Nagy volt az izgalom az óvodában, farsangra készülődtek az állatkölykök. Legjobb barátaik fülébe sugdosták légféltettebb titkaikat. Vakond azt súgta Cickánynak: – Én Jéghercegnő leszek! Mókus az Ürgének: – én Superman leszek! Denevér azt súgta Sünnek: én Batman leszek! – Ugye tudjátok, hogy mindenkinek verset kell mondani a jelmezéhez és el is kell mondani a többieknek, hogy miért épp ezt a jelmezt választotta? És el is kell játszani egy csöppnyit a szerepét! – mondta fennhangon a Mókus. – Hát persze! – kiáltották bátran. Csak a kis Sün maradt csöndben. A kis Sün csak ott magában tett, vett, díszítette a csoportot a többiekkel együtt, de nem szólt egy szót sem. Fel is tűnt a többieknek. Sün barátom! – szólt hozzá Vakond. – Te miért vagy csöndben? Valami baj van? Nem érzed jól magad? – kérdezte. – De jól vagyok! – felelte. – Akkor te miért titkolózol? Elárulod? Súgd a fülembe, hogy mi leszel a farsangon! – Nem lehet! – mondta. -De miért? akadékoskodott Vakond. – Mert én hiába bújok abba a jelmezbe úgysem tudnám bemutatni! Ekkor már mindenki őt figyelte. – Azért, mert én úgysem tudom eljátszani a szerepem. Azzal könnyeket hullatva elviharzott. Utána sietett Cickány. – Mi a baj, mondd meg légy szíves, hátha tudok segíteni! – kérlelte. Végül csak kibökte: – A bolygó kapitánya leszek! – Elmosolyodott erre barátja és azt kérdezte: – Verset írni tudsz? – Igen! – felelte. – Akkor jó! – Csináld azt, amit a mókus fog csinálni! Utánozd! – Jó, rendben! – bátorodott fel Sün. – Köszönöm neked! – válaszolta. – Szívesen! – mosolyodott el Cickány.
A bátorság az, ha leküzdöd félelmeidet.