Véletlenül került kezembe egy félelmekkel teli orvosi lap és csodálkozva olvastam végig e félelemes névsort, mert nem is tudtam, hogy ilyen sok félelemtől kell féljek.
Amikor a végére értem, úgy éreztem, ha ne lenne erősebb kíváncsiságom a félelemnél, már bizonyára a fóbiák tucatjával lennék megterhelve és járhatnák az orvosokhoz ezeket kezeltetni.
Igen ám, ha ne lenne ott az algofóbia, bacillofóbia, no meg a dentofóbia, ezek nem veszélyesek, de még egy félelemmentes embert sem engednek, semmilyen orvos közelébe menni. Nem is ezek az igazi akadály, hiszen szeretek beszélgetni az emberekkel, még ha orvos is, nincs nekem se antropofóbiám, se cathisofóbiám.
Habár, igaz jobban szeretek állni, mint ülni, főleg a kocsmában, mert így nem reszkírozom, hogy nem tudok felállni szükség esetén. Nem mintha ebrius-vomitusfóbiám lenne, de hát eljön az idő amikor haza kell indulni, hiába van olyankor egy kis ginofóbiám, csak meg kell tegyem az első lépéseket.
Legyőzve félelmeim el is indulok, rá se füttyentve az aerofóbiára, mert szinte repülni is tudok, se a hidrofóbiára, belepancsolva a legnagyobb pocsolyába is. Szerencsére nincs fonofóbiám se, mert különben nehezen viselném el olyankor az otthoni zajokat. A koitofóbia se nyilallik belém ilyenkor, inkább az autofóbia kellene gyötörjön, de szerencsére nincs fobofobiám se, így aztán az se zavar.
A zoofobiáknak nincs helye az életemben, mert szeretem az állatokat, nem félek se a szúnyogcsípéstől, se a szamárharapástól. A vermifóbiát se foghatja rám senki, hiszen kukacokkal szoktam halászni, de csakis szép napos időben, ezért heliofóbiában se szenvedhetek.
Xenofób megnyilvánulásokat se tapasztaltam magamon, igaz olyan vadidegenekkel még nem találkoztam, akik ezt kiválthatnák.
Pedig ugyancsak sokszor kémlelem a csillagos eget, utánuk leskelődve, nem félve, hogy nihilfóbiát kapok, esetleg kozmikofóbia lesz úrrá rajtam és sosem tudok majd, a végtelenre gondolni, bármennyire is csiklandozza az a fantáziám.
No, de úgy érzem, mindezekkel az eszes cáfolatokkal meggyőztem saját magam, és remélem mást is, hogy nem vagyok tele alaptalan félelmekkel. Semmi szükségem hát arra, hogy valaki kibeszéljen belőlem jó pénzért egy-két ilyen félelmet, hacsak belém nem áll valami újfajta fóbia, mert állítólag minden új találmány mellé, már egy vadiúj fóbiát is tálalnak.
10 hozzászólás
István, örülök, h nem félsz semmitől, felnézek rád, ritka az ilyen ember!
Már hogyne félnék Bödön, csak nem a fóbiáktól!
De jól öszeszedted ezeket a fóbiákat. A majdnem ötvenből jól kiválogattad.
Kár, hogy a zoofobiákról nem írtál. Tetszett.
Ági
Nem tudtam az összeset befoglalni, mert féltem, hogy mikorra az utolsóhoz jutok, már megjelenik a következő. Köszi! István
Beleszédültem:-))
Marietta
Én is! István
Hát éppen ez az, István, hogy találnak. Vagy azok vannak tele mindenféle fóbiával, akik az ilyen lapokat írják, vagy csak "páciens kerestetik", mert "találtatik" is, ha valaki követi ezt a sok badarságot.
Láttam már olyant is, aki a reklámokat nézve, azonnal kipróbál magán mindent… elképesztő, de vannak ilyen emberek, hm, fóbiásak.:)
Így, humorral megspékelve viszont élmény volt!
Szeretettel
Ida
A páciens, az kerestetik mindenfele kedves Ida! Ha sebészhez fordulsz, azonnal operálni akar, a belgyógyász írja a gyógyszereket, a fogorvos a lyukat keresi, stb., stb. A legjobbak viszont a láthatatlan betegségek, mert ezeket időtlen-időkig lehet kezelni. István
Kedves István!
Ennyi fóbia,,, jól összegyűjtötted.
Szeretettel gratulálok: oroszlán
Össze voltak már gyűjtve, csak kiválogattam közülük egy párat. Köszi! Üdv szeretettel: István