Esőben

Ma újra vasárnap. Borongós, esős az idő, alig pihentem az éjszaka. Már csak egy gyógyszert vagyok hajlandó szedni, és ez az epilepsziára van. Nemrégiben neurológusom megemelte, eleinte az eredeti adagban vettem be, de három napja lecsökkentettem ezt is. Azóta érdekes, furcsa dolgok történnek, első éjszaka zavaros álmaim voltak, élénkek és felkavaróak. Második éjszaka sokat aludtam, ami szokatlan, hét órát évek óta nem alszom. Semmilyen álmaim nem voltak, reggel fél nyolckor ébredtem, és tompa, közönyös, egykedvű voltam. Fel is tűnt, hogy itt most nekem kipihentnek, vidámnak kéne lennem, de tehetetlenül elviseltem, ugyanúgy, mint a rossz alvással telt éjjeleket. Aznap sokszor eszembe jutott, és nem értettem, mi történhetett, hiszen sokat aludtam.
És azután jött a harmadik éjszakám a lecsökkentett adaggal. Már tegnap délután éreztem, bármi testemhez ér, irritál, a ruha, az ágy matraca, a párna, a takaró, fájt a lábszár csontom, éktelenül, elviselhetetlenül, a mellkasom, a vállaim sajogtak, a légvétel is fájt, enyhén remegtem, ez még most is van. Aztán este úgy éreztem, nem jön az álmosság, rideg volt körülöttem minden, úgy éreztem, nem tudom elviselni saját testemet. Átjárt valami fagyos, jeges érzés, mint aki épp kihűlni készül, azt gondoltam, itt a vége, meg fogok halni. Már videózás közben a takaróval bajlódtam, bármit igazítottam rajta, nyomta a karomat, a nyakamat, hónapjamat is. A párna kényelmetlen lett, nyomott, hol túl lent volt a fejem, hol meg a nyakam majd kitört. Kínlódtam, igazgattam magam, de sehogy nem sikerült kényelmesen feküdni.
Megunva a You Tube videózást, kikapcsoltam, majd alvást erőltettem. Ekkor valami borzalom, ami elkezdődött, a takaró, a párna, semmi sem volt jó, hol felkeltem, hol vissza, minimum tízszer kimentem a mosdóba, ideges lettem, a vérnyomásomat ellenőriztem, egész jó volt, semmi baj, gondoltam. Órákig diszkomfort érzéseimmel gyötrődtem, aztán az ágyon ülve próbáltam észszerű magyarázatot találni. Biztos a gyógyszer.
Fél kettő után utoljára pisiltem, majd beájultam egy alvásszerű állapotba a kimerültségtől. Fél ötkor felébredtem, és rosszul voltam. Türelmesen próbáltam elviselni, nem volt értelme lázadozni, még rosszabb lett volna. Reggel még csöppet aludtam, minden tagomat jéghideg járta át, mégsem fáztam. Ez a hideg belülről jött. Egy ilyen éjszakával a hátam mögött indultam el a boltba, a közeli plázához. Esett. Megfigyeltem, milyen sokféleképpen öltöztek az emberek. Elvétve volt náluk ernyő, sapka sem volt rajtuk. Én télikabátot vettem fel, sállal, sapkával. Az új ernyőmet tartottam fejem fölé, fehér alapon fekete csíkos, és olcsó, már itthon észrevettem, hogy a nyele kicsúszik folyton, nem kattan össze csukáskor. Ahogy mentem a villamoshoz, képes voltam örülni, mert ez az ernyő kisebb volt, mint a régi, épphogy körbe ért, és könnyű is. Féltem, hogy elcsúszom. A busz gyorsan jött, ismét feltűnt, hogy ernyőt, sem sapkát nem hoztak sokan. A hangulatom fagyos volt és közönyös, légvételeknél feszült és nyilallt a mellkasom.
Szemeimet irritálta a hűvös szél, tegnap sokat sírtam, anyám járt a fejemben. Hiányzott, nyugtalan, zaklatott lelkem fájt. A boltban alig vettem valamit, de ebédre rántott karfiolt választottam, drágának találtam. Benéztem még a műszaki boltba, egy szénmonoxid riasztót vagy érzékelőt vettem. A karfiol már a szatyromban párolgott, szaglott.
Már a pénztárnál jó távol álltak tőlem. Deja vu érzésekkel küszködtem.
Kint már nem esett, a Napot sűrű, egybefüggő sötét felhők takarták. A 17-esen még béke volt. Felszállt egy fiatal, vonzó férfi, figyeltem az rcát, szakállát, értelmes ember benyomását keltette. Itt volt vége. Csak ültem, elkalandoztak gondolataim. Amikor őrá néztem, végre feltekintett a mobiljából, nagy, kerek, felháborodott szemekkel hosszasann nézett, majd össze szorította ajkait. Elkezdte pöndörítgetni, csavarni csöpp haját. Már kevésbé volt szimpatikus. Arcán a gyülölködés, nem tudtam reagálni.
Most is ezen agyalok. Érezte a karfiol illatát, és tudtam, milyen büdös tud lenni. Sok mondat jut eszembe, másfél órai fejgörcs már elmúlt, ólmos fáradtság jött, ezzel küszködöm, el-el alszom hirtelen, és a mobiltelefonom rázuhan arcomra, vagy érintőképernyő billentyűzetére ragad ujjam, és beíródik mindenféle értelmetlenség.
Mivel nem volt erőm visszavágni a férfinak, emésztem magam. Többféle frappáns reagálást vettem végig, meg hogy mit kellett volna mondanom. Késő. De nem is baj. Én nem hibáztam, a karfiolt vittem haza ebédre, és nem helikopteren utaztam hazáig. A rántott karfiol valóban büdös volt, egy részét ki is dobtam. A szag miatti utálatos nézés azért erősebb volt mint egy étel illata.
A gyűlölködő és megvető tekintete nevetséges, nem voltam koszos, büdös sem. Emiatt megvetően nézni? Végül megbocsátottam, honnan tudta volna, hogy nem az én szagom. De miért is lenne egy ember karfiol szagú? Evett ez életében egyszer is karfiolt? Olyan jó ropogós panírban? És egy szagért utálni egy másik embert? Engem ugyan nem zavar, és még nem is ezt nézem, vagyis szagolom senkiben. Egyik nap szintén a 17-esen egy négyes ülésen egymagam ültem, mikor lehuppant velem szemben egy fura alak. Férfi és a haja szana-széjjel, feketésen koszos kezével evett, lehet, hogy valamiféle szag is volt, én vagy nem akartam érezni, vagy nem is volt büdös. Nem néztem rá gyűlölettel, nem éreztem gyűlöletet, de hátrébb dülöngéltem a száguldozó villamosban, és ott ültem le. Pedig fáj a lábam, majdnem elestem. Van az a szag, amit már nem bírok, de nem vált ki belőlem gyűlölete egy másik ember iránt a szaga. Amikor segítettem hajléktalanoknak, a szag mellékes volt, embert láttam bennük, szenvedő, beteg, segítségre szorulókat. Ha bárkinek van akármilyen szaga, nem vetem őt meg, és nem jön ki belőlem gyűlölet, nincs okom erre.
Ám ha valaki nárcisztikus, úgy fogja érzékelni a világot, hogy egy szempont létezik, az egója, mi jó neki, mi nem. Fel sem teszi a kérdést, minek lehet ilyen szaga. Biztos nem az embernek, hanem a nyomornak, szenvedésnek, ami rá nehezedik. És most, ahogy beütöttem a K betűt, mintha elvágták volna, mobilom arcon csapott, váratlanul, akaratlanul álomba zuhantam, pár másodpercre újra.
Végtelenül kimerült, elhasznált vagyok, a bántás, rossz tett, gonoszság ami ért, kiszívta erőmet, rideg, jeges, csontos kezek szorongatják egész testemet, és emésztik lelkemet. Fáradt vagyok.
Oké, gondolom, és tudom, ez egy átmeneti állapot, ahogy mindig, eltart néhány napig, és jön az enyhülés. Várok. Várom türelmesen. Bár az alagút végén nincs semmi, nemhogy fény…kitartok, addig pedig elfoglalom magam. Remény? Nem valószínű… Erő. Életerő.