A November szakállat növesztett. Jéggerincét szilánkosra zúzva szitálta az égből a sárban vergődőre. Az iszap belefagyott a csontokba velőül szolgálva. A November fiat szült magának. Síkká terítette a szürkülő teret. Lélegzetvételnyi előnyt kovácsolt szenvedésből a szent olvadás előtt.
Virágok csukódnak a mezőn. A Nap oltalmát igénylik. A sárban vergődő nem igényel. A Nap küldte csontja velejét porrá szárítva hogy elfödje a November szétszórt jéggerincét. A November szülte hogy fagyával uralkodjon a síkon. A Nap élteti hogy ne igényeljen olvadást. Lényének kettősségének kiegyenlíthetetlenségében vergődve az idő nem létező pillanatában megvilágosodik és rendszert robbant a világ szubsztanciális és ideális lényegébe eszkatalogikus beteljesülésként…