Erőspaprika

Álmos, bágyadt péntek délután volt a tsz melléküzemágának telepén. Csak néhányan voltunk benn, én a csütörtöki zeneiskolai távolmaradásomat dolgoztam le péntekenként, a többiek a szomszéd műhelyekben csak úgy túlórázgattak maguknak, talán kevés volt a pénz, vagy sok a család, mindenesetre volt egy „kemény” mag ebben az értelemben. – magamban csak lassított műszaknak hívtam, dolgozni nem nagyon kellett csak benn lenni -. Egyedül voltam a műhelyben, dolgozgattam rádiót hallgattam. Szerettem ezeket a péntek délutánokat, nem állt a főnök a hátam mögött, dolgozhattam a saját tempómban a saját elképzelésem szerint, s nem kellett a kollégák hülye történeteit hallhatnom, pecáról, fociról, fiatal kori tivornyákról, mi egymásról. Egyszer csak fapacsusos-kopogós dübörgést hallok az udvar felől, valamiféle jajveszékelést – Júúúúj……Júúúúj…… -. Amint kinézek az ablakon, a szép seggű Marcsit, a főnök titkártőjét látom elrohanni az ablak előtt, a mellére szorított törülközővel fut hátra, az épületsor végén lévő öltöző-zuhanyozóba. Kilépek az udvarra, ő már csapja is maga mögött az ajtót, és zubog is a zuhany ezerrel.
Nem értem, valami baleset érte talán? De akkor hol vannak a többiek? De nem voltak a többek sehol, már éppen indultam volna a szép asszony után, hogy nem szorul e segítségre, mikor Janó a kétméteres csoportvezető bozontos vörös feje jelent meg abban az ajtóban, ahonnan az asszony is kirontott az imént. Az ingét gombolgatta még fél kézzel és nagyot lépve felém már tolt is vissza a műhelybe a fürdő felé tekintgetve.
– Na Lalókám – kezdete rögtönzött mondókáját, kicsit utasító kicsit barátkozó hangon miközben a vállamon tartott kezével igyekezett úgy tartani, hogy se az ablakon se az ajtó résén ne lássam, mi történik az udvaron.
– N e m l á t t á l s e m m i t n e m h a l l o t t á l s e m m i t….. – aztán mély levegőt vett, mintha valami nagyon fontos dologba akarna belefogni, de nem fogott bele semmibe csak álltunk ott, perceken át mint egy börleksz filmben. Ö fogta a vállam, másik kezével fogta a kilincset és tartotta a levegőt összeszorított szájjal. No gondoltam, még Marcsit csak-csak, de ezt a vörös melákot nem fogom szájon át mesterségeslélegeztetni, ha itt csuklik össze nekem az ajtóban.
Szerencsére a fapacsusos lábak ,már visszafelé kopogtak az udvaron, már korántsem annyira sietve, mint néhány perce és amint elhaladtak az ajtó előtt, Janó kiengedte a levegőt, és már lépett a kis harkály után, de még mindig az ajtót fogva – felém fordult és most már cinkost kereső kaján mosollyal a szemében még kioktatott: – Lalókám ha erős paprikát zabálsz, vagy moss evés után is rendesen kezet, vagy ne dugdosd az ujjad mindenféle lyukakba, mert vagy te szaladsz vagy a csaj…. -, és rám csapta az ajtót