Érezte azt a régen megszokott illatot, amit Enci használt. Hátranézett és a volt kedves ott ült mögötte, illatosan és szédítően, amit a filmkockák villanása közben láthatott belőle.
Nem tudta mit tegyen, elszabadultak a hormonjai, mind a két nő vonzotta.
Viszont a mellette ülő asszonyt nem akarta megbántani, mert látta elfelhősödött az arca a cukrászdában is, amikor Enci rámosolygott.
Különben is Enci csak vágyait mozgatta meg, mert nem felejtette el árulását. Minden magyarázat nélkül otthagyta, csak később tudta meg, hogy van valakije. De addigra teljesen kiborult, már-már játszadozott a gondolattal, hogy véget vet szenvedésének örökre. Azt a kínt nem tudja leírni, amit átélt.
Mindenhol csak Enci képét látta, az illatát érezte és minden szavát örökre a szívébe véste, nem tudta kitörölni belőle. Ez a tüzes, erotikus nő minden férfi álma, teljesen beletaposott az ő tiszta érzelmeibe. Nagyon fáj most is még, de vágyai mégis felé repítik.
-Hősnőnk teljesen belefeledkezett a romantikus filmbe, nem vette észre a mellette ülő férfi gyötrődését csak elképzelte, milyen is lenne a szerelem ennek a jóképű, tüzes tekintetű férfinak az oldalán. Ha úgy csókolná, mint a filmbeli a párját! …Jóleső érzés volt még csak rágondolni is. Miért érzem biztonságba magam mellette, miért vonz annyira, miért, miért? -de feleletet nem talált rá.
A szíve úgy vert, mint a Bing-Beng harangzúgása. Úgy érzi, mintha régóta ismerné, pedig az a nő… a cukrászdában… biztos a múltja része lehetett. De nem is akar rágondolni, mert csak elszomorodik tőle.
Mi lesz most vele?- mert a válást már biztos beadja, ezt eldöntötte a cukrászdában történtek után.
Nem szenved tovább, felesleges, meg a lányok ne lássák mit művel az apjuk. Ha visszagondol rá, sosem érzett ilyent a férje iránt, amit érez Barnabás láttán. Már első nap úgy vonzotta, mint mágnes a vasat. Meg ez a bizsergés a gyomra tájékán, elég, ha eszébe jut arányos, szép alakja és az izzó szempár. Legszívesebben levetkőztetné, és végig nézné izomtól és a férfiasságtól duzzadó testét. Egészen kipirult még a gondolatától is.
De, jó is lenne! Rápillantott a férfira, de ő éppen a háta mögé nézett, vajon mit néz hátul? Már ő is látja… a cukrászdából a nő!
Legszívesebben kirohant volna,- nem igaz ez a nő mindig felbukkan a múltból, pedig még rá sem akart gondolni. Ekkor érezte, hogy…
Folyt. köv.
14 hozzászólás
Én sem örülnék, ha egy másik bukkanna fel folyton a párom életében.:( Enci megint becserkészné a volt imádóját? Kíváncsi vagyok lesz-e annyira férfi, hogy nem azt választja, aki csak a vágyait mozgatja meg, hanem azt akihez igazán vonzódik…úgy látom egyébként, itt egy három személyes játszma folyik itt.
Kedves Arthemis!
Köszönöm, hogy követed a regényem folytatását,
Aranyos vagy! 🙂 De ne vágjunk a dolgok elébe, mert
másként oldottam meg a dolgot. :)))))
Ölellek: Lyza
Jó a történet, szerelem… féltékenység…
Várom, mi következik még?
Szia!
Kedves Kata!
Hogy mi következik? :)))))
Még ezután lesz az izgalom…:))))))
Köszönöm szépen itt jártad és az értékelésed!
Puszillak!
Lyza
Kedves Lyza!
Igazán izgalmas, s jól írja Kata, van itt minden, mint a valós életben!
Várom az újabb fejezetet!
Üdv: fátyolfelhő
Kedves fátyolfelhő!
A valós életből ellesett történet(ek)…:))))
Köszönöm, hogy itt voltál és értékeltél is!
Szeretettel: Lyza
Szia!
Bár nem minden részhez írok, azért figyelemmel követem, és várom a folytatást.
Szeretettel: Rozália
Kedves Rozália!
Köszönöm szépen, hogy olvasol és tetszik is…
Szeretettel ölellek: Lyza
Lyzám!
Hu de tudod hol kell abbahagyni.Izgi nagyon.
Szeretettel ölellek:Vali
Kedves Valika!
Köszönöm szépen, nagyon kedves tőled, hogy ezt mondod…
Ölellek: Lyza
Érdekesen bonyolódik a téma. A régi feleség felbukkanása, kicsit kavaró. Ki tudja, mennyire tudja leküzdeni magában Bertalan a kísértést, és milyen feledékeny. Győz e a porig alázott büszkesége, vagy inkább megalázkodik, és a bosszú szent nevében cselekszik, melynek ismét a két pad közé történő esés a következménye.
Szeretettel várom a folytatást. István
Kedves István!
Már fent van a folytatás! :))))))
Köszönöm szépen a kedves hszt és az értékelést!
Üdv: Lyza
Kedves Lyza!
Kicsit lemaradtam, de tetszik – most már olvasom is a következő részt!
Judit
Köszönöm, Drága Judit a megtisztelő figyelmed és értékelésed!
Szeretettel ölellek: Lyza