Ei.:
Jól gondolod, érezz szíved szerint, úgy, mint a rózsa, hiszen ő is, csak töviseivel együtt boldog, és amikor letörik, tudja, hogy szeretetből teszik, ezért mindig készen áll arra, hogy önmagát vérrel megpecsételje, a házasság szent kötelékével, most és mindörökké.
Elektromágnesség:
Töltődik minden
Teli van életem
Vadakkal kertekkel
Bőven lesz élelem
Szépséges múltam
Örökre elavult
Feláldoztam
Érte a súlyt
Könnyed lettem
Fesztelen
Érző szívem esztelen
Keszkenő
Ráncos ajkú csecsemő.
Ui.:
Az igaz szótól az ember arca ráncosodik, a hazugságtól pedig a szelleme, a lélek meg él, bárhol lehet, időn innen, és térből hetet magocska, petesejtnek ondója, sírgödörből születés, égzengésből földelés, tiszta hasznos energia, benne minden ős mágia, maga a folyamatos teremtés, aranyarány felejtés, hálás vagyok, tapasztalat, fogadd el az asztalomat, oszd meg velem ebédedet, elengedem bármi jöhet, egy biztos szeretlek, te is szeretsz, fa halálán mindig nevetsz, én úgyszintén, irtó vicces biztos tény: egy fa örök létező, élő ember, tered ő, rajta gomba, sok-sok világ tudója, látja azt is, hogy szívünk rúgója, hogyan s tovább, színfalak mögé lát, beül a súgójukba, történeteket közvetít, átéli, amit beszél, boldogan cselekszik, hangja ikrával a szájában elúszó fürge gyík.
Megjegyzés a szerző által megszabott határok keretén belül, ami annyit jelent, hogy: „Az alcím és a főcím ugyanaz, kényeztet, ropogtasd. *
Kettő darab lábjegyzet
* – Az idézet tiszta forrás, semmilyen törvényt nem sért, szívünk legszentebb oltára, rajta virág verejtéke, töviskoszorú, egy hús-vér formájú láthatatlan dinamika [1].
[1] – dinamika, idegen nyelvű szó, jelentése: feltétel nélküli szeretet, mert én így érzem.
15 hozzászólás
Kedves Szabolcs!
Nagyon érdekes, amit leírtál, s ha gyorsan történt, akkor is tartalmas! Milyen érdekes, ahányan vagyunk, annyifélére gondolunk és azt le is írjuk. Gondolkodtam rajta (amíg meg nem néztem), hová lehetne ezt az írást besorolni. Te jól döntöttél, hiszen valóban abszurd, nagyon jól döntöttél, mégis érdekes, olvasmányos. El lehet gondolkodni a különféle gondolataidon.
Tetszik! Szeretettel olvastam: Kata
Kedves Kata!
Nagyon örülök annak, hogy olvastad és, hogy megosztottad azokat a gondolatokat velem, amelyek megfogalmazódtak benned az olvasás alatt. Köszönöm szépen.
Szeretettel: Szabolcs
Szia Szabolcs!
Érdekes írás a hagyományostól eltérő formában. Határozottan tetszik.
Szeretettel: Eszti
Kedves Eszti!
Nagyon szépen köszönöm.
Szeretettel: Szabolcs
Szia Szabolcs! 🙂
Bevallom, hogy kerülgettem ezt az írásod, mert nem jutottam vele egyről a kettőre.
Amiben elsőre biztos voltam, az a cím. Szerintem így túl hosszú. A jó cím a lehető legrövidebb, figyelemfelkeltő, hívogató. A helyedben ezt úgy oldottam volna meg, ahogy a mű címe: Ei. és Ui. társalgása. Na, ez kíváncsivá teszi az olvasókat. Az alcímet csak a szöveg fölé tettem volna: (Valljon! Mi a csuda az elektromágnesség?).
Miután nehéz volt e két dologban eligazodnom, magát a szöveget se értettem meg, csak nemrégiben.
Azt is, hogy az Ei. és az Ui. mit jelent. 🙂
Persze alapból is későn érő típus vagyok, de itt majdnem megadtam magam. 🙂
Komolyakat írsz, nehezeket. Próbálok egy síkra kerülni gondolataiddal, ami nem könnyű.
Egyet még megjegyzek. Ha már ennyire formabontó a gondolatsor, a verset ehhez kellett volna igazítanod. Ha a végén pont van, akkor az első sor nagybetű, de a többi nem. Én az összeset kicsivel kezdeném, a végén nincs pont.
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Őszintén bevallom, hogy ez az írás engem is meglepett, de itt van, hogy tanuljak általa.
🙂
Szeretettel: Szabolcs
nagyon arany-arány felejtés minden – szerintem az "Ui" nagyon érdekes
Kedves Miki!
Köszönöm szépen, hogy olvastál.
Szeretettel: Szabolcs
Kedves Eferesz!
Meglepett?
Hát még engem?
Ugye milyen jó?
Szeretettel gratulálok!
Ahonnan ez jött, van ott még több is!
Ildikó
Kedves Ildikó!
🙂
Nagyon szépen köszönöm.
Szeretettel: Szabolcs
Kedves eferesz!
Bevallom, utoljára Nietzsche: A történelem hasznáról és káráról c művet olvasva jártam úgy, hogy az első oldal végéhez érve rájöttem semmit nem értek. Vissza a kezdetekhez :)Ez már önmagába érték szerintem hiszen az olvasó rákényszerül, hogy gondolkozzon. Szeretem mikor valami formabontó, ezáltal szabadabbnak tűnik. Röviden annyit.. lenyűgözött..
Szeretnék több ilyet olvasni.
Tisztelettel:
Iblisz
Kedves Iblisz!
Hálásan köszönöm, és gyere máskor is.
🙂
Csodálatos napot!
"Az igaz szótól az ember arca ráncosodik, a hazugságtól pedig a szelleme" – erre egyből rákerestem, hogy a saját mondatod-e. Már ezért megérte elolvasni… Használni fogom itt-ott, ha nem bánod. Tóth Feri barátom rímel rá ezzel:
"Az igazság egyszerű, de nehéz. A hazugság könnyű, de bonyolult."
Kedves Bálint!
Hálás vagyok mindháromért, köszönöm szépen!
Szép estét és hétvégét!
Kedves Bálint!
Használd csak bátran, váljék egészségünkre.
🙂