Már öt év telt el azóta, hogy férjemtől elváltam. Eseményes , és csupa fordulatokkal eltelt öt év volt. Jorgossal nem úgy alakultak a dolgaink, ahogy szerettem volna. Lassan a mindent elsöprő szerelem kihunyt. Elmúlt a vágy. Mikor alakult így, nem tudom. De egy szép napon azt vettem észre, hogy egyre kevesebbet gondolok rá, már nem várom remegve a telefonját. És eljutottam odáig, hogy hagytam szép csendben elmenni. És ő elment. Nem tud úgy élni, hogy ne legyen mellette egy olyan társ aki csodálja, kiszolgálja, és imádja minden feltétel nélkül. Én sajnos képtelen voltam rá.Rá kellett jönnöm, hogy képtelen vagyok társsal élni. Túl önző vagyok? Lehet, de nekem így jó. Vagy csak képzelem? Ha a mostani életemre nézek, hát azt hiszem megtaláltam azt aki tökéletesen beleillik ebbe az általam elképzelt életnek. De az élet furcsa játéka Ő is zenész. Már nem is csodálkozok rajta, lehet, hogy ez van megírva, hogy csak zenészbe szerelmesedhetek bele. Hát legyen. Kemény férfi aki nem hagyja magát legyűrni. Minden nap küzdök vele, de nem enged. Ezzel felkorbácsolja a vágyamat, tűzre lobbant, majd mikor látja, hogy perzselve égek, elolt. Egy kedves szavával megnyugtat és olyanná válok, mint amilyen nem voltam még soha sem. Remegek egy szaváért, érintéséért. állandóan a gondolataimban van, vele lélegzek, vele alszom, és ő az első gondolatom reggel. Soha nem érzet érzelmeket vált ki belőlem.
Találkozásunk számomra mesébe illő volt. Mint említettem zenész, és a koncertjén láttam meg. De számomra akkor nem volt még jelentősége. Mint mindenki a koncert után én is kértem egy fotót vele,amit feltettem az egyik közösségi oldalra, és bejelöltem ismerősnek. Innentől kezdve jött a csoda, mert vissza jelölt egy kedves üzenettel, amiből szép lassan kialakult egy kapcsolatnak mondható viszony. Bár tudom, hogy teljesen más világban élünk, de hiszem, hogy azt a kis időt amit együtt tudunk tölteni, akkor csak az enyém, csak én vagyok neki. Ez boldoggá tesz. De nem kell tartanom attól, hogy a hétköznapok tönkre tehetik, mert nincsenek hétköznapok, csak ünnepnapok mikor együtt vagyunk. Első találkozásunkkor még remegve vártam, hogy jön-e értem, hogy tényleg nála fogok lenni. De ő jött és elmentünk hozzá, ahol lenyűgözött az ahol, ahogy él. De számomra ez nem jelentette semmit, mint ahogy az sem, hogy ki ő. Én csak a férfit látom benne, minden más csak kellék, egy színdarabhoz ahol nem a nézőtéren ülök, hanem része vagyok egy színdarabnak. Igen annak, mert sajnos tisztába vagyok azzal, hogy ez ami köztünk van részéről egy színjáték csupán. De nekem még így is kell, mert szeretem. Nem tudtam, hogy Jorgos után még elérhet egy ilyen horderejű érzés, és nem tudtam neki ellene állni. Hát ha már bele mentem akkor viselem,minden szépségével, és bánatával együtt. Megint én választottam, hát tűröm türelemmel.
De oly nagyot ugrottam a mesélésben, térjünk vissza kicsit a múltba, az elmúlt öt éveben történtekre. Mint említettem vége lett a Jorgossal való szerelmemnek. Jöttek megint az egyhangú hétköznapok. Berendezkedtem rá, és éltem csak szépen csendben. Dolgoztam, és elkezdtem festeni. Egész jó képek kerültek ki a kezem közül, csak valahogy a kedvem lett napról-napra rosszabb, észre se vettem, csak mikor már késő volt. Oly nagyon, hogy egy lehetetlen apróság után úgy éreztem, hogy nincs is miért élnem, mért is kell tovább ez nekem. Szép lassan elkezdtem, először csak a fejemben össze rakni, azt hogy hogyan is tudnám itt hagyni az egész életem. Majd szép lassan megjött a megoldás. Elkezdtem szervezni lépésről lépésre. Úgy voltam vele, ha az első lépés sikerül akkor jöhet a következő és ha az is, akkor szép lassan a végére fogok érni, ahonnan nem lesz vissza út. Eljött az utolsó is ,és akkor számot adtam mindennel, és rászántam magam arra, hogy itt hagyok mindent. De mást akartak oda fent, megmentettek. Kibírhatatlan napok jöttek számomra. Felismerés, hogy mégis itt vagyok, hogy folytatnom kell tovább az életem. Az életem amit nem akarok, azóta sem. Minden nap gyötrelem, élek csak bele, és nem hozz örömet, csak bánatot. De titkolom, hogy ne lássák rajtam, hiszen mindenki annyira örült, hogy élek.