Ferenc első napja az iskolában II.

II.
Az első megrökönyödés után nem nagyon törődtek Ferenccel. Minden fiú próbált vele kezet fogni, ám erre ő nem mutatott hajlandóságot. Ezután mindenki jobbnak látta békén hagyni, és a folyosóra vonult. Én is így tettem.
– Ki ez? – kérdezte teljesen aggódva Marika.
– Nem tom, de az biztos, hogy a padtársad lesz – válaszolt mosolyogva Tamás.
A következő érkezővel – aki a legjobb barátom volt – visszatértem az osztályba. Ferenc lába alatt azóta eléggé jelentős olvadt hó tócsa alakult ki.
– A takarítónők örülni fognak neked – mutattam a földre.
– Felszárad – felelte teljes nyugalommal Ferenc.
– Hogy megy?
– Még senki nem kezdeményezett beszélgetést. Hála az égnek.
Tovább is beszélgettünk volna, ám ekkor megérkezett az osztályfőnökünk. „Mari” ötven körüli ősz hajú nő volt, aki meglehetősen szélsőséges érzelmeket váltott ki az emberekből. Minden áron megpróbálta kiszedni belőlünk véleményünket, annak indoklását, valamint az érzéseinkről is szívesen érdeklődött. Nem csoda, ha mindannyiunk hátán felállt a szőr a Mit érzel? vagy Miért? Kérdések hallatán. Mindenkit a helyére ültetett, majd Ferencet a tábla elé hívta.
– Kedves mindenki, szeretném bemutatni új osztálytársatokat – az utolsó szóra nagy morajlás támadt a teremben. A szíve mélyén persze sejtették, hogy ez lesz a vége, de reménykedtek benne, hogy Ferenc csak véletlenül tévedt be. – A neve Szigeti Ferenc, és az új félévet már nálunk kezdi meg. Előzőleg Zólyomba járt, ahonnan ide költözött a családjával, kérlek, fogadjátok nagy szeretettel.
– Az már megvolt – dörmögte az orra alá Ferenc. Leginkább részletes bemutatkozást vártak tőle, ő azonban szótlanul állt, hüvelykujját zsebébe akasztotta, és a „Run to the Hills” ritmusát kezdte ütni lábán.
– Nyugodtan kérdezzetek tőle – biztatta osztálytársaimat Mari, majd leült Marika mellé.
– Mik a kedvenc tantárgyaid? – kérdezte az osztály strébere, Andi.
– Nincsenek. Csak kényszerből tanulok.
– Milyen zenét szeretsz? – jött a fölösleges kérdés Marikától.
– Azt hittem, ez egyértelmű…
– Szoktál porszívózni? – kérdezte Kolos, majd nagyot nevetett barátaival együtt. Ferenc is elmosolyodott. Előző este felvilágosítottam, mit is értenek az okos, intelligens osztálytársaim porszívózás alatt.
– Azt hittem, azt a nők szokták, de ha erre a fiúk is, akkor… – válaszolt Ferenc, amivel lehervasztotta a mosolyt a fiúk arcáról.
– A hajad direkt van így? – kapcsolódott be a „vallatásba” Viki, az osztály (és talán a suli) szőkéje.
– Nem, elaludtam.
Szerencséjére közel volt az első óra csengetése, így az osztályfőnökünk megkegyelmezett neki, legalábbis látszatra. Ezután jött a kegyelemdöfés:
– Mit érzel most?
– Azt, hogy meleg van.
– Szeretnél még mondani magadról valamit? – érdeklődött osztályfőnökünk.
– Ja, igen! Meglehetősen egyenes vagyok, ami másokat irritálhat.
– Egyenes vagy? – pislogott értetlenül Viki.
– Igen. Ez azt jelenti, hogy nem a porszívóktól fogom megkérdezni, hogy Viki mindig ilyen hülye kérdéseket tesz-e fel, hanem rögtön tőled – hadarta el újdonsült barátom, amivel még jobban maga ellen hergelte az osztályt. Még Mari is felhördült.