Már korábban több írásomban, versemben beszámoltam arról, hogy van két aranyos fekete kutyusunk, Bogi, a kan és Buksi a szuka. Eddig legnagyobb részben Buksi okosságáról, kópéságáról számoltam be, most viszont a Bogi egy újabb oldalával ismertettem meg a kedves olvasóimat. Egy kis családi összejövetel volt nálunk nem rég. Mindenki a nappali szobánkban volt. Ott beszélgettünk, élveztük a társalgást. Én két bottal közlekedem. Éppen kint voltam valamiért a másik helyiségben, amikor Bogi e közben a nappali szobánk ajtajában a küszöbön oldalt fekve ,,társalgott" az egyik rokonunkkal, amikor én szerettem volna bejönni a szobánkba. Visszafelé jövet az ajtóban némán megálltam. Bogi meglátott helyzetét nem felkelve megmozdult. Az addig kinyújtott farkincáját maga alá húzva a padlón és a két hátsó lábát egy kicsit előre mozdítva a farka billegetésével adott jelt, hogy már szabad az út, bejöhetek. Majd amikor bejöttem, kérdőn rám nézett. Mintha azt kérdezte volna, hogy esetleg nem akarok visszamenni? Ha akarok, akkor Ő ,,utat enged", de ha nem az a szándékom, akkor Ő visszafeküdne a korábbi helyzetébe. Ez és így történt.
Esti beszélgetés
By Pecás
1 hozzászólás
Kedves Nem tudom, hogy hívnak, mert nem adtad meg.
Rövidke történetedet elolvastam. Ez engem megerősített abban, hogy az állatok sem bugyuták, erről gyakran meggyőződhetünk. Rövid történeted is ezt jelenti. Főleg azok az állatok mutatják mindezt be
nekünk, amelyekkel foglalkozunk, akár saját kutyánk vagy macskánk, netán a csirkénk.
Én szeretem az állatokat, erről a körülöttem lévő állatoknál meggyőződtem.
Egy alkalommal például a három kismacska anyja meggyőzött engem, mert egy olyan kiscsirkét fogadott be, amelyet a kotló nem fogadott be, de a amíg éltek a cicával együtt volt , nyalogatta a macska anya, mint a saját kiscicáit.
Örülök, hogy olvastam a te történetedet, tetszett.
Üdvözlettel: Kata