Miután Erik elment az apjával a kis Emily, aki azért a maga 165 centiméterével nem annyira kicsi ott maradt a szobor melletti padnál, és írt. Egy A5-s méretű füzet volt a kezében, amit mindig magánál szokott hordani. De hogy a körülményekről beszéljünk hát lessünk bele ebbe a kis füzetbe, hátha több mindent megtudunk a lány érzelmeiről, gondolatvilágáról.
Kedves Énem! – olvashatjuk. – Hogy is van ez? Eljövök Amerikába, hogy hosszú órákat töltsek az én kedves barátommal, Erikkel, aki látszólag minden ok nélkül oda dob a csontot rágcsáló kutyák elé. Hogy is van ez? Lehet tévedtem, amikor egy borongós őszi napom megszólítottam az iskola udvar sarkán álló magányos gyereket?
– Szia! – odaköszöntem az akkor még teljesen ismeretlen fiúnak, aki később osztálytársam lett.
– Mit csinálsz itt? Miért nem focizol a többiekkel?
Már akkor sejthettem volna, hogy igazából milyen is ez az Erik! Bár igaz, hogy akkor még kis fruska voltam, aki minden elesetthez, kiközösítetthez odamegy. Miért is ne menne?
– Mit akarsz? – förmedt rám, s én, mint egy jó leány ott álltam, s nem tettem eleget kérésének. – Süket vagy? Hogy hívnak?
– Emilynek. – feleltem. – Téged?
– Erik a nevem, s tudd meg, hogy az egész iskolában nincs hozzám fogható.
Mindent elhittem, amit mondott. Azon kezdtem gondolkodni, hogy vajon ki fia-borja ez az Erik. Biztosan egy gazdag arisztokrata gyermeke. Hogy ez mennyire nem így van azt akkor még nem tudhattam.
– De miért vagy itt? Miért nem játszol a többiekkel?
– Ezekkel? – rámutatott az akkori osztálytársaira, majd nevetni kezdett.
Én, mint minden kisgyerek nem gondolkoztam azon, hogy otthagyjam, hanem inkább álltam ott, s megpróbáltam beljebb férkőzni az ő szívébe. Micsoda hiábavaló munka volt!
– Emily, nem jössz? – érdeklődött a jobb vállamat megérintő Katalin, aki minden bizonnyal megakart menteni ettől az alaktól. – Ugrókötelezünk a lányokkal
– Kihagyom. – feleltem, s Katalin édes arca savanyúra váltott. – Most inkább ezzel a kirekesztettel foglalkozom.
Ez a kirekesztett persze ez idő alatt szépen faképnél hagyott. Mikor megtaláltam az iskola falának tövébben sündisznó módjára kuporodott. Odamentem, s én is lekuporodtam mellé, mire ő oldalról meglökött. Eldőltem.
– Miért csináltad?
– Miért ne? – kérdezett vissza.
– Leszünk barátok?
– Te meg én?
– Igen.
– Miért ne! – felállt. – Akkor legyünk barátok!
Kedves olvasók eddig tudtunk belepillantani Emily noteszába, mivel megjöttek a drága cimborák, József és Erik. Most pedig visszaadom a szót drága kollégámnak!