A csávók ott állnak a trafik előtt. Öt kócos fejű, foltos nadrágú figura. Öt szakadt kabátú, ”szakadt életű” gyerekember. Ők a csávók. Így hívják egymást, és így hívnak mindenkit. Nekik mindenki csávó. Jó, vagy rossz csávó. Számukra csak ez a két típus létezik. A jó az olyan, hogy az első szóra szépen kinyitja a bukszáját, és odaadja azt a százast. Nem kérdez semmit, nem szól semmit, csak fizet, és már távozik is. A rossz az a fajta, aki mindenáron akar szerezni magának egy kiadós kórházi kezelést, és egy-pár nyolc napon túl gyógyuló sebet. Persze a végeredmény ugyanaz, a pénzt tőle is kicsikarják, csak itt nagyobb a felhajtás.
Szóval a csávók ott állnak a trafik előtt, válogatnak az ”áldozatok” között.
Tegnap új srác jött közéjük. Befogadták, s most ünnepelni akarnak, csakhogy ahhoz pénz kell.
– Ez frankó lesz! – szól a főnök – Ezt kiszúrjuk magunknak! Figyelj te is kopaszkám, innen már élesben megy!
A főnök egy negyven év körüli, sötét öltönyös férfit választ ki. Szépen megvárja, amíg az befejezi az újságvásárlást, majd odalép hozzá:
– Hé csávókám! Dobj meg egy százassal!
– Tessék?
– Na siess öreg, nem sok időnk van! Vár a következő kuncsaft.
– Micsoda?… Mire kell? – nyögi ki végre a férfi.
– Ó, te tökfej! Hát azt se tudod? Gyűjtést rendezünk a szegényeknek! Na, csak siess, gurítsd a markomba azt a kétszázast, és részemről elhajózhatsz – mondja a főnök, s hogy nagyobb nyomatékot adjon a szavának, odainti a többieket is.
A csávók szabályos félkörbe fogják a sötét öltönyöst, aki látja, jobb, ha fizet, és távozik.
– Tessék – mondja a férfi, miközben egy kétszázast vesz ki a tárcájából.
– Csávókám! – bátorodik fel az egyik srác – Van ott még papír pénz is, nem?
– Na de kérem! – tiltakozik a férfi.
A hirtelen beállt csendet egy rugós-kés csattanása szakítja meg. Vannak olyan pillanatok, amikor egy-egy ilyen ”játékszernek” félelmetes hangja tud lenni: a rugó kilöki a pengét, s az acél fájdalmasan sikolt bele a levegőbe.
– Mennyi kell? – kérdezi a férfi, miközben törölgeti verejtékes homlokát.
– Két kiló – mondja a főnök, és elveszi a pénzt – Na látod, csávókám! Ezzel meg is vagyunk. Mehetsz gatyát cserélni.
A csávók összeröhögnek, és faképnél hagyják a férfit. A legközelebbi ABC előtt állapodnak meg. Pénz van, most már csak vásárolni kell.
– Ki megy be? – kérdezi a főnök.
– Bemehetek én is – szólal meg az új fiú.
– Ugyan, te kopasz vagy! Te még nem tudsz vásárolni! Majd bemegy a szöszi.
– Oké főnök – vigyorog a szőkeség, miközben zsebre rakja a pénzt.
Bemegy a boltba, és magával viszi csapzott, szőke sörényét. Tíz perc, és már kinn is van.
– Három üveg vörös pezsgő, és egy kiló még maradt is.
– Ezt hogy csináltad? – ámuldozik az új fiú.
– Csávókám, mondtam, hogy te még nem tudsz vásárolni – jegyzi meg a főnök.
Egy parkban kötnek ki. Felülnek a pad támlájára, és kibontják a pezsgőket.
– Várjatok! – szólal meg a főnök – Van desszert is!
Rózsaszín pirulákat vesz elő a zsebéből. Mindenkinek ad kettőt, s csak aztán húznak rá a pezsgőre.
Egy fél óra múlva már táncol velük a világ. Elégedettek önmagukkal, életükkel, a külvilággal.
Három-négy órát tart ez az állapot. S mint amikor a szürke hajnalokból sokat sejtetően bújik elő a nap éles sugara, bennük is tisztulni kezd a tudat, és érzik: menni kell. Mindegy hova, mindegy miért, de menni kell. Az egy helyben állás maga a halál. Ők örök vándorlásra vannak kárhoztatva.
– Gyerünk csávók! Fel a sárga járgányra!
A villamost az utolsó pillanatban csípik el. Sokan vannak. Délutáni csúcsforgalom.
Egy öreg bácsi – kezében a jegyével – a lyukasztó felé nyomakodik.
– Hagyja fater! – mondja a főnök, és kiveszi az öreg kezéből a jegyet – Majd én kilyukasztom.
Odatolakszik a jegykezelő elé, és érvényesíti a jegyet.
– Na – mondja halál nyugalommal – most már jegyem is van.
Négy lónyerítéshez hasonló vihogás nyugtázza a főnök muriját.
A váci utca sarkán leszállnak a villamosról. Nincs semmi dolguk erre, de itt sok a kirakat, jókat lehet balhézni.
Egy óra-ékszer ablaka előtt állapodnak meg.
– A francba is! – mérgelődik az egyik csávó – Nekem mikor lesz ilyen frankó órám?
– Minek neked óra?
– Csak! Hogy legyen!
– Kell? – kérdezi a főnök.
– Naná, hogy kell!
– Hát akkor törd be az üveget, és vedd ki az órádat!
A csávó nem sokat gondolkodik. Berúgja a lábával a hatalmas üveget, és kiemeli az órát.
A boltban felhangzik a sziréna. A boltvezető kirohan az üzletből, és szembetalálja magát a csávókkal.
A jól ismert rugós-kés hangja csattan.
– Menj vissza a bodegádba, ürge, különben kilyukasztom a pulóverod! – mondja a főnök, és veszettül hadonászik a késével.
Kisebb csődület támad körülöttük. Rendes, becsületes emberek, de csak néznek, szólni egy se mer.
Az eladó is hátrál, nyúl a kilincs után.
Ebben a pillanatban felhangzik a rendőrautó szirénája.
– Honnan a francból jöttek ezek ide ilyen gyorsan? – kiabál a főnök, de a menekülést keresi.
-Na mindegy csávók! Rohanjatok, én majd bevárom őket!
A négy srác, négy kócos fejű, foltos nadrágú figura, négy szakadt kabátú, ”szakadt életű” gyerekember négy felé rohan.
A következő sarkon bevárják egymást:
– Szegény főnök! – mondja az új fiú – Most biztos lesittelik.
– A francokat! Holnap kiengedik! Az apja osztályvezető a minisztériumban.
14 hozzászólás
Szia!
Kemény történet, és sajnos a valóságot tükrözi. Mi lesz belőlük, ha felnőnek?!
Szeretettel: Eszti
Kedves Eszti!
Igen, rossz belegondolni, hogy mivé válhatnak ezek a fiatalok. Sajnos a lejtőn már nincs megállás, a társadalom pedig nem igen igyekszik fékezni az ilyen "lejtmeneteket".
Köszönöm, hogy olvastál.
Szeretettel:
Millali
Jó történet, jól megírva! Csak főnévből melléknevet csinálni egy "ú" betűvel: kabát-kabátú, nadrág-nadrágú, -nem szerencsés!!! Üdv: én
Kedves Bödön!
U betűvel vagy anélkül, az akkor is főnév marad. Igazam van elhiheted, mert utána néztem. A kiragadott mondat elemzése így néz ki:
Öt szakadt kabátú, "szakadt életű" gyerekember.
Öt= számnév
szakadt= melléknév
kabátú= főnév
életű= főnév
gyerekember= főnév
Egyébként ebben a mondatban a "szakadt" (na ez a melléknév) szó a domináns, ugyanis ezzel a szóval mutatok rá, hogy olyan az életük amilyen a ruházatuk.
Üdv:
Millali
Nem mondom, h a magyar nyelv szabályainak nem felel meg a képzés, ami pl. az "élet", "életű" szavak esetében jól is hangzik, de változatlanul kitartok amellett, h az én fülemnek nem kellemes a "nadrágú", "kabátú" kifejezés. Én biztos azt írtam volna helyette, hogy: "szakadt nadrágot, (kabátot) viselő gyerekember" Bocs. én (Teszteld esetleg másokon, h nekik mi a véleményük)
Igen, azért van az, hogy lehet (írni) olvasni publicisztikát, újságcikket, és lehet (írni) olvasni szépirodalmi művet, novellát.
Üdv:
Millai
A hatvanas években, amikor kislány voltam, a szüleim táboroztattak Balatonlellén. Mehettem én is velük, a sátortáborba. Akkor ott egy huligán banda csinálta azt a "mókát". Pénzt tarháltak, meg mindenrt ami létezik. A rendörség kihívása után, amikor elkapták őket a szüleim a kollégákkal, sorba lettek állítva. Az egyik rendőr, szó nélkül odament az egyik bátorfiúhoz, és úgy képen vágta, hogy hatalmasat esett. A drága, egyetlen elkényeztetett, kis csimotája volt. Apuka rangja kellő biztonságot vélt számára nyújtani. Hmm. Eszembe jutott, a történet, miközben olvastam. Most még vadabb minden.
Szeretettel:Marietta
Kedves Marietta!
Olyan jó a sztori,amit itt meséltél,hogy érdemes volna leírni. Az ilyen hétköznapi esetekből lesznek a legjobb novellák, karcolatok.
Gondolkodj el rajta.
Szeretettel:
Millali
Szomorú képet festettél le, ami sajnos, valóság. Sokan így nőnek fel, s akik nemsokára a magyar börönökben fogják életük nagy részét eltölteni. Bár nem biztos, mindig vannak olyanok köztük, akiket a jól szituált szüleik kiementenek a bajból. De inkább megnevelnék őket, jobb lenne nekik is. Ilyen "nevlés" miatt történt a mi városunkban is az országban az első túszdráma, mikor a gyerekkenek mindent megengedtek, s a gyakran "elkövetett" bűneiket nem hogy megtorolták volna, hanem mindig kihúzták a bajból…
Üdvözlettel: Kata
Igen Kata,a kép szomorú, de valóságos. Annyit tehetünk, hogy beszélünk, írunk róla. Talán ha minél többen tudnak a dologról,felfigyel egy olyan valaki is aki tenni is tud ellene. (De ez csak ábránd,hiszen a társadalmunk annyi mélyebb sebtől vérzik, hogy az ilyen karcolásokat már meg sem érzi.)
Örülök, hogy itt jártál.
Üdvözlettel:
Millali
Remek! Találó cím! és a vége csattant jó nagyot! Ez egy vérbeli novella, és bár csattanó a vége, mégis csak a valóság! Jól forgatod a tolladat!
szeretettel-panka
Köszönöm Panka a (számomra sokat érő) hozzászólásodat. Örülök, hogy kitartóan olvasod az írásaimat.
Szeretettel:
Millali
Jó sztori, jól megírva. Tetszett! :)))
Kedves Irén!
Köszönöm a pozitív kritikát, az mindig jól esik az embernek.
Üdv:
Millali