Ember

A robot odagurult az egyik kapszulához és ragasztott rá egy címkét.HR 0006 állt rajta. A terem tömve volt
hasonló álló-kapszulákkal, melyekben emberek feküdtek. Körös-körül kék és lila fénypászmák terítették be a
hatalmas csarnokot és egyedül a létfenntartó egység zúgott a roboton kívül. Az imént azonosított kapszulát
kezdte ellenőrizni a szintetikus, mielőtt tovább halad a munkájával. A létfunkciókat rendben találta, azonban
szokatlan viselkedést tanúsított az egyén. Néha megrázta a fejét, dünnyögött magában. Álmodott.
A robot azonnal rácsatlakozott a neuro-rendszer közvetítőre, hogy ellenőrizze, mi lehet a baj. A férfi egy réten
sétált, mellette egy nővel karöltve. Mosolyogtak egymásra és boldogok voltak. Miután egy fához értek, leültek
egy már leterített takaróra. Egymás szemébe néztek hosszasan, majd lehunyták szemüket és ajkukkal közeledtek
a másikéhoz. A robot a meghatározott protokoll értelmében hibának találta a jelenséget. A férfi ezután egy
kapszulát látott, magával szemben egy robottal, melynek vörösen káprázott érzékelője meredt rá. Látta, amint
egy kábelt húz ki a panelből, mire ő lassan elernyedni érezte testét. A kijelző azt mutatta, leálltak életfunkciói.
A robot azonnal továbbította beépített hálózati rendszerén keresztül a selejtes tereméket felettesének.
Nyomorult ember, mégcsak azt sem tudta, élt-e vagy álmodott léte két teljes percében. A robot, miután jól
végezte dolgát, letépte a címkét a kapszuláról és a következőhöz gurult. Hibájából tanulva ellenőrizte előbb,
hogy minden rendben-e az alannyal. A férfi arca megegyezett az előző alanyéval, csakúgy, mint a többié.
Életfunckiók rendben, semmi rendellenesség. Elővett egy címkét – rajta ismét HR 0006 – , immár megszakítás
nélkül folytatódhatott a sor. A robot jelentette a termék állapotát, majd tovább gurult a sötétben a halovány
neonfényes csarnok mélyébe.
Még temérdek munka van hátra…