Én is érzem

-Én szeretni akarlak!-szólalt meg a szomszéd polcról egy kétségbeesett hang, immár ezredjére újrakezdve egy klasszikus beszélgetést.
-Te is tudod, hogy képtelen vagy rá.
-De miért?
-Azért mert nincs se szíved, se lelked.
-De honnan tudod ezt olyan biztosan?
-Onnan te buta,hogy az egész tested kóccal van kitömve.-érkezett a logikusan felépített, jól betanult válasz.
-Márpedig én szeretlek. Érzem.
-Ezt soha, de soha nem mond ki többet! Megértetted?
-De miért?-kérdezte értetlenkedve az immár megszeppent Nyuszika.
-Figyelj jól, most magyarázom el neked utoljára.Mivel nincsenek belső szerveid, így szíved sincs. Ha pedig nincs szíved,akkor semmiképp sem lehetsz élő. Aki pedig nem él, az nem tud szeretni. A legélethűbb dolog rajtad a két, nagy barna üvegszemed.
Nyuszika ezen már egy kicsit elgondolkodott. Szomorú tekintetét a magasba emelve kezdte el vizslatni a padlás sarkában fonogató nagy kaszást.Majd kérdezett.
-De akkor Ők, hogy csinálják?
-Kik Ők?
-Hát az emberek Kacsa, az emberek!
-Ők sem szeretnek.
-Nem?-csodálkozott el Nyuszika-pedig nekem igazán élőnek tűnnek.
-Tudod, ők nem azért nem szeretnek, mert nem tudnak.Sőt, nagyon is képesek rá.
-Csak?-vágott közbe Nyuszika.
-Csak nem akarnak.
-De miért Kacsa? Ez olyan borzasztóan hangzik, hogy az, aki tud ne szeressen.
Ez a kérdés még Kacsát is megfogta, pár pillanatig várt a válaszadással, majd miután kellőképpen összeszedte a gondolatait, folytatta a beszélgetést.
-Ezt én sem tudom igazán. Az emberek furák.
-De hát, mindenki azt szeretné, hogy szeressék. Vagy nem?
-Talán pont ez a kulcs Nyuszika. Mindenki csak ajándékba akarja a szeretetet, de ha arról van szó, hogy adni kéne, fülüket, farkukat behúzva menekülnek.
-Ezt nem értem. Miért viselkednek így az Emberek?
-Talán, félnek szeretni. Vagy csak így sokkal kényelmesebb Nekik. Könnyebb magukba tartani, mintsem másokkal osztozkodni.
Ekkor Nyuszika nem bírta tovább, csak úgy kifakadtak belőle a szavak.
-Aj Kacsa…Pedig, ha én szeretni tudnék. Annyit adnék másoknak, amennyit csak elviselni bírnak. Azt sem bánnám, ha nekem nem maradna belőle semmi. Nem lenne olyan ember, aki magányosnak érezné magát.Egy kis szünetet tartott, majd szomorkásan konstatálta.
-Az Emberek tényleg olyan ostobák. Pedig nagyon jó lehet szeretni…
-Bizony, hogy jó lehet.
Kacsa is engedte magát pár pillanatig a gondolataival sodródni, de hamar visszazökkent a gyönyörű álomból és gépiesen folytatta tovább.
-De ez az élet rendje. Mi nem tudunk szeretni senkit és semmit. Mi játékok vagyunk, nincsenek érzéseink. Törődj bele.
Hosszú percekig ölelte át a némaság ezt a pillanatot. Úgy tűnt egyikük sem szeretné tovább folytatni ezt a végeláthatatlan beszélgetést. Belefáradtak már csak beszélni a szeretetről. De Nyuszika azért még egyszer nagyon halkan,bizonytalanul megjegyezte:
-Pedig én tényleg szeretni akarlak.
Kacsa, szeme sarkából egy ideig még figyelte Nyuszi gyönyörűen csillogó, élethű üvegszemeit. Ha nem játék lett volna, már rég egy sértődött mozdulattal hátat fordított volna, hogy ne kelljen ezt a magányos tekintetet látnia. De mivel játék volt és mozogni nem tudott, szemeit ő is a sarokban lévő pókhálóra hegyezte.
Így üldögélt tovább a két plüssfigura gondolataiba merülve, a padláson lévő rozoga polcon, immár csendesen, némán. Talán egyikük sem akarta igazán bevallani, hogy ma este mindkettejük kóccal tömött testében, valahol a mellkasuk bal felén megmozdult valami. Talán egyikük sem vallotta be a másiknak, hogy úgy érzi a szíve szakad meg.