Epic – A Lidérc Birodalom

1. fejezet
A lidérc sors

„ Az Ellon, mint anya a gyermekeit, úgy várja haza a lidérceket. „ – Hassan kapitány

A lidércek 4211. éve.
Az űr csendes hidegében úszott a Quasarr. Nagy hajó, tele tüskének tűnő lövegekkel. A fényt elnyelő fekete színével, elbizonytalanít bármely ellenséget. Időtlen idők óta nem szállt meg sehol ez a hajó, mint koporsó szállította utasait a cél felé, ami az egykori hazája volt. A bolygó, melyről felszállt első útján, már talán több lidércöltő óta nem látta gyermekét a Quasarrt. Iszonyat mily mostoha és taszító az élet ezeknek a szerencsétleneknek. Bár büszkén vállalják fel származásukat, tudják, hogy már megvetik őket. Az egykor a galaxis felett uralkodó lidérceket.
Silla volt a hajó kapitánya. Ő is ott feküdt, ahol több ezer fajtársa, a Koporsóban. Ez a nyálas burok tartotta életben és lassította le öregedését, amíg a hajó elérte a célját. Most pedig egyszerűen kilökte magából. A kiszakadt hólyagból köré ömlött anyag azonnal lefolyt a rácsok közt. Könyökével és térdével tompított a becsapódáson, bár nem esett magasról. Ezen mindegyikőjük átesik majd. Talán azért húzta fel a méheket a Koporsó, mert a hajót megtámadták és így védte meg „kicsinyeit”.
Csupasz teste remegett, ahogy az erő megpróbált visszatérni a végtagjaiba. Valami zöldes anyagot hányt a rácsok közé. Ez a tartósítás megerőltette a gyomrát is, amely soha nem élt hús nélkül. A lidérc erejének alapja a húsban rejtőzik. Hosszú ideig csak a hólyag nyújtotta nyálkából táplálkozott alvó teste.
Szürke bőre kezdett megszáradni a hideg sötétben, ami a Koporsóban uralkodott. Megpróbálta felemelni a fejét és körülnézett. Sárga alapon, vörös szemei pásztázták a lüktető hólyagokat. Mindben egy-egy meztelen, alvó lidérc vegetált. Nyugtázta, hogy egyik sem sérült meg. Hegyes fogait vicsorra húzta és megpróbált felállni. Sikerrel. Remegő lábakkal tántorgott az egyetlen kijárat felé, mely zárva volt. Gőz csapott ki néhol a csövekből, melyekkel a hólyagok voltak behálózva. Silla végül odaért az ajtóhoz és fél könyökével megtámaszkodott rajta. Mellkasa lüktetett a sűrűn vett levegőtől. Egy tíz centi átmérőjű lyuk felé hajolt. A lyukon hirtelen egy hatalmas szem jelent meg. Ugyan olyan sárga alapon vörös színhártya, mint a lidércekre jellemző. Felnézett a rá hajoló Silla meztelen testére.
– Anya… – suttogta Silla elhaló hangon. – Engedj ki.
A szemgolyó még bámulta egy darabig, aztán fémes nyikorgás hallatszott a másik oldalról, majd mikor elhallgatott, a zsilipajtó megnyílt Silla előtt, aki átesett rajta. A szemgolyó eltűnt a nyílásban. Mindent megtett, hogy újból lábra tudjon állni, ám előtte még visszanézett, mert egy újabb hólyag nyílt meg és dobta ki magából gyermekét. Egy hosszú hajú férfi volt. Silla biztos volt benne, hogy Akhit az, örült, hogy újra láthatja. Ám sokáig nem időzhetett, Anya nem hiába ébresztette fel őket. Valami olyan történt, amit neki, a hajó kapitányának kell kézbe vennie.
A zsilip bezárult ő pedig újra lábra állt. Elindult a folyosón, Anya pedig sorban felkapcsolta a lámpákat, amik megvilágították a zord folyosók bordázott falait. Csövek és vezetékek kísérték a hídra vezető útján, még mindig remegő, meztelen teste már teljesen megszáradt. Karjait keresztbe téve a mellkasa előtt vette a lépteit. Néhol fehér hajára csöppent valami, vagy gőz csapott elé, de nem foglalkozott velük. A falak kezdtek szélesedni és egyre több, másik folyosó csatlakozott bele, ez annak a jele, hogy nemsokára eléri a hajóhidat. Megpillantotta a zsilipet és megállt előtte, már teljesen kiegyenesedve.
– Silla vagyok Anya. Beengedhetsz. – mondta a kapitány.
A szem újra előbukott a neki kialakított nyíláson és ismét szemügyre vette őt. Valami megmozdult mögötte. Silla megfordult és látta, hogy nyílik a folyosó fala. Kérdőn nézett Anya szemére. Aztán meglátta, amit neki szánt. Egy ruha esett ki a nyílásból, ami aztán bezárult. Nem volt meglepett, Anya nem szerette a meztelenséget. Már túl idős volt és konzervatív. Felvette a földről és megára öltötte. Testhez simuló, fekete ruha volt. Elegáns és kiemelte a kapitány nőies vonalait. Kapott hozzá két csukló védőt is, kesztyűket és egy pár csizmát. Nehézkesen öltözött, fura érzés volt ennyi idő után újra ruhában. De szinte simogatta a bőrét a kényelmes dressz. Az öltözködés után visszalépett a zsiliphez és újra kérte anya engedélyét. A szem visszabújt a lyukba, az ajtó pedig feltárult a nő előtt.
Nem mindennapi látvány tárult elé. A kivetítőkön a nyílt világűr sötétsége ömlött be és az éppen szemben álló nap fénye. A vörös törpétől – ami a naprendszer napja- nem messze, a Quasarr éppen egy hatalmas gázbolygó felé repült. A viharok körbenyalták a gömb testet és látszottak a vastag felhők alatt csapó halálos villámok. Ennek a zord szörnyetegnek a közelébe sem szabad menniük, könnyen meghibásodhat a hajó. Anya persze előre megtervezte az útvonalat.
Anya ott volt. A műszerfalba épített idős lidérc nő. Mozdulatlan volt, feje a bejárat felé nézett, de a szemeivel követte Sillát az üvegfalig. Anya testét hatvan százalékban csövek és vezetékek takarták, amik a hajóval és a számítógépekkel voltak kapcsolatban. A nyakából, koponyájából, karjaiból és lábaiból is húzódtak kábelek. Szürke bőre még sima volt, de arcán látszott a közel kétszáz lidérc esztendő nyoma. A hídon sötét volt. Ebben a sötétben élt Anya egyedül több mint, hetven lidérc öltőn át, amikor átköltöztették a Quasarra. Ő volt a kulcs a lidércek lelkeinek feltámasztásában. Ő tudott újra testet adni az életre váró lelkeknek. Anyára vártak, mióta elhagyták az anyabolygójukat, Ellont.
Ellon a titokzatos messzi űrből idetévedt – vagy tudatosan megcélozva azt – sáska faj martalékává évődött. Még a Quasarr indulása előtt érkeztek és felzabáltak mindent, ami élt, vagy amiből élet születhetett volna. Abban az időben több hajó is elhagyta Ellont, és szétszóródott az űrben, hogy egyszer az egyik hazatérjen és feltámassza az itt pusztult lidérc lelkeket. Talán száz lidérc esztendőre rá találták meg Anyát egy távoli bolygón. Akkor Silla apró kis gyermek volt, akit éppen hajókapitány apja tanított a lidércvadász használatára.
– Megjöttünk gyermekem. – szólt egy gépiesített női hang a műszerfalon lévő hangszórókból. – Jó érzés itthon, igaz?
– Bárcsak ezt mondhatnám Anya. Bárcsak jó érzés lenne. – mondta a kapitány és beült a kijelző előtti fekete műszerfal elé.
A paneleken is csövek és vezetékek húzódtak, keresztezték egymást. Alig volt szabad hely a monitoroknak és a billentyűzeteknek, amikkel koordinálni lehetett. Hosszú fehér haját átengedte a bal vállán, így szabadon hagyva nyaka jobb oldalát, amin egy tetoválás húzódott. Egy tövises növényszár tekeredett rajta és kúszott le a hátán, amit már a ruha takart.
– Történt valami? – kérdezte Silla, míg a monitorját bámulta és visszanézte az utóbbi évek műszaki jelentéseit, nincs-e hiba valahol. – Egy lyuk a bal fő turbina alatt? Mekkora a sérülés és mi okozta?
– Támadás ért minket. Az automata lövegek a támadók két harmadát elpusztították. Ezután takarásba kerültek a turbina alatt és feltépték a falat. Onnan már a belső automaták végeztek a maradékkal. – mondta gépies folytonossággal Anya.
– Mik voltak azok? – nézett a tőle balra lévő Anyára, akinek szája mozdulatlan maradt beszéd közben, de szemeivel Sillát fürkészte.
– Azonosítatlan. A támadók életjelekre utaló impulzusokat bocsátottak ki. A fal Klicellon borítását felsérteni szinte lehetetlen. A támadók mégis rövid idő alatt három méter átmérőjű lyukat ejtettek rajta. Az eszközük: azonosítatlan. Az ébresztést ezért kezdeményeztem a tervezett időpont előtt. A hiba javítása halaszthatatlan. – közölte Anya.
A híd zsilipje nyílt és Akhit lépett be rajta, egy alacsonyabb és fiatalabb lidérccel. Teljesen maguknál voltak, felöltözve és szinte frissen. Akhit bal arcán egy nonfiguratív ábra húzódott a szeme sarkától az álláig. Szögletes arcformája, markáns, sármos férfiasságot öltött rá. Sugárzott belőle az erő, a termete pedig tiszteletet parancsoló volt. A Quasarr második legrangosabb tisztje, Silla jobb keze, a tábornok. Mellette Laresh állt, kissé görnyedve. Vékony volt, fejformája hosszúkás, kezei lábai pálcikaként hatottak a törzséhez képest. Kezében egy vékony fém pálcát szorongatott, hátán pedig egy fekete táska volt. Ő a legfiatalabb a Quasarr legénységében, a legutolsó tanítvány. Akhit vette a szárnyai alá, századost akart faragni belőle, hogy egyszer átvegye a helyét. Senkiben nem látott ennyi kitartást és akaratot, mint ebben a fiúban, ezért választotta őt jobb kezének.
Silla elfordult kissé a székével és rájuk nézett a válla felett.
– Tábornok? – nézett rajta végig a nő.
– Kapitány.
A pillantásuk egy pillanatra összefonódott, aztán Silla magához tért és Laresht mérte végig.
– Történt egy apró incidens. – mondta.
– Mi történt? – nézett a tábornok Anyára.
– Ismeretlen élőlények támadták meg a hajót. Szerencsére Anya kiszúrta őket és a Quasarr lövegei szépen végeztek mindegyikkel, de sikerült egy lyukat ütniük a bal fő turbina alatt. – Silla felállt és egy hologram-térképet adott át Akhitnak, aki meglepődve fürkészte azt.
– Hogy voltak képesek áttörni a klicellon réteget? – nézett fel a térképről.
– Fogalmam sincsen tábornok. – mondta Silla és elindult vissza a székéhez, hogy újra helyet foglaljon a monitorok előtt. – A maguk dolga lesz felkutatni és kijavítani a hibát. Folyamatos jelentést kérek a helyzetről, ameddig én összeállítom a legénységem és Anyával felébresztem őket.
– Igen kapitány! – mondta tisztelettudóan Akhit, majd sarkon fordult és Lareshel együtt eltűntek a zsilipajtó árnyékában.
Újra a sötét, gázkitörésektől hemzsegő folyosón találták magukat, mint nem is sokkal ez előtt. Akhit csak hidegen bámult maga elé és úgy vette lépteit, de Laresh azon agyalt, hogy vajon mire gondol a tanítója.
– Esetleg valami ötlete van, tábornok? – kérdezte meg végül.
– Tessék?
– Hogy mik lehettek azok? Tudunk ebben a szektorban ilyen támadásokról, vagy egyáltalán bármiféle élőlényről? – Akhit elmosolyodott a fiú kérdésein, de tetszett neki, hogy tudni akar mindent, amit a másik is tud.
– Nagyon régen, mikor el kellett hagyjuk Ellont, te is tudod, hogy az nem véletlenül történt.
– Persze tábornok. Maga szerint a sáskák törtek ránk? – kérdezett rá a fiú.
– Személyes véleményem szerint, igen, Laresh. De nem kell tartanod semmitől, Anya nem engedne oda minket, ha veszélyes lenne. Az összessel végeztek a lövegek, te is hallottad.
Befordultak egy folyosón, ahol egy hatalmas zsilip kapu állt. A mellette lévő lyukon Anya szeme bukkant elő.
– Át kell csússzunk a hajó végébe Anya. – közölte Akhit.
A zsilipkapu máris nyílt, ők pedig beléptek a sötét dokkba. Lámpák gyulladtak fel és világították meg az évek óta érintetlen siklókat. Egyszerű szerkezetek voltak és csupán a hajóban való gyors közlekedést hivatottak szolgálni. Körülbelül ötven sin és rajta ugyan ennyi sikló dokkolt előttük. Ez az állomás mindig nyüzsgött és csak úgy száguldoztak a lidércek, volt, amikor órákat kellett várni egy szabad járműre. Most azonban nem. Beültek az egyikbe – egyenként négy, öt személyt is tudtak szállítani – és máris kilőttek a hajó tatja felé.

Silla eközben Anyával egy listát állított fel azokról a lidércekről, akik korban és szakmai tudásban megfelelnek a hajó leszállásának koordinálásához. Nehéz dolguk lesz, Anya nagyon érzékeny az erőhatásokra, és pedig a légkörbe jutáskor, hatalmas gravitációs erő nehezedik majd rájuk. Ez az egyetlen megoldás. A hídon három szék volt a kapitányén kívül. Az egyik az irányzékért, a második a hajtóművekért, a harmadik pedig a fegyverekért volt felelős. Gondosan kiválogatta őket a számítógépben lévő adatlapjaik alapján. Mindhárom fiatal, ám de jártas pilóta szimpatikus volt számára.
– Anya! Kérlek ébreszd fel nekem a 30119BM, a 75543HJ és a 30117GH jelű lidércet. – kérte Silla.
– 30119BM Ithal, 75543HJ Elyn, 30117GH Nathan lidércek ébresztése megtörtént. – közölte a gépies női hang.

Akhit és Laresh éppen egy kamrába mentek, miután leszálltak a siklóról, ahol szkafandert öltöttek magukra. A ruha zord külsőt kölcsönzött a viselőjének. Fekete és sötétlila csövekből és lapokból állt, amiből térdén, könyökén és a vállain tüskék álltak ki. A sisakjuk üvegén nem lehetett belátni, sötétítve volt. Amint elkészültek Laresh, esetlensége nevetségesen hatott a tábornok széles vállai mellett.
– A rádiód bekapcsolva marad. Mikor szólok, szépen befoltozod a lyukat, de mindent munka közben fogok mondani. – mondta Akhit.
Laresh bólintott, hátára kapta a táskát, a pálcát a kezébe vette és kilépett a kamrából. Itt már nem voltak fények. A hajó sérült része le lett zárva hála a zsilipajtós folyosóknak. Felkapcsolta a lámpát a ruhán, ami a sisakján és a vállán volt. Egy lila led is felkapcsolt a lámpákkal együtt, ez egyfajta életjel kijelzőként szolgált. Még csak állt és a zsilipet bámulta. Hatalmas fémóriás volt.
A pálcáját lerakta a falhoz, kihúzott egy kábelt a ruha derék részéből és egy csőhöz erősítette, ami masszívnak tűnt. Újra megfogta a pálcát és beállt a zsilip elé.
– Anya engedj ki! – mondta a fiú, de a hangja remegett.
A zsilip nyílt és Laresht azonnal beszippantotta a folyosó. Az ajtó bezárult, ő pedig lebegett a hideg vákuummal teli folyosón. Engedett a kábelből és megpróbálta magát előre lökni, hogy megtalálja a lyukat a falon. A lámpákkal pásztázta a sötét falakat.
– Tábornok? – szólt a rádióba.
– Itt vagyok már. Körül belül tíz méterre van tőled szinte a plafonon. – jött a statikus zörejjel vegyült válasz. Laresh kissé megnyugodott a tábornok hangja hallatán.
Kis lökésekkel haladt előre a súlytalanságban, aztán valami olyat pillantott meg, amitől először elállt a lélegzete, aztán úgy üvöltött, mint akinek az életére törtek.

– Szolgálatra jelentkezünk kapitány! – álltak sorban a pilóták, akiket Silla felébresztetett.
– Helyes! Elyn foglalja el az irányzó paneleket. Ithal a hajtóműveket veszi át, Nathan pedig a fegyverekért lesz felelős. – osztotta ki az ülésrendet a nő.
Mind a négyen helyet foglaltak.
– Főhajtómű készenlétben! – jelentett először Ithal.
– Parancsig nem indíthatja! Ketten dolgoznak a hajtóműveknél. – mondta Silla, miközben felnézett a monitorról.
– Irány koordináták 4003.3566.21! A cél: Ellon. – jelentett Elyn is.
– Mikor megérkezünk, tegye orbitális pályára a bolygó körül keringve! – adta parancsba Silla.
– Fegyverzet 99,6%. Energiák 30%-on. Kapitány! Van pár nem működőképes automata fegyver a hajó hátsó részénél. A rendszer, sérülést mutat. – jelentett Nathan.
– A támadás során a fegyvereket is megrongálták. Esetleg kiküldjek egy szerelő droidot kapitány? – mondta a gépies női hang. Anya a kapitányra meredt, aki még mindig a monitorokat pásztázta.
– Persze Anya. Ne indíts el többet, mint amire szükség van. Az energiánk még csak a minimumot érte el. – mondta Silla és ekkor megszólalt a rádiója, ami valami statikus sistergést fogott először csak.
– Kapitány! Találtunk valamit! – hallatszott Akhit hangja.

Laresh a falhoz lapult és a kevéske lámpa fényével pásztázta az óriási tetemet. A szívverése szapora volt és a levegőt kapkodta. Akhit közben bemászott a plafonon ütött lyukon. Már látta mi az. Egy két méter széles és majdnem tíz méter hosszú sáska lebegett a hajtómű alatti folyosóban. Több száz hegyes és éles lába volt, végig mindkét oldalán. A csáprágós feje alatt, négy hatalmas pengékben végződő kar nyúlt belőle. A teste alja, amihez most Akhit volt közelebb, valamiféle szülőnyílásban végződött, amiből hatalmas petéket lehet lerakni. Laresh inkább a fejével szemezett, az automata lövegek széttrancsírozták már, de még kivehető volt az egyik szeme és a hosszú, éles csáprágók. A sáska háta páncélos redőből állt, a hasa szintén, viszont sokkal puhább és vékonyabb anyagból. Azon is volt pár lőtt seb, ott folytak ki a peték maradványai.
Szürreális látványt nyújtott a féregszerű sáska hátán lemászó Akhit. Laresh már kezdte felfogni, hogy ez a példány nem árthat neki már.
– Kapitány! Találtunk valamit! – jelentette a hídra, a parancsnak megfelelően.
– Jelentést tábornok! – jött azonnal a válasz, még Silla elakadó lélegzete is hallatszott.
– Egy hatalmas sáska teteme van a folyosóban. – mondta Akhit, miközben leért Laresh mellé.
– Vettem. Észrevétel?
– Hatalmas termetű. Akár több száz lába is lehet és négy hatalmas lándzsaszerű karvégződéssel rendelkezik. – sorolta Akhit, miközben sisaklámpájával a tetemet pásztázta. – Azokkal téphette fel a klicellont. Vemhes volt. Több petét agyonlőttek a lövegek.
– Vettem. Egy petét hozzon magával, a tetemet pedig küldjék ki az űrbe azon a lyukon, amin bejött. Miután befoltozták, a petével a tudományos részlegben jelenjen meg. A további jelentésig ez a parancs érvényes. Vége. – hallotta Akhit a sisakrádióban.
– Vettem. Kiszáll. – jelentette a tábornok.
Kivette a már teljesen megnyugodott Laresh kezéből a hegesztő pálcát és megbökte a lebegő tetemet.
– Ez förtelmes! Ezekkel van tele Ellon? – kérdezte a fiú.
– Több fajtája van ezeknek. Vannak kisebbek és vannak hatalmasak, mint ez. Bár én évekig tanulmányoztam őket és láttam eredeti képeket is róluk, de erről a formájukról konkrétan, még nem tudok semmit. – válaszolta a tábornok és közben felkúszott a sáska hasfalán a peték közelébe.
– Azt hiszem itt az ideje, hogy én is tanulmányozzam őket.
– Ha harcolni akarsz ellenük, akkor valóban hasznos, de az általános hadászati oktatás is elegendő a legyőzésükre. Persze sajnos a történelem nem ezt mutatja, de valószínűleg nem egyetlen hajóval fogjuk vissza hódítani Ellont. – kuncogott Akhit, miközben késével felvágta a tetem hasfalát és kihúzott belőle egy nyalkás petét.
Másik kezével egy apró hálót szedett le, amit kirántott és így nagyobb háló lett belőle. Ebbe helyezte a petét, majd visszakúszott Laresh mellé.
– Figyelj. Most felkúszol a lyukhoz és beleirányítod a sáska farát, míg én kitolom innen.
– Jól van. – nyugtázta a fiú, de közben láthatatlanul megborzongott.

– Elhagytuk az Ulon pályáját. – jelentette Elyn. – A következő pálya az Elloné.
– A mellékhajtóművek 60%-on. Gyorsítunk. Becsült érkezés 2 lon. – jelentett Ithal.
– A fegyverek 99,8%-on. A droidok fél lonon belül végeznek a fegyverek javításával.
– Hány droidot küldtél ki Anya? – kérdezett rá Silla, miközben az energiamérő cellákat nézegette.
– Két droidot aktiváltam. A szerelés után visszadokkolnak a műszaki részlegbe, inaktív állapotban. – jött a felelet a mozdulatlan szájtól.
– Köszönöm Anya. Kevés az energiánk még a főhajtóművek indításáig. Legalább addig fel kéne töltődjenek, míg Akhit és Laresh végeznek a foltozással. – gondolkodott hangosan Silla.
Pár perc csendben telt el így, miközben csak a gépek zúgása és néhány pötyögés hallatszott, amint a navigátorok böngészték az adatbázisokat. Anya együtt működött a Quasarral, de nem egy és ugyan azok. Szimbiózisban éltek mióta rátaláltak félig holtan egy távoli bolygón. Az akkori lidércek – Silla és Akhit szülei is ott voltak – azonnal tudták, hogy a legfőbb istenük, az uralkodás és az életerő istene tartotta őt életben, mint kiválasztott. Kevés ilyen kiválasztott létezett a lidércek között, de előfordult néhány száz évente. Őket, ha összekapcsolják valamilyen létfenntartó szervvel vagy géppel, akkor ő alkalmazkodik ahhoz és minden erejével segíti a lidércek fennmaradását. Anya megtalálásával egy prófécia is megvalósult. Mikor elindult a Quasarr, elsősorban azért, hogy maradjon túlélője a sáskák inváziójának, másodrészben pedig azért, hogy megtalálják a módját annak, hogyan hozhatják újra az élők közé ott elhunyt fajtársaikat. A lidérc császár Tarkos, lent maradt Ellonon és utolsó harcosaival is a bolygót védte. Egyik nép sem kívánhatna nagyobb hőst vezérének.
Most pedig, talán száz lidérc évvel később újra hazatért a Quasarr, hogy beteljesítse második ígéretét, a lidérc lelkek feltámasztását. Halk sistergés zavarta meg a pötyögéseket.
– Kapitány itt a tábornok! – újabb sistergés. – A böhöm sáskát kilöktük utolsó útjára. Megkezdjük a fal és a klicellon borítás foltozását. Vége.
– Köszönöm tábornok. A pete magánál van?
– Elég nagy. Még sosem találkoztam sáska petével kapitány, de ez valahogy egyik rajzra sem hasonlít. – hallatszott Akhit elgondolkodó válasza.
– Jól van tábornok. Meg fogjuk vizsgálni. Vége. – mondta Silla és felállt a székéből. – Anya értesíts, ha szükség van rám. – fordult a gépre kötött nő felé.
Pár lépéssel kint volt a zsilipen a gőzös, sötét folyosóban. Egyenletesen vette a lépteit, magabiztosan. Sokkal jobban érezte magát, mint egy órával ez előtt. A dressz is kényelmes volt, feszesen simult a bőréhez. Ebben a zord világban, talán a puha öltözet és a friss hús volt az egyetlen jó dolog, ami élvezetnek számított. Ha a húsra gondolt, hányingere lett azonnal. Bele sem akart gondolni, hogy a hólyag által termelt nyálka kavarog még mindig a gyomrában. Förtelem. A csövekkel borított főfolyosóról belépett egy kevésbé szélesre, ám még itt is elfért volna egymás mellett négy lidérc. A folyosó nem volt hosszú, talán száz lépés, már látni is lehetett a végét. A zsilip fölött kék-fehér lámpa világított meg egy lidérc írásjelekből álló táblát. Fura, gótikus betűkre emlékeztető, mégis nonfiguratív ábrákkal jelölték a betűket. Egy szó különösen nagy, fekete betűkből állt. Engedéllyel!
Anya beengedte az első zsilipen, de a másik előtt meg kellett állnia, ami pár lépéssel utána következett. Mögötte bezárult, a kamrát gőz árasztotta el. Silla érezte, ahogy a friss levegő és a speciális baktériumok ellepik. Aztán belépett egy szkafanderbe, ami kísértetiesen hasonlított arra, amit odakint Akhiték használnak. Levett egy holopadot – mintha csak egy akasztóról szedte volna le – és maga elé emelve, aktiválta. Ez a szerkentyű kapcsolatban volt a Quasarr szuperagyával – ami ugye az adatbázis és az azt ellenőrző programok – és ez által Anyával is. A teremben lévők teljes névsora és adatlapjaik, részletes adatokkal. Igen, a teremben lévők – vagyis mondhatnánk inkább alvóknak őket – egy-egy feltámasztásra váró test, lélek nélkül. Anya gondosan nevelte őket, azok a DNS kódok alapján, melyeket még a Quasarra kapcsolásakor tápláltak belé. Mindegyik test annak megfelelő, mely száz éve elhullott az Ellonon a sáskák által. Bizarr csemeték. Ott lebegtek a hólyagokban, néha meg-meg rándultak, miközben Silla sorba járta és ellenőrizte őket.
A teremben harminc hólyag lehetett, tele felnőtt nő és férfi lidércekkel. Nem volt egyedi, a végében lévő lifttel további szintekre lehetett menni fel és lefelé, ami összesen százhuszonhét szinttel volt kapcsolatban. Ez háromezer-nyolcszáztíz lidércet jelentett. Silla megállt egy pillanatra és felnézett az egyik hólyagra. Tarkos teste volt benne, csupa izom és félelmet árasztó fölény. Egyszerűen sugárzott belőle az acélos erő. Silla csodálattal mérte végig a meztelen, tudat nélküli testet. Ha minden jól alakul, egyszer ez a férfi fog neki is parancsolni. Nem is olyan sokára. Ahogyan tovább lépett, elgondolkodott rajta, mekkora populáció vegetál a kihaltnak tűnő Quasarron. Anya további szinteken, – ahonnan ő is előbujt – termenként ötven főt tartott hibernált állapotban, amiből százötven szint volt. Ez hétezer-ötszáz hibernált lidércet jelent, így ha sikerült mindenkit felébreszteni és kiolvasztani élve, akkor a Quasarr teljes kolóniája tizenegyezer-háromszáztíz főre fog rúgni. Silla csettintett egyet gondolatban.
A teljes vizsgálatot a később felkeltendő orvosokra bízza, csak rutin ellenőrzést tartott a császár szintjén. Kilépett a zsilipen, levetette a ruhát, felakasztotta a holopadot és elhagyta a második zsilipet is. Visszatért a hajóhídra és odalépett Anya elé.
– Anya! Ébreszd fel a sámánt kérlek. – mondta Silla.
– 10065KL Telos ébresztése megtörtént. – zakatolta robot hangján Anya.
A koordinátorok mind felnéztek a kapitányra, Silla ezt mintha csak megérezte volna visszafordult feléjük.
– Fel kell készíteni a testeket a lélek befogadására. – mondta magyarázatként és a saját székéhez lépett és a monitorokra szegezte szemeit. – Anya! Szükségem lenne a 32100KI és 56778UJ jelű lidércek ébresztésére is.
– 32100KI Johkol, 56778UJ Tall lidércek ébresztése megtörtént.
– Köszönöm. – mondta Silla.
Helyet foglalt újra székében és kibámult az előttük égő napra. Hatalmasnak tűnt innen már, ami azt jelentette, hogy nemsokára elérik az Ellon pályáját.

Laresh belülről hegesztett, Akhit pedig kintről tolta fel a klicellon borítást a már kész felületekre. Laresh pálcája különleges volt, egy gyémántot helyezett a végére, ha hozzáérintette valamihez, akkor az felolvadt és azonnal meg is szilárdult. Így csak megpöccintette az egyik szélét és a másikig húzva, máris be is volt foltozva a lyuk. A tábornok a petét bennhagyta a fiúnál, míg ő odakint az űrben – a hajótesthez rögzítve – pakolta fel a rétegeket. Nála is speciális eszköz volt, hasonló a pálcához, de ez kifejezetten a klicellonra volt kifejlesztve, ugyanis az egyedülálló szilárdságú. Az Ellon bolygó sajátja ez az anyag, máshol eddig nem találkoztak vele. A lidércek is még csak az űrkorszakuk közepén, a galaxis feletti uralkodásuk elején fedezték fel. Nagyjából kétezer éve.
Viszonylag gyorsan végeztek a foltozással, Akhit bement a kamrán keresztül ahol felöltötték a szkafandereket. Ott találkoztak bent. Lareshen még mindig látszott az ijedtség, de ez érthető is volt a tábornok számára.
– Kapitány itt a tábornok! A foltozás kész. A petét a tudományos részlegbe szállítom, ott várok magára. Vége. – mondta a rádiójába Akhit.
– Igen tábornok! Akkor a tudományos részlegben! Vége. – jött a válasz.
– Jól van fiam. Szépen visszasiklunk, te pedig ledőlsz pihenni kicsit. Látom hatott rád az a monstrum. Legközelebb tartsd kordában az érzelmeidet. A legfeszültebb pillanatokban kell neked a legnyugodtabbnak lenned. Ha vezetni akarsz lidérceket és te magad is félni kezdesz az ellenségtől, akkor ki lesz az, aki beléd bátorságot önt? Te állsz felettük, tőled várnak majd erőt. – mondta a tábornok a fiúnak.
– Igen tábornok! – helyeselt Laresh, de a fejét lehajtotta. – Kevesen bírták volna ki félelem nélkül összezárva egy folyosónyi méretű sáskával.
– Persze. Én ezt meg is értettem fiam. De pont ezért kell neked másképp, míg mások az életükért futnak, neked oda kell állnod a halál elé. Így leszel igazi vezető. Szeretném, ha egykor az oldalamon harcolnál kiskapitányomként, de ahhoz még nagyon sokat kell fejlődnöd. – mondta Akhit és kilépett a kamrából, útját a siklók dokkolója felé véve.

A kapitány eközben elküldte a hídon megjelenő két orvost és a sámánt a Lélekkeltetőbe – ahol a lelkükre váró, tudattalan testek vegetáltak. A két orvos először is sorban megvizsgálja a termeket, aztán átadja a sámánnak, aki rúnákkal, imákkal és varázsigékkel látja el őket, felkészítve így a lélek befogadására.
Silla a tudományos részleg felé tartott, ami ugyan nem volt közel a hídhoz, ahonnan indult, de élvezte a sétát. Volt ideje egyedül lenni, kicsit átgondolni a helyzetet és az eljövendő feladatokra is gondolni. Tudta, hogy nagy dolgok előtt állnak, és ha minden tervük összejön, nevét beírják a Lidércek Könyvébe. Tarkos, a császár különösen büszke lesz rá, hogy elvégezte azt a feladatot, amit kétszáz éve ő maga bízott Silla apjára, az akkori kapitányra.
Mikor betért az üvegzsilipen, amire szintén a „Engedéllyel!” szó volt feltüntetve, meglátta Akhitot. Egy gyors pillantást vetettek egymásra, aztán a petét vette szemügyre. Legalább egy méter átmérőjű volt, narancssárga gennyes váladékszerű anyaggal megtöltve és a közepén egy sötétebb folttal, ami valószínűleg maga a lárva volt.
– Mennyi lehetett ebből benne? – kérdezte Silla.
– Tele volt a gyomra. Talán tíz-tizenkettő. – felelt Akhit, és ő is a petét kezdte vizslatni.
– Hol akarta kikelteni ezeket? Ahhoz a közvetítő anyagra is szüksége lett volna, amit szerves anyagokból állítanak elő. Itt nem talált volna ilyet, hacsak nem egy élő testben is képes kifejlődni. – gondolkodott el hangosan a nő.
– Nem lehetetlen, de valószínűtlen. Ezek nem paraziták.
– Elhullott állatokból és elkorhadt növényekből állítják össze a termesz váraikat. Talán a lidércekből rakott volna fészket? Vagy csak betörtek, hogy végezzenek velünk.
– Mindenféle halott szerves anyagból, még bélsárból is képesek fészket rakni. De nem ez lehetett a cél. Talán ez valami bolykirálynő volt, aki vezette a támadókat és utoljára bukott el a legtovább behatolva, ameddig lehetett. Félelmetes bele gondolni is, hogy mire képesek azok az éles csápok, ha a klicellont feltépik. – mondta Akhit mélyen Silla szemébe nézve.
Pár másodpercre megállt a levegő. Silla szemei csillogni kezdtek. Vágyott rá, érezte a vágyat. Viszont tisztában volt vele, hogy várnia kell a férfira, ugyanis a lidérceknél így szokás. A férfi választ, a nő pedig eldönti, kívánja-e maga mellé hátralévő életére. Akhit csak nézte őt, mélyen elmerülve a szeme fényeiben. Belelátott a nő fejébe, tudta mit akar. Nem csókolta meg. Lenézett a petére aztán vissza Sillára.
– Melyik műveletet választja kapitány? A felvágást, vagy a lárva boncolását?