Eszterenter

1988. november 26-án 15:40-kor – huszonnégy óra vajúdás után – végre megérkeztél. Nagyon vártunk apával, ő három fiútestvér mellett lánygyermekre vágyott, így elmondhatatlan boldogságot éreztünk – azon túl, hogy Endreként is megtartottunk volna. 😀
Aprócska portéka voltál, 2900 grammos, 48 centiméternyi csöppség, minden porcikád formás, kecses, az anyukák csodádra jártak a kórteremben, leginkább hosszú ujjaidat nézték tátott szájjal, melyet apától örököltél. Azt mondták, minden bizonnyal zongorista lesz belőled, ám a jóslatok nem váltak be (eddig). 😀
Minden nap lestem, mikor tolnak ki a többi csecsemővel, hogy a karomban tarthassalak, megsimogassam pirinyó lábacskádat a pólya alatt, aztán meghallottam az ismerős „kocsizörgést” és egyetlen csecsemő éktelen sikítását. Szobatársaim szörnyülködtek, hogy szegény anyukának elege lesz, mert elviselhetetlen ez a cérnavékony hangocska, ahogy követeli a magáét. Megdöbbenve szembesültem a ténnyel, hogy te töltötted be sivításoddal az egész folyosót, ám amikor a kezembe vettelek, máris aludtál, mintha mi sem történt volna. Így ment ez minden etetés előtt, a nővérek jelzése szerint sokat sírtál, felverted a babákat is. Felkészítettek, hogy rengeteg problémám lesz veled, mert képtelen vagy nyugton maradni, elláttak tanácsokkal, hogy ne rémüljek meg, ha nem bírok veled. 😀
Végre elérkezett a nap, hazahozhattunk. Reggel kilenckor jöttünk ki a kórházból; amint elindult az autó, álomba szenderültél, és már sötétedett, öt óra felé járt az idő, amikor elkezdtünk aggódni, mert még mindig nem ébredtél fel, békésen szuszogtál, gombócba kuporodva, ám megnyugodva tapasztaltuk, hogy semmi bajod.
Peregtek a napok, elkezdtél nyiladozni, izgatottan vártuk, hogy beszélni kezdj. Meglepetésként ért bennünket, hogy olaszos elemekkel indítottál, mint dapátó (lapát), gitáró (gitár), és igeként csak az „e” szerepelt szókincsedben „apa e” (apa elment), mindezt aranyos gesztikuláció kísérte, majd bővült egyedi szókészleted, mint „piliszkázok, sárgítok”, miközben egy bottal kapirgáltad pincénk agyagját. 😀
Hamar kiderült, hogy imádod a zenét, már pelenkás korodban kedvencet választottál magadnak Freddie Mercury személyében. Megállapítottuk, hogy kiváló ízlésed van, a zenei kötődést örökölted, hiszen akkor is énekeltem, amikor a hasamban hordtalak, később pedig a Signal zenekar gyakorlásain nőttél fel és rendeztél spontán bulikat az utca gyerekeivel, sőt, megtanultad az összes számot, melyeket játszottunk. 😀
Szófogadó, türelmes kislány voltál, spórolós, mert kedvenc játékod, a nejlonzacskó kiszorított minden drága holmit. Ja, és mindig elpakoltál magad után. 😀
Teltek, múltak az évek, óvodába, majd iskolába kerültél, kitűnő bizonyítványokkal örvendeztettél meg bennünket.
Sajnos apa már nem lehetett velünk, amikor pályát választottál, de egészen biztos vagyok benne, hogy büszke rád. 🙂
Az anya-gyermek-barátnői kapcsolat mellett kolléganők is lehettünk, személyedben kiváló pedagógust ismerhettem meg, aki komolyan veszi hivatását – annyira, hogy olykor túl is lő a célon (arról nem beszélve, hogy harmadik diplomádat megszerezve lekörözted öcsédet és engem is). 😀
Eszter, azt kívánom neked, hogy maradj ilyen csodálatos ember, küzdj céljaidért, de közben ne felejtsd el élvezni az élet örömeit, mert minden gyönyörű pillanat csak egyszer születik meg, mint ahogy te is. Semmit ne bánj, amit eddig tettél, hanem tanulj, épülj belőle, és találd meg azt az utat, melyen valóban boldogan, elégedetten járhatsz. 🙂

Boldog szülinapot, Királylány, még sokat! 😊💗🌷

Ja, még valami fontos. Ne feledd: "vesszők helyett néha pontot kell tenni"! 😊