Érzés 9.

Jorgossal az élet mesébe illő volt. Hogy mit kaptam tőle: megpróbálom elmesélni, habár nagyon szegényes a szókincsem hozzá.
Mikor hozzám ér a keze tűz lobban fel bennem. Simogatása nyomán pillangók verdesnek a szárnyaikkal, honnan ez a tűz, ami bennem van és hol volt eddig? Vagy ehhez te kellettél Jorgos, hogy előhozd belőlem? A szemedbe van írva az irántam érzett érzelem. Lehet ennyire szeretni, ezt kérdezem? De van-e felelet, van-e válasz arra mai végbe megy bennem?
Lassan megismertem a szüleit és a rokonságát. Számomra egy új világ tárult fel. Az ahogy ők éltek annyira más volt. Közben kezdett a kapcsolatunk is komolyra fordulni, én még nem voltam biztos az érzéseimben, és ezt meg is mondtam neki. Nekem ez még túl gyors volt. Még mindig nagyon féltem a férfiaktól. Ő persze megsértődött. Majd hívjam ha szükségem van rá. Azzal elment. Nem tudtam, hogy nagyon hamar eljön ez az idő. Pedig az élet megint megpróbált. Olyan kegyetlenül, olyan orvul, hogy nem tudtam felkészülni rá…igaz hogy az ilyenre nem is lehet. Azt vette el tőlem akit nagyon szerettem: az apámat. Most hogyan tovább? Megint te győztél élet? Hát mennyit kell még kibírnom, hogy békén hagyj, szerinted mi lesz most velem? Egyedül maradtam. Most már nincs senki aki segítsen nekem. Kihez fordulhatok, ha fáj valamim, ki fog ezek után szeretni?
Egy család vesz körül: de ilyen magányos még nem voltam sosem!
Apám hiánya felemésztette mindenem. Tévelyegtem, kerestem, annyi mindent kell még elmesélnem. kell, hogy utat mutass, most mikor az éltem újabb fordulatához értem. Hiányzott a mosolya,simogatása, hiányzott, hogy kicsi lányomnak hívjon.
Önzőbb lettem mint bármikor az életemben. Teljesen elfordultam anyámtól. Csak azért maradtam vele mert az a környezet ahol apámmal voltam együtt, soha nem tudtam elhagyni. Mai napig ott élek azok közt a falak között az ő szellemével együtt. Beteges? Talán, de szükségem van rá, hogy érezzem a jelenlétét.
El kell raknom ezt az érzést, ezt a fájdalmat a szívem legmélyebb részére, nem foglalkozom most vele,nem vagyok elég erős hozzá. Majd később.
De még itt volt a temetés, hogy fogom túl élni, kibe kapaszkodhatok?
Akkor jutott eszembe Jorgos. Szóltam neki, talán nem haragszik és eljön velem a temetésre. És ő jött, úgy ahogy megígérte. Nem kérdezett semmit csak ott volt velem. Átérezve a fájdalmamat, most már mindig velem maradva.
Már nem hadakoztam ellene, elfogadtam a szerelmét és megpróbáltam viszonozni. Nagyon türelmes volt velem. Körbe font a szerelmével, babusgatott. A szerelem olyan mélységeibe repített amit azóta se éltem át, ahhoz csak ő kell. Csak vele lehet ennyire szárnyalni. Szeme mély tüzű varázsa elhiteti velem, hogy csak én részesülök ebben a gyönyörben ezen a világon. Fontosnak éreztem magam, legalábbis számára. Olyan fokú szerelem lett közöttünk, hogy egyre kevésbé tudtunk elválni egymástól. Ezért ennek az lett a vége, hogy hozzám költözött.
Kivirult a világ!
Göröggel élni hát az volt a mennyország. Az éjszakáinkban az istenek szálltak le hozzánk, hogy felrepítsenek az egekbe, ott élve át a mindent elsöprő vágyainkat, amit csak egymás karjaiban tudunk csillapítani. Görög istennőnek éreztem magam. Jorgos megismertette velem a görög mitológiát, bevezetett a görögök életébe, megtanultam görög lenni. Teljesen átformált az ő életükre. Megszűnt a magyarságom. Már elég jól beszéltem görögül. Állandóan csak az anyanyelvén akart velem beszélni. Mintha elfelejtette volna, hogy én nem vagyok görög. Számára csak mi ketten léteztünk. Nem engedett senkit közénk,és nem is férhetett közénk senki, nem érthette más azt ami közöttünk volt. Néha még mi magunk se értettük. Csak tudtuk, hogy sose válhatunk el. Minket egymásnak szánt az ég. Már lassan kezdtem normálisan gondolkodni, hinni az emberekben, már elmertem fogadni egy másik ember szeretetét, anélkül, hogy rettegtem volna. Jogos megtanított újra élni, élvezni az életet. Már láttam a napfényt, újra emelt fővel mentem az utcán és nem a fal mellett, szégyenkezve. Hatalmas lépés ez egy olyan embertől aki eddig az árnyékban élt. Bátran bele néztem az emberek szemébe, nem hunytam le az enyémet. Újra csillogott a szemem, fény kötözött belé. Már éreztem, hogy szeretnek és már én is teljesen át tudtam adni magam ennek az érzésnek. Bíztam Jorgosban, elhittem neki, hogy sose válunk el. Mindig egymást fogjuk szeretni. Az ahogy viselkedett velem, ahogy hozzám nyúlt, ahogy csókolt,simogatott, becézett mind azt jelentette, hogy csak én létezem számára. Túlvilági boldogságban volt részem. Jorgos az a férfi volt akit mindenki irigyelt tőlem. A lelkem már kezdett meggyógyulni.