És bocsásd meg a mi vétkeinket?!

A csávók ott állnak a trafik előtt. Öt kócos fejű, foltos nadrágú figura. Öt szakadt kabátú, ”szakadt életű” gyerekember. Ők a csávók. Így hívják egymást, és így hívnak mindenkit. Nekik mindenki csávó. Jó, vagy rossz csávó. Számukra csak ez a két típus létezik. A jó az olyan, hogy az első szóra szépen kinyitja a bukszáját, és odaadja azt a százast. Nem kérdez semmit, nem szól semmit, csak fizet, és már távozik is. A rossz az a fajta, aki mindenáron akar szerezni magának egy kiadós kórházi kezelést, és egy-pár nyolc napon túl gyógyuló sebet. Persze a végeredmény ugyanaz, a pénzt tőle is kicsikarják, csak itt nagyobb a felhajtás.
Szóval a csávók ott állnak a trafik előtt, válogatnak az ”áldozatok” között.
Tegnap új srác jött közéjük. Befogadták, s most ünnepelni akarnak, csakhogy ahhoz pénz kell.
– Ez frankó lesz! – szól a főnök – Ezt kiszúrjuk magunknak! Figyelj te is kopaszkám, innen már élesben megy!
A főnök egy negyven év körüli, sötét öltönyös férfit választ ki. Szépen megvárja, amíg az befejezi az újságvásárlást, majd odalép hozzá:
– Hé csávókám! Dobj meg egy százassal!
– Tessék?
– Na siess öreg, nem sok időnk van! Vár a következő kuncsaft.
– Micsoda?… Mire kell? – nyögi ki végre a férfi.
– Ó, te tökfej! Hát azt se tudod? Gyűjtést rendezünk a szegényeknek! Na, csak siess, gurítsd a markomba azt a kétszázast, és részemről elhajózhatsz – mondja a főnök, s hogy nagyobb nyomatékot adjon a szavának, odainti a többieket is.
A csávók szabályos félkörbe fogják a sötét öltönyöst, aki látja, jobb, ha fizet, és távozik.
– Tessék – mondja a férfi, miközben egy kétszázast vesz ki a tárcájából.
– Csávókám! – bátorodik fel az egyik srác – Van ott még papír pénz is, nem?
– Na de kérem! – tiltakozik a férfi.
A hirtelen beállt csendet egy rugós-kés csattanása szakítja meg. Vannak olyan pillanatok, amikor egy-egy ilyen ”játékszernek” félelmetes hangja tud lenni: a rugó kilöki a pengét, s az acél fájdalmasan sikolt bele a levegőbe.
– Mennyi kell? – kérdezi a férfi, miközben törölgeti verejtékes homlokát.
– Két kiló – mondja a főnök, és elveszi a pénzt – Na látod, csávókám! Ezzel meg is vagyunk. Mehetsz gatyát cserélni.
A csávók összeröhögnek, és faképnél hagyják a férfit. A legközelebbi ABC előtt állapodnak meg. Pénz van, most már csak vásárolni kell.
– Ki megy be? – kérdezi a főnök.
– Bemehetek én is – szólal meg az új fiú.
– Ugyan, te kopasz vagy! Te még nem tudsz vásárolni! Majd bemegy a szöszi.
– Oké főnök – vigyorog a szőkeség, miközben zsebre rakja a pénzt.
Bemegy a boltba, és magával viszi csapzott, szőke sörényét. Tíz perc, és már kinn is van.
– Három üveg vörös pezsgő, és egy kiló még maradt is.
– Ezt hogy csináltad? – ámuldozik az új fiú.
– Csávókám, mondtam, hogy te még nem tudsz vásárolni – jegyzi meg a főnök.
Egy parkban kötnek ki. Felülnek a pad támlájára, és kibontják a pezsgőket.
– Várjatok! – szólal meg a főnök – Van desszert is!
Rózsaszín pirulákat vesz elő a zsebéből. Mindenkinek ad kettőt, s csak aztán húznak rá a pezsgőre.
Egy fél óra múlva már táncol velük a világ. Elégedettek önmagukkal, életükkel, a külvilággal.
Három-négy órát tart ez az állapot. S mint amikor a szürke hajnalokból sokat sejtetően bújik elő a nap éles sugara, bennük is tisztulni kezd a tudat, és érzik: menni kell. Mindegy hova, mindegy miért, de menni kell. Az egy helyben állás maga a halál. Ők örök vándorlásra vannak kárhoztatva.
– Gyerünk csávók! Fel a sárga járgányra!
A villamost az utolsó pillanatban csípik el. Sokan vannak. Délutáni csúcsforgalom.
Egy öreg bácsi – kezében a jegyével – a lyukasztó felé nyomakodik.
– Hagyja fater! – mondja a főnök, és kiveszi az öreg kezéből a jegyet – Majd én kilyukasztom.
Odatolakszik a jegykezelő elé, és érvényesíti a jegyet.
– Na – mondja halál nyugalommal – most már jegyem is van.
Négy lónyerítéshez hasonló vihogás nyugtázza a főnök muriját.
A váci utca sarkán leszállnak a villamosról. Nincs semmi dolguk erre, de itt sok a kirakat, jókat lehet balhézni.
Egy óra-ékszer ablaka előtt állapodnak meg.
– A francba is! – mérgelődik az egyik csávó – Nekem mikor lesz ilyen frankó órám?
– Minek neked óra?
– Csak! Hogy legyen!
– Kell? – kérdezi a főnök.
– Naná, hogy kell!
– Hát akkor törd be az üveget, és vedd ki az órádat!
A csávó nem sokat gondolkodik. Berúgja a lábával a hatalmas üveget, és kiemeli az órát.
A boltban felhangzik a sziréna. A boltvezető kirohan az üzletből, és szembetalálja magát a csávókkal.
A jól ismert rugós-kés hangja csattan.
– Menj vissza a bodegádba, ürge, különben kilyukasztom a pulóverod! – mondja a főnök, és veszettül hadonászik a késével.
Kisebb csődület támad körülöttük. Rendes, becsületes emberek, de csak néznek, szólni egy se mer.
Az eladó is hátrál, nyúl a kilincs után.
Ebben a pillanatban felhangzik a rendőrautó szirénája.
– Honnan a francból jöttek ezek ide ilyen gyorsan? – kiabál a főnök, de a menekülést keresi.
-Na mindegy csávók! Rohanjatok, én majd bevárom őket!
A négy srác, négy kócos fejű, foltos nadrágú figura, négy szakadt kabátú, ”szakadt életű” gyerekember négy felé rohan.
A következő sarkon bevárják egymást:
– Szegény főnök! – mondja az új fiú – Most biztos lesittelik.
– A francokat! Holnap kiengedik! Az apja osztályvezető a minisztériumban.