– Ne!!!
– Drágám, kelj föl. Drágám…
– Ne!!! – kiáltottam, és felültem az ágyban.
– Mi a baj? – kérdezte Félix rémülten.
– Semmi, csak rosszat álmodhattam. – feleltem, Félix rémült szemébe nézve.
– Jól van, hozzak valamit? – kérdezte Félix megnyugodva.
– Nem, majd én kimegyek, egy pohár vízért. – feleltem, és már fel akartam venni a papucsom.
– Hagyd csak. – kiabált Félix, a hűtőszekrényt nyitva. – Milyet kérsz, szénsavasat, vagy szénsavmenteset?
– A csap víz is megteszi. – kiabáltam Félixnek.
– Akkor menteset. – válasz Félix. – Tessék.
– Köszönöm. – mondtam, átvéve a vizes poharat és ittam, vagy legalább is úgy tettem.
– Jó éjt! – mondta Félix és egy puszit nyomott az arcomra.
– Jó éjt! – válaszoltam, és én is lefeküdtem mellé.
Nem kellett sokat várnom; talán még fél órát sem, és Félix már aludt. Én már nem bírtam vissza aludni. Felkeltem, de még csak hajnali kettőt mutatott az óra. Leültem a telefon mellé, és vártam, hogy történjen valami.
Nem kellett sokat várnom, és meg csörrent a telefon.
– Tessék? – vettem fel gyorsan és csendesen, nehogy Félix is felkeljen, de a telefon másik végén nem volt senki.
– Igen? – vette fel Félix a telefonját, de abba sem szóltak vissza.
– Ez az enyém lesz. – ugrottam be az ágyba, megkeresni.
– Megvan! – kiáltott Félix.
– Ad oda! – kiabáltam.
– Tessék. – nyújtotta ki kezét Félix, de mire elértem volna, hírtelen elhúzta. – Gyere és vedd el. – mondta Félix nevetve.
Ha most megcsókolom, biztos megfeledkezik a telefonról, viszont ahhoz el is kéne érnem. Na most mit tegyek? Megcsókolom…
Félix elengedte a telefont, így már könnyű volt elvenni tőle. Gyorsan hátrább ültem.
– SMS – em jött. – mondtam boldogan.
Gábor és Margit.”
– Öltözz!!! – kiabáltam, a ruhásszekrény felé rohanva.
– Minek, még csak ¼ – ed 3 van. – nyöszörgött Félix a takaró alatt.
– Mert én most akarom látni! – jelentettem ki a nyitott szekrény előtt állva.
– Jó… – mászott ki Félix az ágyból, nem éppen repesve az örömtől
– Tessék, ezt vedd fel. – dobáltam, pár ruhadarabot Félix ölébe.
– Minek kiöltözni? – akadékoskodott Félix.
– Miért, alsógatyában akarsz jönni? Nem leszel éppen szép látvány. – válaszoltam neki frappánsan.
– Nem. – felelte sértődötten.
– Akkor öltözz! – mondtam Félixnek, az ajtóban állva.
– Megyek már. Mondta Félix a bajsza alatt motyogva.
1 röpke óra múlva:
– Félix!!! Gyere már!!! – kiabáltam neki a bejárati ajtóban állva.
– Még egy percet kérek… – kiabált vissza Félix.
– Egy órája is ezt mondtad. – kiabáltam vissza. – És még a nők készülődnek órákig s fürdőszobában. – motyogva.
– Mond, még egyszer. – kérte Félix. – Nem hallottam kristály tisztán.
– Semmi, csak lassabb vagy, mint egy mennyasszony, az esküvője napján. – válaszoltam Félixnek.
– Itt vagyok. Mehetünk? – mondta Félix vigyorogva, mintha mise történt volna.
– Na végre. Nem mondod, hogy mehetünk? – mondtam fellélegezve.
– Akkor indulandusz. – mondta Félix, kinyitva a bejárati ajtót.
20 perc múlva, a kórház folyosóján:
– Sziasztok! – kiabált Gábor, a folyosó végéről.
– Szia! – köszöntünk egyszerre Félixxel. – Hogy vannak? – kérdeztem, most már egyedül.
– Jól. – mondta Gábor, két puszi között.
– Akkor én megyek is gyorsan. – indultam el a folyosón.
– Gratulálok. – mondta Félix Gábornak.
– Köszi és tinektek… – mondta Gábor.
A mondat második felét már nem értettem, mert a folyosó nagyon vízhangzott. Margit egy üvegfalú szobában feküdtek, egyedül, a kicsi Fatimével. Olyanok voltak, mint akiket soha semmilyen baj nem érhet. Bementem hozzájuk:
– Sziasztok! – suttogtam, nehogy a pici felébredjen.
– Szia! – mondta Margit mosolyogva, a kicsit nézve. – Meg akarod fogni? – kérdezte kíváncsian Margit
– Nem, még a végén valami baja lesz, olyan kicsi és törékeny. –magyarázkodtam, az ágy mellé lépve.
– Ne butáskodj, még Gábor is megfogta. – mondta Margit mosolyogva.
– Hát jó. – vettem át Margittól Fatimét.
– Olyan szépek vagytok, így együtt. – mondta Margit, halványan elmosolyogva
Fatiméval a kezemben elindultam a fotelből, ahol eddig ültem és elindultam a falra szerelt tükör felé. Nem siettem. Szépen lassan mentem, és közben az angyalian alvó Fatimét figyeltem.
A tükör előtt fél méterrel állhattam meg, és lassan felemeltem tekintetem. Egy darabig még néztem magunkat, a tükör előtt állva.
Lassan indultam el hátra, hogy láthassam magunkat.
Pár pillanat múlva egy kezet éreztem, az oldalamon felfelé csúszni. Egészen a derekamig jött, ahol nem kis habozás után elindult a hasamon. Bal oldalról is éreztem, egy másik kezet. A két kéz amilyen szorosan csak tudott, átölelt, és már a hátamon éreztem, egy mellkasát. Fejét a vállamra tette, és csak akkor láttam, hogy Félix ölel.
Kis ideig még néztük egymást a tükörben, míg Fatime sírása meg nem törte a körülöttünk lévő csendet.
Félix öleléséből kilépve indultam el a boldog szülők felé:
– Tessék. – mondtam Margitnak és átadtam Fatimét.
– Köszönöm. – felelte Margit.
Félix már az ajtónál állt és nyitotta, mire én átadtam a picit Margitnak.
Elindultam felé.
Az ajtóból visszafordulva köszöntem:
– Sziasztok!
– Sziasztok! – hangzott a köszönés Margit és Gábor szájából. Közben le sem véve szemüket, az ő gyöngyszemükről.
1 óra múlva otthon:
– Olyan szótlan vagy, mióta a tükör előtt álltál. – suttogta Félix, mellém bújva az ágyban. – Valami baj van?
– Nem, nincsen semmi. – válaszoltam Félix szemeibe nézve.
– Biztos? – kérdezte Félix megnyugtatásra várva.
– Igen, biztos. – mondtam, és egy csókkal nyugtattam meg e felől.
Félix szorosan hozzám bújt, és még szorosabban ölelt át, mintha soha többé nem akarna elengedni.