Emlékeink szárnyain 2019

Őzsuta bandukolt lassan kecsesen,a hosszúkás hegyoldalt a ferdén átszelő csapáson,amelyet rokonai lába taposott a hatalmas fenyőfák között,az erdő csendes és bekesnek látszott,valahol a MATÚRA hegység közelében…Két kis pöttyös őzgida igyekezett az őzanya faránál lengedező fehér szőrpamacsok után…talán ez jelezte számukra az útirányt…A magas fenyőfák között beszivárgott a nyári napfény és a kissé hűvös,de kellemes erdőt varázslatossá tette,kezemben egy kis ezüst szelencével sétáltam,amelyben kedves társam földi hamvai nyugodtak,ez volt az o szívbeli utolsó kívánsága,hogy szétszórjam ebben a szamara is imádott bekes kedves erdőben,ahol O egykoron gyermekként sétált,szomorkodott,bánkódott,de azután mindig megnyugodott és a csendes erdő megadta lelkének a félfrissülést boldogságot,eltűnődtem- bárcsak mindig mellette lehettem volna,talán minden sokkal szebben történt volna életünkben…bárhogy is történt,mindenből O tanulságot és mely érzést vont le,azt jól tudom…soha nem feledem a legszebb nyarunkat,a találkozásunk nyarat,amikor kedves volt,de mégis csak úgy erezte barátok maradunk,most mar tudom ebben sok minden érzés benne volt,azután jöttek a szerelmes perceink…most itt vagyok,kívánságod szerint kedvesem…itt szórom szét tested földi maradványainak egy részét az erdő melyen,itt lesz velem mindig melyen lelke…másik részét a földi hamvainak a délparti tenger vizéhez elviszem,így mindig rám köszönsz minden hajnalon,így érzem örök szeretett kedvesem…Az erdő melyen a szellő szét szórta hamvaid es megőrizte a szeretet fátylait,emlékeinkben…