Fricivel elintézzük!

Fáradtan, álmosan ébredtek. Illetve, Nóra ezúttal, le sem hunyta a szemét. Oszkár úgy hajnali fél öt körül, amikor elhallgatott felettük a zene, azonnal elaludt. Tizenegyig húzta a lóbőrt. Nóra egészen összetörten, migrénnel küszködve feküdt mellette mozdulatlanul. Amióta beköltözött ez az új srác a felettük megüresedett lakásba, se éjjelük, se nappaluk. Itt állandóan buliznak, dübörgés, lárma, ricsaj… de nappal sincs nyugtuk, mert megy a zene gőzerővel. Az is csoda, hogy most még csend van. No, kár volt még gondolnia is rá, mert bekapcsolta azt az őrjítő rock zenét…
– Nocsak, felébredt a kölyök? – jegyezte meg Oszkár – még szerencse, hogy eddig is kitartott.
Csak akkor tűnt fel neki, hogy Nórával valami nincs rendben.
– Veled mi van, nem aludtál jól? – kérdezte, de válaszra sem várva indult ki a mosdóba.
Nóra is megpróbált felkelni, de rettenetesen szédült, a feje majd szétesett, visszazuhant a párnára. Még szerencse, hogy ma vasárnap van, gondolta, mert most igazán nem tudna munkába menni. Egy hónapja már, hogy alig alszik, csak másfél, két órát… Úgy érezte, hogy nem bírja tovább, összeroppan. Próbálkoztak már mindennel, szép szóval, fenyegetéssel, sőt, már a rendőrséget is kihívták, több ízben is, de nem csak ők, hanem mások is a házból, mégsem történt semmi. Hogyan lehet így élni? Oszkár lépteit hallotta.
– Na megyek, elintézem ezt a srácot!
– Mit csinálsz? Oszkár, az ég szerelmére!
– Hallgass asszony! Inkább az ebédre legyen gondod! – Nóra kétségbeesve fogta a fejét, ha Oszkár nekimegy… nagy, tagbaszakadt ember, ennek a kis nyamvadt legénynek… Visszazuhant a párnára, képtelen volt lábra állni. Amikor Oszkár visszajött, még mindig ágyban találta. Üvöltözni kezdett vele.
– Ez a kölyök is kicsinál, aztán még ebédet sem kapok. Ha már úgysem alszol mi a francért nem kelsz fel? Enni azért csak kell! Nem elég, hogy aludni nem lehet normálisan, a tetejébe még nem is ehet az ember, mert az asszony lustálkodik egész nap!
– Nem lustálkodom Oszkár, rosszul érzem magam. Kérlek, rendelj magadnak valamit ebédre, én enni sem tudok… – még bátortalanul megkérdezte – mi volt odafönn?
– Mi lett volna, gondolom, hogy húzza a lóbőrt, azt hiszed meghallja a csengetést ilyen dübörgésben? Mi van? Ha te nem bírsz enni, akkor én se egyek? Azt a fűzfán fütyülő rézangyalát! Remek ötletem van, asszony! Kicsinálom én ezt a suhancot annyi szent…
Nóra már meg sem mert szólalni, de ha mert volna, akkor sem bír, annyira gyötörte a migrén, annyira ki voltak készülve az idegei, hogy teljesen elhagyta minden ereje. Oszkár telefonon rendelt valamit magának, aztán oda ült az ágy szélére, úgy suttogta Nórának.
– Remek ötletem van! Rájöttem, hogyan tudnám elüldözni ezt innen – s felfelé bökött az ujjával – a Fricivel elintézzük ne félj! – Nóra szinte semmit sem értett az egészből, csak a Fricire figyelt fel, s rémülten próbált újra felülni az ágyon, de ismételten visszazuhant.
– Oszkár, neee! Mit tervelsz? – hirtelen öklendezni kezdett. Minden erejét összeszedve kibotorkált a mosdóba. Ott aztán hideg vízzel jól lehűtötte fájón lüktető halántékát, ivott a csapról, s elüldögélt a kényelmes kis széken, amit beszorított ide a múltkoriban. Most annyira örült neki, próbálta ellazítani a végtagjait, kikapcsolni a gondolatait…

Később Oszkár benézett, s megkérdezte, hogy van. Szokatlanul kedves volt, legalábbis tőle kedves az ilyen gesztus. Mondta, hogy már kicsit jobban érzi magát. Aztán csengettek. Meghozták Oszkár ebédjét. Oszkár őt is odacipelte a konyhaasztalhoz, s belediktált néhány falatot a pizzából. Alig tudta letuszkolni a falatokat, mégis úgy érezte, hogy jólesik. Valamennyire visszatért az ereje is, már lábra tudott állni. Felöltözött. Oszkár karon fogta párját, s azt mondta, hogy menjenek le sétálni a közeli térre, parkba, akár el is üldögélhetnek ott, biztosan csendesebb mint itthon.
Igen bizonytalan léptekkel indult el, de Oszkár nem engedte el, segítette, már régen volt vele ilyen gyengéd. A friss levegőn egy fokkal megint javult az állapota. Kicsit sétáltak, aztán kérte Oszkárt, hogy üljenek le egy padra. Akkor már annyira reszkettek a lábai, félt, hogy összeesik.
Leültek egy kellemes árnyékos padra, madarak csicseregtek körülöttük, ő lassan Oszkár vállára hajtotta a fejét, s pillanatok alatt elaludt.
Már lemenőben volt a nap, amikor felébredt. Alig akarta elhinni, hogy több órát aludt, az még hihetetlenebb volt, hogy Oszkár ilyen türelmesen viselte, hogy a vállán aludjon egész délután.
Aztán elmentek egy presszóba megittak egy kávét, még üdítőt is ittak. Kellemes volt az idő sétáltak kicsit, s akkor kezdte előterjeszteni Oszkár a tervét, hogyan fogja a srácot elüldözni a házból Fricivel. Amikor ezt hallotta, újra a reszketés lett rajta úrrá.
– Nem, ezt nem teheted Oszkár! Nem tudhatod, hol köt ki Frici, nem tudhatod, hogy éppen a srácnál… deee különben is, ezt ne csináld, ezt nem szabad! – Már egész testében reszketett. Oszkár fogta a kezét, érezte, hogy reszket, nyugtatgatta, jó ötletnek tartotta, de ha nem, hát nem, csak nyugodjon meg. Kicsit megnyugodott, hazaindultak.
A lakásban már (vagy még mindig) tombolt a zene. Alig hallották egymás szavát. Már a kapuban belebotlottak néhány lakótársba, akik éppen azon agyaltak, hogy kihívják a rendőrséget. Oszkár is jó ötletnek tartotta, mondta, mindjárt jön, csak felkíséri a feleségét.
Nóra, amikor magára maradt bedugaszolta a fülét, megvacsorázott. Most már igazán éhes volt, s jól esett az evés, aztán a fürdőszobába vonult, lezuhanyozott, s lefeküdt.
A párnát is fejére rakta, még így is elviselhetetlen volt a dübörgés. Aztán megjött Oszkár is, csak benézett a hálóba, látta, hogy nem alszik. Nóra csak a szájáról olvasta, hogy majd mindjárt jön ő is.
Újra elkezdett fájni a feje. Gondolta, jobb lenne kimenniük a parkba aludni, egy padon bizonyára nyugodtabban alhatnának mint itthon. Elmondta Oszkárnak is. Oszkár azt mondta, hogy hamarosan kijön a rendőrség, maradjanak. Nóra felkelt, nem tudott ágyban maradni, úgy érezte megőrül. Azt mondta Oszkárnak, hogy lemegy Janka nénihez, talán ott elviselhetőbb ez a zaj, s tudta, hogy Janka néni mindig későn fekszik le. Felöltözött. Kisvártatva rémülten nyitott be a hálóba, s ijedten kérdezte.
– Hol van Frici? Oszkár, hol van Frici? – Oszkár legyintett, hagyja őt aludni.
– Nem, még meg nem mondod, hol van Frici?
– Biztosan a helyén van, hagyj már aludni!
– Nincs a helyén Oszkár, hallod, nincs a helyén! Megtetted, ugye megtetted? – alighogy kiejtette ezeket a szavakat, az alattuk lévő lakásból velőt rázó sikoltás hallatszott.
– Úristen, Janka néni! Hallod – rázta Oszkárt sírva, zokogva – eredj, menj és nézd meg mit tettél.
– Mi közöm nekem Janka nénihez, hagyjál már békén, hagyj aludni! – Nóra leroskadt a földre, egész testében reszketett, csak úgy rázta a zokogás. Hirtelen csend lett a felső lakásban is, csak a lábak dobogása hallatszott, mintha össze-vissza futkároztak volna.
Kisvártatva csengettek náluk. Akkor Oszkár felkelt és ajtót nyitott. Három rendőr állt az ajtóban, s néhány szomszéd kissé távolabb mögöttük.
– Uram, önnek van kockás pitonja? – kérdezte az egyik rendőr.
– Igen, van! – mondta Oszkár meglepetten.
– Akkor nézze meg gyorsan, hogy a helyén van-e?
– Hát persze, hogy a helyén van, miért is ne lenne? – morgolódott Oszkár s indult a harmadik szobába, ahol a pitont tartotta. A rendőrök utána. A szoba üres volt!
Akkor már a szomszédok is ott nyüzsögtek, s mondták, hogy Janka néninél a szellőző nyíláson ereszkedett le a kígyó, amikor Janka néni benyitott s meglátta szívrohamot kapott. Most vitte el a mentő. A kígyó meg visszament a szellőző nyílásba, s nem lehet tudni hol jelenik meg újra. Tennie kell valamit.
– Hogyan került a kígyó a szellőző nyílásba?
– Ebből a szobából nem tud kimenni, én már aludtam, csak a feleségem…
– Hol van a felesége?
– Itt a hálószobában, de nem alszik szegénykém már egy hónapja, mióta ide költözött ez az idióta fölénk – s kinyitotta a háló ajtaját. Nóra még mindig a földön ülve zokogott – azóta nem tud aludni, látják, hogy kikészült, teljesen felmondták az idegei a szolgálatot. Hányszor hívtam már magukat, hogy tegyenek valamit, mégsem tettek semmit. Látják, hogy mi lett az eredménye, látják? – mondta, teljesen magából kikelve Oszkár.
– Gondolja, hogy a felesége tette?
– Látják, hogy milyen idegállapotban van, látják? Mondom, én már aludtam. Sosem hittem volna, hogy erre képes lesz, sosem hittem volna – ismételgette, s eleredtek a könnyei.
A rendőr elővette a bilincset, s Oszkárhoz fordult.
– Sajnálom, de meg kell tennem! Megengedi, hogy bemenjek. Oszkár félreált az ajtóból, csak hallotta amint mondja a rendőr.
– Asszonyom, gyilkossági kísérlet vádjával, letartóztatom! – és Nóra kezén kattant a bilincs.
Két rendőr vitte el, nem tudott lábra állni, egész testében reszketett, s valami értelmetlen szavakat sikoltozott. A harmadik meg Oszkár felé fordulva szólt.
– Ön meg jöjjön velem, segítsen befogni a kígyót, mielőtt még valaki halálra rémülne.