki rajta senki. A képe olyan volt, mintha a semmiből kinyílt kapu csak egy kidudorodó hurka lenne a féregjáratrendszernek. Utána hatalmas sereg rohanta le a bolygót. A kalózok támogatásának megérkezésekor már nem volt itt semmi, csak gyalogság és tüzérség apró csoportja a felszínen. Az ellenség, szinte acélszőnyegként borította a bolygót. Drasztikus módszerrel oldották meg a problémát. Mivel, nem látták a Dragont, arra gondoltak, hogy már minden elveszett, ezért bolygópusztító fegyverekkel bombázták Camelotot. Ekkor derült ki, mit ért a még mindig álló bolygópajzs. Az egész planéta nem robbant fel, csak megolvadt. Amikor visszatértünk, felépítettük ezt a létesítményt. Azóta a szétszóródott Cameloti hajókra hatalmas flották vadásztak, a kalózok tenélküled nem segítenek, a mletiklánok pedig gyakorlatilag ellenünk fordultak, mert azt hitték, hogy Arfol meghalt. Te tartottad össze a Szövetséget. – Megszólalt a riasztó és egy tizedes rontott be a szobába.
– Három nehézcirkáló és egy csatahajó. – Gordon a bajsza alatt morgott.
– Itt vannak. Bármikor észrevehetnek. Most meglátjátok, milyen egy bombázás, amiből az utóbbi hónapokban kaptunk bőven.
– Vannak hajók a központban? – Kérdezte Rea és rákacsintott bátyjára
– Négy nehézromboló. – Válaszolta a parancsnok
– Zárt alakzatban kirepülés! – Adta a parancsot James
– Az öngyilkosság. – Tiltakozott Gordon
– Nem tudod, mire képes az új Dragon. Nem jutnak haza. – A tábornok elmosolyodott. Ismét visszatért a harcba. Pár másodperc múlva a cirkáló teljes álcázással kirepült, mögötte a pici rombolók nyílt sisakkal. A csatahajó azonnal kiszúrta, és torpedójából kiküldött egyet-egyet az őrnaszádok felé, de félúton eltűntek. A Dragon ekkor mutatta meg magát. Egyetlen támadással összetörte a csatahajót és kilépett az álcázásból. Az ellenfél láthatóan megijedt. Az csak rosszat jelenthetett számukra, ha egy Dark Dragonhoz hasonló legenda hirtelen feltűnik, miután egy évig senki sem hallott róla. Teljes sprektumú támadásba kezdtek, de a pajzs könnyedén felfogta a legerősebb rohamot is. Támadott, majd eltűnt és a tércsomópontot, ami az egyetlen menekülési útvonala lett volna az ellenfélnek, elfoglalta. A cirkálók új stratégiát vettek fel. Kilőtték az egyik rombolót. James felhördült – Azon utazott Gordon – Kilőtte a tettest és a többit is kiiktatta. Nem állhatott meg előtte senki. Az utolsó két cirkáló az ugrópont felé tartott. Az egyik sérült hajtóművel állt meg, a másik viszont ugrott. James egy másodpercet késett csak, de nem érte el a fotontorpedó. Azonnal visszafordult és a baráti rombolókat fogta meg és leszállt velük a bolygóra. Ahogy leszálltak, a sérült rombolóhoz rohantak a technikusok és az orvosok, de már senki nem volt életben. New Camelot elvesztette a parancsnokát. Eltemették dísztemetéssel, majd rögtön indulni készültek a kalózok bolygói felé, hogy visszaszerezzék őket a Szövetségnek. Ahogy kirepültek, szembetalálták magukat tíz nehéz csatahajóval. A rombolók visszavonultak, a Dragon viszont álcázás nélkül bekapcsolta a pajzsait és az ECM, AMS rendszereket. Nagyon picinek és jelentéktelennek látszott a hatalmas csillaghajók mellett, de nem mozdult. Figyelmeztető lövésként kilőtt két tucat aknát, és kapcsolatot nyitott.
– Azonnal forduljanak vissza, vagy senki nem jut haza maguk közül! – A képernyőn egy hájas földi parancsnok arca jelent meg. Kacagott.
– Miért? Ki állítana meg bennünket? – Kérdezte és csettintett, mire ágyútüzet nyitott a legközelebbi hajó. Amikor megépült a Dragon, darabokra tépte volna egy ilyen sorozat, de most félenergián lerázta magáról az energialövedékeket, majd válaszolt. A hatalmas csatahajó egyetlen lövéstől elvesztette pajzsát. Védtelenül haladt volna tovább, de a cirkáló egy gravitációs lövedékkel elhúzta egy aszteroida mezőbe a hajót, amitől súlyos sérüléseket szerzett, bénán visszavonult, mert tönkrement a térhajtóműve. James újranyitotta a kapcsolatot.
– Újabb jelentkezők? – A parancsnok tekintete teljesen megváltozott. Eltűnt róla a gőg, felváltotta egy elemi düh. Soha egyetlen csatahajót nem vesztett, csak a Föld védelmében bénult meg a raja. Lassan negyven éve volt parancsnok. Értett a harcászathoz.
– Mit akarnak?
– Azt, hogy soha ne közelítse meg többet a Szövetség bolygóit.
– Sajnos nem tehetem. Parancsaim vannak, amiket nem szeghetek meg, és ezek kimondják, hogy minden Camelottal szövetséges hajót el kell pusztítanom. – A kapcsolat megszakadt. Három csatahajó visszavonulást színlelt, hat pedig elindult két oldalon. A Dragon hagyta magát bekeríteni, nem mozdult, majd hirtelen ugrott és álcázva oldalba támadta a zászlóshajót. Az súlyos károkat szenvedett, de nem futott meg. A következő ugrásakor egy másik hajót támadott és semmisített meg, a feltételezett helyére sorozatot zúdítottak. Az álcázás nem szűnt meg, de a gravitációs pajzs összetört. Még megmaradt a kevésbé hatásos energia és a sokkal statikusabb elhárítópajzs. Ezekkel viszont nem volt esélyük az esetleges ágyútüzek ellen. Gyorsan elmentek onnan. Tudták, hogy a sérülésről az ellenség is tud, mert szőnyegbombázás szerűen lőttek ágyúikkal, és egyre közelebb értek. A Dragon ismét ugrott, most ismét a zászlóshajót vette célba, de egy másik csatahajó az útjába állt. Mindhárom hajó találatot kapott. A zászlóshajó a hajtóműveit vesztette el, a csatahajó felrobbant, a Dragon pedig a torpedó állásait vesztette el. Most látszott, mit ért az egész hajó átvizsgálása, mielőtt hazajöttek. A tűz nem terjedt tovább, a zóna lezárta önmagát, nem volt szivárgás. Ekkor egyszerre három helyen nyílt meg ugrópont. Egyik James volt a Dragonnal, a másik kettő pedig ismeretlen, álcázásban utazó hajó. Mind a kettő tüzet nyitott a csatahajókra. A Dragon is támadásba lendült rögtön utánuk. A csatahajók láthatóan kettő hajóról tudtak, ők nem látták az ugrópont aktivitást, csak két sötét foltot az érzékelők kijelzőjén, mivel, hogy a Dragonból még ennyit sem láttak. Tüzet nyitottak az új ellenségre, de annak nem ártott. Az viszont válaszolt, és a Dragon is pusztított. Sérült volt, de nem tehetetlen. Befejezte a munkáját a zászlóshajón. Kiiktatta a fegyvereit is, majd az egyik sérült csatahajó felé fordult. Megsemmisítette. Vadászok repültek ki a három álcázott hajóból. Az egyik raj szövetségi volt. A másik az ősöktől szerzett speciális tervek alapján épült, míg a harmadik a kalózok jelvényét viselte. Mindhárom a maga egyedi stílusában harcolt nagyon hatásosan. Kitűnt viszont, hogy a Szövetség nem fejlődött az utóbbi egy évben, mert sokkal lomhább, nehezebben manőverezhető és kisebb tűzerejű volt, mint kalóz, vagy dragonos társai. Csak a zászlóshajót hagyták életben, azt elfoglalták a kalóz egységek. A Dragon kilépett az álcázásból, megjelent a szemek előtt. Azonnal kapcsolat érkezett. A képernyőn a Raptor hídja jelent meg. Rea – aki épp ekkor ért vissza a vadászdokkból – elmosolyodott. Az ő hajója volt, büszke volt rá. Konrád arca jelent meg.
– Üdvözlünk újra parancsnok! – Kezdte Jamesnek célozva az üzenetet, majd Reát észrevéve felé fordulva folytatta. – Kapitány! Hajóját megőriztem, készen állok a parancsnokság átadására. – Konrád Rea elsőtisztje volt, az utolsó földi csatáig, amikor Rea a vadászokat irányította a Dragon oldalán.
– Üdvözlünk! A legjobbkor érkeztetek, de még szinte el sem kezdtük a harcot. Felújítjuk a hajóitokat, a Dragonra is ráfér egy javítás. – Mondta James és váltotta a kapcsolatot a kalózokhoz. A fővezér arca jelent meg a képernyőn.
– Jó nagy bajt okoztál mindanyiunknak az eltűnéseddel! – Kezdte, de James félbeszakította.
– Te is, de most nem erről van szó. Készen állsz egy új háborúra? Most már nem csak egy támogatókén, hanem valódi szövetségesként. – Megváltozott a vezér tekintete. Arca megkeményedett.
– Készen állunk. Minket is megtizedelt a háború, a gyárainkat is porig bombázták. Szükségünk van a békére, e nélkül a kereskedelmi útvonalakon nincs megfelelő forgalom, nincs mit kopasztani.
– Tehát célunk azonos.
– Igen.
– Az üzenetre azonnal gyertek a meghatározott számú hajóval! Ha nem írjuk hánnyal, mozgósítsátok az összes elérhető hadaitokat.
– Mi mit kapunk ezért?
– Békét, és fejlesztéseket. Megkapjátok a terveink tíz százalékát.
– Most?
– Igen. – James a kommunikációs tiszt felé fordult. – Küld át a harci térgörbítés technológiáját és az alapálcázást. Az újat ne!
– Megvan.
– Megfelel?
– Rendben. Várjuk az üzenetet. – A kalózhajó lomhán megfordult, majd felgyorsult és eltűnt az ugrópontban. A Dragon és a Raptor visszatért a bolygóra. Két hétig tartott a Dragon hibáinak javítása, utána indultak ismét. A Raptor ott maradt New Camelotban, új fegyverekkel felvértezve. Most a mletiklán anyavilág felé tartottak. Legerősebb támogatójukat nem tarthatták az ellenségeik között számon. Hatalmas és erős volt a mletiklán sereg. Ahogy megérkeztek az anyabolygójukhoz a kijelzőn rögtön tizennyolc hold nagyságú őrnaszád jelent meg. A Dragon nem is lett volna ellenfél ezeknek a monstrumoknak. Ha támadásra kerül sor, egyetlen lövésből felfalják, majd megkérdezik, hol vannak az ellenség hajói. Arfol egyből mentális kapcsolatot nyitott apjával. Jamesnek kavarogtak az érzelmei. Már régen nem látott Arfolon kívül mletiklánt, nem volt hozzászokva a most érzett folyamatos mentális tapogatáshoz. A barátját már rég megszokta, mint amikor az ember sokáig áll a langyos esőben, és észre sem veszi, hogy már nem esik, most viszont a langyos esőt felváltotta a jeges tornádó. Ellenségesnek és dühösnek érezte őket. Az öreg faj számára ez az egy földi év – melyet James ötnek érzett legalább – legfeljebb egy másodperc volt. Egyszerre megváltozott az érintés. Arfol felé fordult, és felmelegedett. Ez a néhány pillanatos közjáték a hajó többi utasának ijesztő volt, de Arfol vidáman szólt hozzájuk.
– A béke ismét áll. Hazatérhetünk.
– Rendben. – Válaszolta James és fordította a hajót. Az ugrással visszatértek New Camelotba. Már három szövetséges csatahajó várt rájuk.
– Nautilus! Horatius! Beregion! Üdvözöllek benneteket az újjáéledő Szövetség hadseregében. – A képernyőn megosztva megjelent a három híd. Ezek új építésű hajók voltak, felkészítve az átalakításokra. Közvetlenül a Földi Háború előtt épültek, fegyvereik sokkal erősebbek voltak, mint a Raptornak az átalakítások előtt, noha testre kisebbek voltak. Az ugrópontról ismét hajók érkeztek. Öt cirkáló, tizenöt romboló, két csatahajó. A Szövetség legtávolabbi területéről jöttek, ami úgy-ahogy tudta tartani magát. Őket is üdvözölték, és leszálltak a központba. Leszállás után elkezdték felújítani az újonnan jött hajókat. Egy hónap múlva elkészült a sereg indulásra. Közben érkeztek még. Most tíz csatahajó, nyolc cirkáló és harminc romboló állt csatasorba a legújabb fegyverekkel felszerelve. Még egy hetet vártak, mire megérkezett az ellenség. Csöndben kúsztak az ugrópontról a bolygó felé. Az álcázott Szövetségesek lassan közrefogták őket, a rombolók anélkül közelítették meg néhány száz méterre az ellenséges cirkálók pajzs és fegyverrendszereit, hogy azok bármit is észrevettek volna. Piciny láthatatlan szúnyogok voltak az ellenfél bivalyai között. A csatahajók az ugrópont felé zárták el a menekülés lehetőségét, Dragon pedig a bolygó felől figyelt. Lassan mindenki elfoglalta a helyét. Elsuttogott parancsszavak hangzottak. Az ellenfél megérezte a vészt. Fordultak volna, de ekkor a Szövetségesek össztüzet zúdítottak rájuk. Az első támadásban felmorzsolták a támadó hadsereg nyolcvan százalékát, nem volt sértetlen Földi hajó, Egyetlen lövést nem adhattak le. Újabb ugrások következtek. Álcázás nélküli szövetséges csatahajók érkeztek. A támadásuk frenetikus volt. Senki meg nem állt előttük. Az egész sereg kilépett az álcázásból. Még maga James sem számított ilyen száz-null arányú győzelemre, habár a kisebb földi hajók számára sérthetetlenek voltak. Senki nem jutott haza. Ekkor ugrottak álcázva. Cél a Föld volt. Valószínűleg a bolygót védő nehéztüzérségű állomások nem vettek észre semmit. Alattomban minden hajó a maga hatótávjáig megközelítette a planétát, és kilépett a Dragon és három csatahajó az álcázásból, akik bőven a bolygóágyúk és állomások hatótávján kívül helyezkedtek el.
– Adják meg magukat és megkíméljük a bolygót! – Hangzott az üzenet a bolygó felé. Ekkor a Jupiter ködéből tíz csatahajó emelkedet ki és nyitott tüzet.
– Ez a válaszunk. – Hallatszott az üzenet a kommunikációs készülék hangszóróiból. Kép nem jelent meg. A Szövetségiek tüzet nyitottak mind a bolygóvédelemre, mind a támadókra. Sokkal többen voltak. Nem volt, ami megállt volna előttük. A planéta védelmét porig bombázták, majd következtek a berepülő vadászok. Kő kövön nem maradt. A civil lakosságot nem bántották, de aki válaszolt a tűzre, az könyörtelenül elpusztult. A veszteségek jelentéktelenek voltak a Szövetség oldalán. Tíz vadász zuhant le, két romboló pusztult el és három nehéz cirkáló szenvedett komolyabb sérüléseket, aki túl közel merészkedett a légkörben a bolygóágyúkhoz. Megérkeztek a mletiklán szárazföldi erők. Őket kérték fel békefenntartónak a földre. Ugyan az első időkben féltek a mentális képességekkel felvértezett rémítő külsejű lényektől, de így biztossá vált, hogy a föld soha nem fog többet a Szövetség ellen fordulni. Bár ezzel együtt járt az is, hogy az emberiség anyavilága kikerült a fejlődés homlokteréből, viszont az elpusztított New Camelot a vulkanikus törmelék fölött gyönyörű fővárossá változott. Ahogy a külső kéreg lebomlott, új kőzetek és kristályok kerültek elő a mélyből, amiből a levegőben lebegő üzemek táplálkoztak. Hatalmas seregek épültek. A Földpárti kolóniáknak megadták a lehetőséget a csatlakozásra, akik ezt nem tették, azokat könyörtelenül porig bombázták. A Dragon egyszerre volt ott az összes csatában még évtizedekig, amikor örökre eltávozott most már ismert célú felderítő útjára. Azóta is él a legenda, hogy ha valahol hatalmas az elnyomás a galaxisban, megjelenik egy gyönyörű cirkáló parancsnokával, aki bámulatos elméjével és különleges képességeivel a legelkeseredettebb helyzeteket is megoldja.

VÉGE a II résznek