Hiába szorongatta a markában, az a fránya telefon csak nem akart megszólalni.
Türelmetlen volt már és ideges.
Naná, hogy a fia miatt, aki már megint valahol a világban csatangol.
Az ő élete rendezett, szervezett volt. Hetekkel előre tudta a programjait, abban a biztos tudatban élt, hogy nem érheti meglepetés.
Osztályfőnökként már decemberben kezében volt a szállás-visszaigazolás a májusi kiránduláshoz. A januári értekezleten kézbe vehették a szülők a pontos programot, az éttermek, múzeumok listájával.
Számára ez volt az értelmes élet.
Nehezen tudta elfogadni, hogy fia, szíve büszkesége elutasítja ezt a létformát, ő a spontaneitás híve. Becsatangolta Egyiptomot úgy, hogy programjában két dolog volt biztos: a repülőgép indulása és érkezése. Indiát úgy fedezte fel, hogy a következő nap helyszíne is az ismeretlenség homályába burkolózott.
Míg ő otthon görcsölt, aggódott, fia úgy barangolta be a fél világot, hogy lazán élvezte az utazást, szivacsként szívta magába a látványt, és lett részese olyan élményeknek, amiről otthon az anyja csak álmodott.
Mert valójában arról álmodott, ami miatt aggódott.
Szorította markában a némaságra ítélt telefont, és magában irigykedett.
1 hozzászólás
Tipikus emberi tulajdonságot tártál elénk, tetszett!