És újra álmodom

És újra megpróbálom, hátha most sikerül. Az előbb nem jött ki hang a torkomon. Összegyűjtöttek minket, az utolsó embereket a földön, akik még hisznek Istenben. Kényszerítenének, hogy tagadjuk meg, de nem tesszük. Azzal fenyegetnek, kivégeznek. Pont, mint Hitler idején. A katona gúnyosan megkérdezte:
– Ki akar először meghalni?
Én ismertem ezt a katonát. Az osztálytársam volt általános iskolában, és a szerelmem. Mondani akartam, hogy én szeretnék az első lenni, elé akartam állni, hogy lásson, de nem jött ki hang a torkomon. Most újra kérdezte, és én összeszedtem magam. Magasra emeltem a kezem, és amilyen hangosan csak tudtam ezt mondtam:
– Én, akarok először meghalni, nem akarom látni, ahogy megölöd a szeretteimet! Emlékszel még rám? – Mikor felismert nagyon zavart lett, a szava elhalkult.
– Igen – válaszolt bánatosan, és lehajtotta a fejét. Kis ideig néma csönd volt, egy pisszenést sem lehetett hallani, pedig hatalmas embertömeg volt körülöttünk. Egy örökkévalóságnak tűnt ez a néhány másodperc, mire végre nagyon halkan megszólalt.
– De téged nem tudlak megölni.
– Engem nem, de akiket szeretek, azokat meg tudod?
– Nem, nem akarok ölni. Tudod, hogy nem. Bizonyítani akartam apámnak, hogy erős vagyok és kemény és bátor, ezért lettem katona. – Láttam, hogy mindjárt előtörnek a könnyei. Mindig is ilyen volt, érzékeny lélek, aki stresszhelyzetben könnyen sír. Megöleltem. A puskája a földre hullott. Ő is megölelt.
– Isten harcolni fog a népéért – súgtam a fülébe. – Megmenekülünk.
– De én, nem tartozom közétek – válaszolt lassan.
– Tudod Jézus mellett volt egy bűnöző, akit megfeszítettek, védelmébe vette Isten fiát, és megkapta a jutalmat, az életet a paradicsomban.
– Tudom, hogy jó dolgot képviseltek… – de a mondatot nem tudta befejezni, hatalmas robaj hallatszott, földrengés következett. Megnyílt a föld a katonák alatt. A szakadékba hulltak. Én öleltem, öleltem Őt. És Ő megmaradt nekem. Néhány perc leforgása alatt a tömeg innenső oldala megmaradt, a túlsó nem.
– Én miattad maradtam életben? – kérdezte.
– Nem, magad miatt – válaszoltam.
Abban a pillanatban csak az enyém volt.
De ekkor újra felébredtem, mint annyiszor ezelőtt, és újra elveszítettem Őt.