Erik a Fantom : 1. Fejezet

Elfutottam, elmenekültem, minél messzebb akartam kerülni attól a háztól , minél messzebb …. hogy elfejtsek mindent !
Ám a tudat hogy minden az én hibám , nem hagyott nyugodni s az ébrenlét is rémálommá vált , mert egyre csak arra az emberre tudtam gondolni aki , egyedül ezen a világon , jó volt hozzám …. s én most a boldogtalanság sötétjébe taszítottam őt , egy ostoba kérés miatt …. , az egész életét tönkre tettem !
Sok esetben kínzott már az önutálat , de így még soha !
Megölted te szörny , minden a te hibád, Erik ! Gyűlöllek te gyilkos torzszülött ![/I] Kiáltotta elmém , s már -már úgy véltem zavaromban , hogy Giovanni szavait hallom .
Feledni akartam ezt a szörnyűséget , feledni …. minden vágyam ez volt!
Mégis az az átkozott memóriám , mely, mint a fekete lyuk úgy szívta s tartotta meg emlékeim , nem kímélt sem a rossztól sem a fájdalomtól , emlékeztem mindenre !
Az arcra …. a rémületre, mi szép vonásait eltorzította … és a rémült sikolyra , mely mindent meg rengetett .
Az egyetlen reményem az volt hogy távoztam arról a helyről , melyet a legfájdalmasabb volt látnom , s Olaszország egy másik városába mentem , Velencébe .
Egyetlen szótlan társam , mely a torzságom rejtő maszk volt , itt nem keltett feltűnést .
Talán életem eddigi évei során elsőként , itt Velencében , nem voltam szörny s nem mutogattak , sugdolóztak a karneválon , maszkom láttán. Én is egy ember voltam a többi között . Csupán egy valami volt más , én nem boldogan jöttem ebbe a városba , engem a bánat és a düh űzött ide . Engem nem érdekeltek a színes jelmezek , ruhák , a kacifántos , díszes , előkelő porcelán maszkok .
Csak egy volt mi az én szívemből is ki űzte a bánatot , a Zene volt a mindenem s ezt a szenvedélyemet igyekeztem a hasznomra fordítani .
Dalnokként léptem fel a karneválon , de nem érdekelt a hallgatók öröme , titokban csakis magamnak daloltam s az mi , ezen kívül , zsebemet pénzel megtöltötte a varázslat volt .
A karnevál , talán , harmadik hetében , már igen nagy nézettségem volt , mint énekes , hangommal , s mint bűvész , trükkjeimmel egyaránt ámulatban tartottam a közönséget. De mindezt , nem a az emberek szórakoztatására tettem , nem kívántam bohócot csinálni magamból , csak kényszerből bemutatóztam hogy a bevételből eltarthassam magam .
-… várj, amíg eljön az időd. – fejeztem be egy francia Rekviemet.
A tapsviharra és mereven meghajtottam magam, majd a közönség elcsöndesedett. Tudták mi következi.
Felnyúltam az ég felé és egy nagy pakli tarot kártyát húztam le a semmiből.
Gyors mozdulatokkal végig terítettem a kártyalapokat az előttem álló asztalon s hideg pillantásokat lövellve a maszk alól, végig néztem a sokaságon, majd gyorsan a kártyákon is.
-Ön uram, – szólítottam meg egy férfit fagyos hangon – Úgy tűnik rossz csillagzat alatt, született. Ha jól látom– a kártyákra néztem – az elmúlt hetekben igencsak nagy szerencsétlenség történt önnel .– A körül belül velem egy idős férfi lehajtotta fejét , ebből tudtam hogy nem tévedek . – Nos , azt kell mondanom hogy ma sem lesz túl nagy szerencséje . – folytattam egy kis mosollyal a maszkalat . – Egy igen értékes tárgyat fog elveszíteni . – a kezében lévő aranyórára néztem , melyet igen erősen szorított .
Szegény ördög , fogalma sincs mennyire igazat mondok .
Eszemben egy újabb lopást forgattam . Már nem egy figyelmetlen bámészkodót vertem át s loptam úgy el értékeit hogy észre sem vette azt .
Ismét a férfira pillantottam s láttam a hogy felöltője zsebének mélyére csúsztatja az órát , majd levettem róla szemem .
Két kezemmel össze söpörtem a kártyákat , melyek azonnal szabályos pakliba rendezőtek két tenyerem közt , s eltűntek.
– Az elő adásnak vége. – mondtam mogorva udvariassággal, szárazon .
Rövidet biccentettem még a tömeg felé s leugrottam a kis színpadról .
Miközben sietve távoztam , elhaladtam az órás férfi mellett . Épp hogy csak , hosszú , fekete köpenyem elsuhant a közelében , zsebem mélyén már éreztem a hideg arany órát s a maszk alatt egy kárörvendő mosollyal, néztem a szemébe miközben eltűntem a temérdek színes jelmezben tolongó között.
Igaz ez csupán pár másodpercbe telt, a férfi pillantása mégis, olyan volt, mint ha ezer évig nézett volna rám, még számomra is ijesztő, megdöbbentő .
Átlátott volna a maszkon?! A jelmezesek közt haladva kezem a maszkra tévedt.
Ez lehetetlen! Nem lehet! Tettem le az ostoba feltételezésről, de kezem még mindig vigyázva az álarcara simult.
(Florence Guerrie)